A Defiled zenéjét röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy egy japán zenekar, ami a japánoktól nem megszokott módon death metalt játszik, de nem úgy, ahogyan az death metal bandáktól általánosan megszokott. A már több mint három évtizedes múltra visszatekintő banda ezáltal kiváló példája lehetne a japán pop kultúra hatásának széleskörű elterjedése nyomán kialakult általános sztereotípiák megdöntésére. Ezen sztereotípiák azonban nem feltétlen róhatók fel az elmúlt két évtizedben a szórakoztatóiparban végbement változások számlájára, ugyanis ezektől függetlenül sem tartozik a metal zene az első dolgok közé, ami az ember eszébe jut ha Japán szóba kerül, és nyugodtan ki is jelenthető, hogy nem is örvend ott különösebb népszerűségnek. A szigorú társadalmi szabályok az ilyen irányú, külsőségekben is megnyilvánulható szubkultúrális kilengéseket egyáltalán nem is támogatják.
A Defiled azonban ennek a társadalmi korlátozásnak nem sok jelét viselte vagy mutatta, ugyanis a ’90-es évek elején az egyik első japán death metal bandaként kezdték a pályafutásukat, és 1994-ben debütáltak egy EP-vel Defeat of Sanity címmel. Az annak az időszaknak megfelelő, ma már old school-nak számító, témákban és hangzásban egyaránt megnyilvánuló stíluselemek mellett azonban érzékelhető volt egyfajta kaotikus megközelítés, amit akár kísérletező ambícióként is el lehetett könyvelni, és a számok előrehaladtával fokozatosan egyre döntőbb jellegzetességnek bizonyult.
A zenekar számos tagcserén keresztülment az évtizedek alatt, és egyetlen állandó tagjának az egyben zenekar alapító Yuhsuke Sumita gitáros bizonyult. Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy azok az általa írt kaotikus témák, amiket anno kísérletezésnek vagy útkeresésnek is lehetett volna hinni, közel sem számítottak annak, sokkal inkább egy már régóta fix, egyedi megközelítésnek, ami megadta a Defiled zenéjének karakterét és egyben nehezebben értelmezhetővé is tette azt. Ennek megfelelően, a későbbi albumokon már ezek váltak zenéjük legmeghatározóbb elemévé. A Highest Level a banda hetedik nagylemeze, ami töretlenül kitart emellett a nyers megszólalás mellett. A számok felépítése és a kissé üvöltözős jellegű vokál mai füllel egy modern hangzású banda stílus elemeinek tűnhet ami hardcore alapoktól indult, ám onnan az extremitás irányába tévedt. Ez azonban nem az időközben a nemzetközi színtérben teljesen általánossá vált stíluskeveredések következménye, csupán egy erőteljes diszharmóniára törekvés rendkívül agresszív tónus bevonásával, ami elsőre elég primitív benyomást kelt. A gyakori hirtelen témaváltások viszont nem improvizatív, vagy kísérletező jellegűek, hanem japánokra jellemzően majdhogynem tervezőasztalon szerkesztett, minden részletre odafigyelő kompozíciót képeznek, ami pont az alapos kimértség miatt válik egyszerre primitívvé és nehezen emészthetővé.
Ennek a megközelítésnek az oka azonban a kulturális különbségekben is rejlik, ahogyan egy közösen beszélt nyelv sem feltétlen elegendő a zökkenőmentes kommunikációhoz, ha a gondolkodásmód, és az önkifejezés jelentősen eltérő alapokon nyugszik. Később alakult japán bandáknál ez zeneileg már nem igazán jellemző, inkább a szövegírásra van hatással. Idővel a Defiled dalírási metódusai is csiszolódtak ugyan, de mivel zenéjük eléggé egyedi jelleggel bírt nemzetközileg is, nem találhatták indokoltnak az alapokon változtatni, inkább a zenekar védjegyeként őrizték meg.
A The Highest Level erőteljes megszólalása ad az albumnak egy olyan lendületet, ami a gyakori témaváltások és az időzítés szempontjából néha random megszólalást sejtető, és emiatt narratív benyomást keltő vokál által képzett látszólagos káoszt nem csak áthidalja, de keretként össze is fogja. Mivel a lemez közel sem annyira primitív, mint amilyennek elsőre tűnik, hosszútávon ideális hallgatnivaló, komplexitása miatt több érdekes részletet tartogat, ami a hallgatót egy újabb megvilágításhoz vezetheti.
Írta: Oroszi István
