Az AGE OF AGONY Raven Black című tavaly megjelent kislemezét ajánljuk

2023. 01. 5. - 17:33

Az Age of Agony nem szorul bemutatásra a hazai underground mezőnyt ismerők számára. Az itthoni death metal bandák közül a leghosszabb, legproduktívabb, és talán legbefolyásosabb pályafutást tudhatják maguk mögött. Nevük nem megkerülhető a műfaj iránti érdeklődés útján haladva.

A banda idén egy olyan konceptalbumnak is betudható EP-vel tért vissza, ami hiánypótlásnak tudható be a hazai metal mezőnyt általánosan is szemlélve. A Raven Black szigorúan középkori témákra fókuszál, és az EP erőssége, hogy az egységesség nemcsak a szöveg koncepció terén áll fenn, hanem a zene és a szöveg között is felfedezhető egyfajta analógiára törekvés (már amennyire a középkor rokonítható a death metal-al), és ez igen kivételes kiadvánnyá tette az EP-t. Természetesen mások is próbálkoztak már középkori magyar témákat metalosítani, azonban ezek többnyire a komolyan vehetőség talaját több szempontból is megingatva inkább demotiváló hatásúra sikeredtek, és inkább abban értek el eredményt, hogy a további kísérleteknek már csak az említése is aggasztó fejcsóválással nyerjen fogadtatást.

 

Az Age of Agony azonban ezzel a lépésével nem csupán kiemelt egy alternatívát a mélypontról, de a zenekar számára is előnyösnek tudható be a nem hétköznapi váltás. Az EP mind hangzás, mind zenei témák terén felülmúlja elődeit. A hagyományosan zajosabb, súlyos zenei összkép minőségibb kivitelezésben szólal meg mint korábban, olyan fogós, és melankolikusabb atmoszférát teremtő dallamok asszisztálásával, amik szabadabb teret hagynak a hallgató képzeletének. Ez a régmúlt homályába veszett események feldolgozása miatt egy igen szerencsés kombinációnak bizonyult. Habár az Age of Agony kapcsán feltehetően leginkább a magyar szemszögből bemutatott világháborús témák ugranak be első körben, illetve néhol magyar Bolt Thrower-ként is referálnak rájuk, ez az irányzat inkább gyakorta visszatérhetőnek mondható el, semmint általánosnak, és ennek a megrögzülésére is több lépcsőfokban került sor.

A Raven Black címadó dala például korábban már hallható volt a banda Death Metal Artillery című lemezén, az EP-n pedig újra felvett, felújított verziója található, egy olyan, valóban középkori hangulatú melódiával megtűzdelve, ami rövid, átkötő jellegének ellenére rendkívül hatásosra sikeredett. A koncepció függvényében pedig egy olyan kontrasztot teremtő mozzanattá vált, ami hitelesebben teremti meg a kívánt hangulatot, mint a korábbi hasonló célú próbálkozások.

Írta: Oroszi István

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN