Nagyon izgatottak vagyunk, hogy megoszthatjuk veletek, hogy a nemzetközi groove metal szupercsapat, a VENTED debütáló lemezét a Metal.hu Records adja ki és terjeszti világszinten. Rengeteg meló, egyeztetés, gyártás előkészítés, terjesztői szerződések Európában és a tengerentúlon, de végre elérkezett a nap amikor bejelenthetjük a Cruelty And Corruption című lemez megjelenését. Boldogok vagyunk, hogy egy ilyen nemzetközi szintű produkció kiadásában vehetünk részt, külföldi partnereink és kapcsolataink segítségével egy teljeskörű terjesztést biztosíthatunk ennek a kiváló lemeznek.
VENTED is nyilatkozott a lemez megjelenéséről: „Örömmel tudatjuk veletek a közös együttműködésünket a Metal.hu-val! A legnagyobb kiadóktól, a közepeseken át, egészen a kisebb kiadókig, rengeteg fejessel tárgyaltunk Január óta a lemezmegjelenésről és annak körülményeiről, de olyan különféle nyomást akart mindenki gyakorolni a zenekarra, amit jelen körülmények között nem tudtunk elfogadni. Amikor találkoztunk Tamással, akkor viszont egyből megtaláltuk a közös utat és mindent biztosítani tud számunkra, amire jelen pillanatban szükségünk van, bármiféle nyomás nélkül. Reméljük, hogy minél tovább fog tartani ez a várhatóan sikeres együttműködés! Érkezik a Cruelty And Corruption heteken belül… Imádni fogjátok!”
A Cruelty And Corruption a groove metal csúcskorszakába repít vissza, színtiszta agresszivitással, lélekfacsaró dallamokkal, pusztító énekhangokkal, eszméletlen dobjátékkal. Az album producere a francia HK Krauss (Dagoba, Betraying The Martyrs, Sinsaenum) volt a Maintenon-i Vamacara Studios-ban. Az album december 16-án jelenik meg CD és Digipack CD formájában, de a shopunkban már elő tudjátok rendelni akár pólóval együtt pakkban is:
[products tag=”vented” columns=”3″ limit=”6″ orderby=”date”]
A VENTED zenekart Sean Zatorsky (Daath/Sinsaenum/ex-Chimaira) énekes, Austin D’Amond (DevilDriver/Bleed The Sky/ex-Chimaira) dobos, Hájer Gergő (Omega Diatribe) gitáros-basszusgitáros és Simon C. Bondar (White Tiger) billentyűs/sampleres alkotja. A mindent elsöprő debütáló albumuk, a Cruelty And Corruption 13 zúzos dalt tartalmaz. Erről már három dal korábban bemutatott a zenekar ezeket alább meghallgathatjátok ha még esetleg lemaradtatok róla:





