ZEDMIND névre hallgat az instrumentális prog-experimental szólóprojekt, mely első nagylemezét tervezi kiadni idén, és melynek első száma és klipje Mequaton címmel látható-hallható. A zenéket egyszemélyben írja, keveri, mastereli Hegyaljai-Boros Zoltán multihangszeres, producer, aki ezt a „one man band”-et üzemelteti. Az első anyag, a 2016-os kislemez után a nagylemez „Playing with the Power” címmel várható.
„A lemez nagyon sokszínű lesz: extrém metalnak mondható dolgoktól kezdve az elszálós-kísérletezős hangulatokig. A közös pont, hogy a gitáré a főszerep minden számban. Nincs ének, nincs szövegvilág, csak a zene. A Mequaton c. szám viszonylag hagyományos, progmetalos dal, itt a gitárszólók felelgetnek a szintiszólókkal.” – mesélte Zoli a hamarosan megjelenő új album kapcsán.
Majd így folytatta: „Miért egyedül csinálom ezt? Amikor tizenévesen elkezdtem a rock-metal zenélést, már akkor is érdekelt az összes, ehhez kapcsolódó hangszer: dob, gitár, basszus, így el is kezdtem játszani mindegyiken. Imádtam a hangerőt, az energiát, ami ebben a zenében van. Később, ahogy a tudásom engedte, különböző bandák is beszálltam, mind dobon, basszuson, ezekből is sokat tanultam. Volt, amikor négy zenekarban is toltam egyszerre. Szerintem ezt sokan csinálják így, akár fiatal korban, akár később. Majd jött a fő zenekarom, 2007-ben, a FutureRealm, amivel egy lemezt és egy kislemezt csináltunk 2010 és 2014-ben. Már ekkor is a házi stúdiómban készült minden felvétel és a zenét is legnagyobb részben én írtam. Ezeknek a hangzására ma már nem vagyok túl büszke – de a zenére még mindig, nagyon is!
Közben hegyekbe gyűltek a riffek, ötletek, nótarészletek, és 2016-ban úgy éreztem, meg kell csinálnom, hallható formába kell raknom őket. Mivel úgy éreztem, jól tudok egyedül haladni, az ötleteimet kipróbálni, minden kis nüanszot a helyére rakni – hát miért ne csinálnám meg az egészet így, egyedül? Így nekifeküdtem, és ZEDMIND néven egy kislemez és két klip össze is jött 2016-ban… azaz majdnem, mert közbeszólt egy csúnya ínhüvelygyulladás a bal kezemben, amivel jó két és fél évig szenvedtem. Miután egészségileg összeszedtem magam, még eltartott egy ideig, míg lelkileg is sikerült, és újra megtaláltam a fókuszt, visszataláltam ehhez a projekthez, folytattam a munkát, és hopp: el is érkeztünk 2022-be.”
Facebook: https://www.facebook.com/Zedmind/
Spotify: https://open.spotify.com/artist/1gqtocoZWRXTQIMI9Uz98z





