Father Befouled – Crowned in Veneficum 2022
Meglehetősen friss még a zenei élményem az Atlantából származó Father Befouled legfrissebb nagylemezével kapcsolatban, ugyanis jelen időben még csak kétszer hallgattam végig és még le sem hagytam rendesen ülepedni a hallottakat és bár ritkán, de vannak olyan anyagok, amik bizony elsőre betalálnak, mint a tunguszkai meteor! Ilyen volt a Crowned in Venefictum is.
Most találkoztam először a négy tagot számláló death metal fanatikusok nevével és rövid utánolvasás után konstatáltam, hogy a zenekar 2006-os megalakulása óta már az ötödik nagylemezét szállította le, így lesz pótolandó feladat még velük kapcsolatban!
Zeneileg totálisan hagyományőrző old school death metal-t hallhatunk, ami önmagában még nem egy nagy dolog, hiszen naponta jelennek meg hasonló lemezek szerte a nagyvilágban. Viszont a Father Befolued sikerült felülemelkedni egy kicsit az átlagos zenei produktumokon és olyan hangulatisággal átszőtt mélyfekete doomos death metal riffnyúzást leszállítani, ami mindenképp megéri a pénzét.
Még a süketnek is első hallásra feltűnik, hogy alapvetően egy totális Incantation worship-el van dolgunk, a dalok atmoszférája és a hangzás is mind a legendás csapatéval vonható leginkább párhuzamba, de jól hallhatóan nekik sikerült úgy véghez vinni a feladatot, hogy az utánzás művészetén túl is sikerült megfejelniük az eredményt. Nagyon jó a dalok áramlása, nagyjából fele arányban hallhatjuk elosztva a bleassult ‘kripta-death’ témákat és a pusztító blaszfémikus őrléseket. Justin Stubbs hörgős/gitáros orgánuma is egy az egyben Craig Pillard stílusát idézi. Sok mai követő dm bandánál hiányolom a jó gitárszólók meglétét, azok valahogy mindig eltűnnek és belefolynak a pusztulatba, de most nagy örömömre végre hallhattam egészen jó és ízes tekeréseket, amik még inkább fokozzák a dalok élvezhetőségét és erényeit. Volt egy-két mozzanat, ami óhatatlanul a másik nagy kedvencem, a Dead Congregation zenei világát idézte, szóval ha az ő zenéjüket kedveled, akkor itt sem fogsz mellé lőni.
A dalok szerkezete nem túl technikás, de van, hogy az egyszerűbb és egyértelműbb riffek mellett megmutatják a fürge ujjak tudományát, de természetes mindent az hagyományőrzés bolygatása nélkül, itt nincs helye a modern és kísérletezős megoldásoknak! Hagyjuk is, nem kell az, Haha.
Ami a lényeg, hogy ismét bebizonyosodott, hogy lehet még jó és izgalmas anyagokat összehozni, azon túl is, hogy kilépnék a számunkra oly kedves és biztonságos old school komfortzónából és bár az újdonság varázsát senki ne keresse, érdemes hallgatnivaló! Egy hazai klubkoncerten szívesen viszont hallanám, hogyan gyalulnak le a lemezen hallható mélyfekete és sötét hangulatú death metal temetések. OSDM fanoknak erősen ajánlott.
Cannibal
