A Death Metal, mint műfaj 1992-re már erősen be volt járatva, sok nyolcvanas években alakult, mára klasszikusnak nevezett banda ekkor már kiforrott zenei arculattal rendelkezett és minőségi lemezekkel árasztotta el a színteret, amik külön stílusokat teremtettek és mai napig állandó hivatkozási alapok. Az ún. második generációs bandák csak a kilencvenes évek elején kaptak szárnyra újabb és újabb kihívásokat felállítva. Meghatározó időszak volt ez a metal zenei történelemben, hiszen még rengeteg új lehetőséget tartogatott az extrémitás határainak feszegetése, még korántsem volt annyira kiaknázva és túltelítve a színtér, mint manapság, de ennek az egész folyamatnak valahol ez is a törvényszerűsége. 10 olyan lemezt gyűjtöttem össze azon jeles alkalomból, hogy mindegyik idén ünnepli 30. születésnapját és nem csak azért kerülnek említésre, mert személyes kedvenceim, hanem mert szerintem megkerülhetetlenek azok számára, akik élik a műfajt! Tartalmilag nem egységesek az ismertetők, csak azt írtam le, amit fontosnak tartottam, de minden anyag egy külön regényt érdemelne. Így is visszafogtam magam.
Disastrous Murmur – Rhapsodies in Red (1992)
A szomszédos Ausztria is kitermelte a maga klasszikusait a kilencvenes évek elején dúló death metal lázban, gondoljunk csak a Pungent Stench vagy a Disharmonic Orchestra korai anyagaira. Az említett zenekarok nyomában szorosan ott van a Disastrous Murmur bemutatkozó lemeze is. Ha nem is azon a színvonalon voltak, mint említett csapattársaik, de mindenképp egy említésre méltó alkotás, hiszen mai füllel is teljesen megállja a helyét!
A stílust illetően nem egy tipikus követő zenekar voltak, nem akartak feltétlenül az amerikai vagy svéd másolatok közé vegyülni, törekedtek az egyedi megvalósításokra: például szinti effekteket is bevetettek néhány dalban, amik egyáltalán nem zavaróak, ízlésesen beépülnek a vad tempók közé, nekem kifejezetten tetszenek. Nagyon jó riffeket írtak és minden dalnak megvan a húzóereje, ami garantáltan beindítja a léggitárokat a kézben. Harald Bezdek a húrok reszelése mellett bevállalta a hörgős szerepét is. Az orgánuma annyira primitív és – nem tudok jobb szót: paraszt, hogy az már gyönyörű! Manfred Perack dobolása nincs túl technikázva, de rendesen odarakja, amit oda kell. Walter Schweiger basszusgitárja pedig jól kivehető, kihallani minden egyes csattogó és mély hangot.
Ami miatt talán elvérzik kicsit a produkció az a kissé gyenge hangzás, bár sok közép-európai zenekar szenvedett ebben a betegségben, bizonyára a költségvetések hiánya miatt vagy mert nem a megfelelő kezekbe kerültek a felvételek. (Vagy mindkettő). Mindenesetre lényegesen elmarad az amerikai bandák színvonalától. Ha akkor ez a zenekar evvel a felvétellel mondjuk Floridába tévedt volna és a Morrisoundba bekopogtat, akkor bizonyára jóval nagyobb klasszisként lenne ma emlegetve, hiszen hallhatóan nagyon jó érzékük volt a stílushoz és emellett szorult beléjük némi kreativitás is! De ez már történelem és nem gondolom azt, hogy ennek ellenére méltatlanul ellennének temetve, szerintem minden death metal rajongó legalább egyszer belefutott már a Rhapsodies in Red aprításába!
A borító is eszméletlen jól sikerült, én nagyon szeretem legeltetni rajta a szemem. Egy bizonyos (szintén osztrák illetőségű) Ralph Manfreda nevezetű úriember alkotta meg, aki többek között dolgozott a Belphegor-nak (pl. Last Supper), a Pungent Stench-nek is.
Gyenge hangzás ide vagy oda, nekem mai napig óriási kedvencem és sokszor visszakúszik a lejátszóba! Engem koránt sem a letisztultság érdekel egy death metal anyagnál, hanem inkább a lelkesedés és a tehetség, abból pedig nincs hiány. Minden death metal fanatikusnak kötelező felvésnie a bevásárló listára, ha még nem tette volna…
CANNIBAL
A sorozat eddig megjelent részei:
Cannibal Corpse – Tomb of the Mutilated
Bolt Thrower – The IVth Crusade
INCANTATION – Onward to Golgotha
DEICIDE – Legion
FEAR FACTORY – Soul of a New Machine
Következő részek:
Vader – The Ultimate Incantation
Grave – You’ll Never See
Monstrosity – Imperial Doom
Impetigo – Horror of the Zombies
