A NECRORATORY zenekar 12 éve töretlen lendülettel készíti a black metal dalokat, pénteken jelent meg negyedik lemezük, az Ars Nepharia, az Ördög mesterkedése – a gonosz művészetében címet viseli. Az új albumról mesélt nekünk Odivm, a zenekar énekese:
„Az album az inkvizíciós éra kontextusában íródott, amely feltárja annak Ördögi vonatkozását az ősi korszakok megsemmisítését egy új korszak véres hajnalának fényében. Ugyanakkor Sátáni hitvallásunk megnyilatkozása is része a koncepciónak, egyfajta Mefisztói kettősséggel démoni megszállottsággal átitatva annak 10 tételes eposzaiban. Az inkvizíció sötétsége, mint várbörtön testesíti meg a profán, egyben perverz vágyakat, amelyek fogva tartják a szellemet.
A szellemet, ami gyűlöletté, majd bosszúvá fejlődik bennünk…
…és a Halál kultusza folytatódik.”
A felvételek a Moth Project stúdióban készültek, Ferenczi Márton (Fragda) és Vincze Tamás vezényletével. A borítót Eka Saputra (Pzychopart) készítette. A koncert sorozatoknak új gitárosunkkal Brányi Vivennel futunk neki. Az Ad Extirpanda című dalban Dudás Ádám (DVVAD, Ahriman) vendég énekeskedik amelynek a szövegét is ő írta.
A NECRORATORY is fellép a Metal.hu 5. szülinapi buliján az Analóg Music Hall-ban és bemutatja az Ars Nepharia összes dalát.
Kedvezményes jegyelővétel: https://tixa.hu/metalhu5
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1009605553241704
További lemezbemutató koncertek:
A BETON | GYŐR 2022.04.09.
ANALOG MUSIC HALL | BUDAPEST 2022.04.16.
NYOLCAS MŰHELY | SZÉKESFEHÉRVÁR 2022.04.30.
Az új lemezről az alábbi két dalt tudjátok online végighallgatni, a teljes lemez kb 1 hónap múlva lesz elérhető, addig kizárólag a CD vásárlók tudják az új lemez dalait meghallgatni.
A lemezt a webshopunkból is meg tudjátok rendelni:
[products ids=”35796″ columns=”2″ ]
Necroratory – Ars Nepharia (2022)
(Intro) Acensio Diaboli
Tiltott ösvény
A halál katarzisa
Malleus Maleficarum
VérKéj
Vallás
Blasphemia
Stigma Diabolicum
A népirtás prófétája
Máglyahalál és megvetés
Ad Extirpanda (feat. Dudás Ádám from DVVAD)





