Corpsegrinder – Corpsegrinder
Perseverance Music Group 2022
Death metal
10/7
Mielőtt belemerülnék a szóban forgó szólólemez zenei részeinek boncolásába, gondoltam érdemes némi kortörténetet feltárni a zenekar bikanyakú főszereplőjéről, hiszen ez most róla szól, ez az ő első saját gyereke. George Fisher mielőtt a Cannibal Corpse frontemberévé avanzsálódott volna 1995-ben, ő is, mint sok kortársa a nyolcvanas éves végén / kilencvenes évek elején dúló death metal láz hevében került a színtér vérkeringésbe. Egy Marylandben alakult Corpsegrinder nevezetű bandában kezdte pályafutását, ahol már akkor is a mikrofon mögött köszörülte torkát. A kezdeti demo kazetták gyártása és terjesztése után, korán elterjedt az akkor még igen fiatal George Fisher neve és ez elég referenciával rendelkezett Lee Harrison számára, hogy felkérje őt, hogy csatlakozzon az akkor friss zenekarába, a Monstrosity-be, amit néhány Malevolent Creation-ből kivált ismerősével alapított Floridában. Miután George kisebb habozás után elfogadta az invitálást és lement Floridába, hogy felvegyék a zenekar első demo felvételét, Lee Harrison már úgy mutatta be ott a zenekarnak, hogy az ő neve Corpsegrinder. Ezt a hangzatos nevet gyakorlatilag ő aggatta rá a korábbi zenekara kapcsán és a demo felvételre, valamint az első Imperial Doom lemezen is így szerepelt. Kezdetben csak úgy, mint „George Corpsegrinder„, aztán a második Millenium lemeznél a teljes „George „Corpsegrinder” Fisher” néven és innentől már végleg rákerült ez a bélyeg. Amikor bekerült a Cannibal Corpse-ba, a zenekar udvariasan megkérdezte tőle, hogy szeretné-e megtartani a nevet vagy csak a saját családneveként szerepeljen a bandában, de addigra már úgy rajta maradt ez a név, hogy ragaszkodott a használatához. És lám, 32 év után ismét létrehozott ezen név alatt egy formációt, szóval ha úgy vesszük ez már a második Corpsegrinder nevezetű banda, amiben részt vesz, Haha. De ennyit a történelemről, beszéljünk a jelenről.
Szinte megdöbbentő ezt a számadatot kimondani, de George már több, mint 27 éve áll a Cannibal Corpse élén és kis túlzással mára a zenekar mellett egy igazi ikonná vált. Azon túl, hogy jellegzetes szüntelen és intenzív fejpörgetése és mély orgánuma karakterisztikus jegyévé vált, a személyisége is hírhedté tette. Köztudott, hogy emberünk egy nagyra nőtt gyermek szerepében van: Amellett, hogy a színpadon egy hörgő vadállatként van jelen, a magánéletben egy kedélyes és barátságos nagyra nőtt gyerek (emellett kétgyermekes családapa): köztudott, hogy hatalmas számítógépes játék és azon belül is óriási World of Warcraft rajongó, imádja a plüssfigurákat és ő maga is gyakran vesz és gyűjt egyéb gyerekjátékokat. Ebből egyáltalán nem is csinál titkot: Instagram oldalán is lelkesen posztolja magát különböző frissen beszerzett plüssállatkáival, legokészletével, igazán mókás és evvel együtt szerethető egy figura az biztos! Haha.
További ismérve, hogy egy nagyon közvetlen és birkatürelmű ember minden rajongóval szemben. Jómagam 3 alkalommal találkoztam vele személyesen és élőben is maximálisan az jött le, hogy mindenféle sztárallűrtől mentes arc, ami igazán szimpatikus dolog, tekintetbe véve, hogy a föld legnagyobb és legjobban keresett death metal zenekarának az élén van. De ez a mentalistás abszolút igaz az egész zenekarra: semmi arcmutogatás, gőg vagy taszító megjátszás. Nagyon rendben van a hozzáállásuk. Respect!
A szólólemezére szépen lassan rátérve tegyük hozzá, hogy George sosem volt zenész vagy zeneszerző, a Cannibal Corpse-ban még szövegeket sem ír (egyedül anno a Vile lemezre hozott 2-3 szöveget, de tovább már nem erőltette a dolgot). Szóval itt sem tett hozzá semmit zeneileg a hörgésén kívül, maximum az ötletelések és iránymutatások szintjén. A stúdiós felvételeknél közreműködött még Charlie Bellmore, aki a basszusgitárt és gitárt reszeli és Nick Bellmore, ő pedig a dobok mögött hallható.
https://www.youtube.com/watch?v=tdDkuTfuodI
Az előzetes hírek alapján úgy lett beharangozva a szólólemez zenei stílusa, hogy a thrash metal, death metal és hardcore vegyülete lesz. Nos, ez nagyjából meg is állja a helyét. Az előzetesként bemutatott dal, az Acid Vat (feat. Erik Rutan) már előre jelezte, hogy nagyjából mi várható ezen a bő 30 perces anyagon. Igazából teljesen semleges hatása volt és nem éreztem sok hangzás, sem stílusbeli különbséget az anyazenekarhoz képest. Egy gyors, arcszaggató dal minőségi és brutális hangzással, de ezen túl semmi extra és érdekfeszítő tartalom. A teljes lemezt végighallgatva azonban már jobban átjött, mire akarták kiélezni a dolgot. A death metalos részek mellett jóval több, slammesebb, döngölős és bólogatós verzét helyeztek előtérbe. (gondolom ezekre értették a HC párhuzamot, bár szerintem sok köze nincs hozzá). Riffközpontú, egyszerű és könnyen emészthető dalszerkezetek vannak zömével jelen, nem bonyolították túl, de nem is ezen van itt a hangsúly! Most egyesével nem megyek bele a dalok elemzésébe, de váltakozva vannak jelen a lassabb, vánszorgósabb, középtempós zenei részek és néhány kifejezetten agresszív, akár blastbeates darálós tétel, hogy a death metal íz sem maradjon el. George a jól megszokott orgánumán hörög továbbra is, gyakorlatilag nulla különbséggel a Cannibal Corpse-ban végzett munkájához viszonyítva. Kicsit vártam tőle, hogy valami változatosságot fog villantani, de rájöttem, hogy ilyet felesleges is már várni tőle. Ehhez ért és így szereti használni a gyomorból előtörő okádásait!
Az őszinte és kendőzetlen véleményem összességében az, hogy egy súlyos és brutális alkotás, de valójában elég jellegtelen is valahol. Nem bővelkedik eredetiségben és az sem mondható el, hogy nagyon emlékezetes élményt nyújtana. Nagyjából úgy tudom elképzelni az anyag létrejöttét, hogy George, Jasta és a Bellmore tesók fesztelen és baráti hangulatban összeültek néhány sör társaságában és kitalálták, hogy tegyünk oda egy „basszunk oda! lemezt”, ahogy mi szeretjük és nekünk tetszik. Ez lényegében hibátlanul össze is jött. Az, hogy nekem vagy másnak mi a szubjektív megítélése az teljesen mindegy, igazából semmilyen rajongói elvárásnak nem kellett megfelelniük (mint mondjuk a CC esetében.), egy öncélú, őszinte, súlyos és kompromisszumentes alkotás. Se több, se kevesebb.
[products ids=”37019″ columns=”3″ ]
A 10 dalos anyag producere a húros hangszerekért is felelős Nick Bellmore (Dee Snider, Kingdom Of Sorrow) és Jamey Jasta (Hatebreed) volt, ami Jasta új kiadójánál, a Perseverance Music Group-nál jelent meg. Egyenlőre az európai terjesztés nagyon nehezen indult be de a Metal.hu-nak sikerült 10 darab példányt előrendelni, amiből nektek is juthat ha siettek. A vegyes érzések ellenére, elkötelezett CC rajongóként természetes idővel ezt is beszerzem! Polcon a helye.
CANNIBAL
