PAKKT – To Brocken Heights Where Witches Dance 2021
Ván Records Németország
Black metal
10/8

A Pakkt bandcamp-oldalán ennyi szerepel: Black metal, 80s/early 90s. Nothing more, nothing less. Ez mindent elmond az újdonsült csapatról, amely valahol Németországban székel. Azon csapatok közé tartozik a Pakkt, amelyek inkognitóban maradnak, vagyis nincsenek fotók, nevek, egyebek, nem lehet tudni semmit a rejtélyes formáció előéletéről, a tagokról. Nem ritka ez manapság, a zenészeknek valószínűleg kényelmes is ez a helyzet, mivel nincs semmilyen elvárás, tolakodó figyelem, s „akárkik” lehetnek a háttérben, se pro, se kontra nem fűződik a személyükhöz semmi. Az album vonatkozásában az LP/CD-kiadásokra kell hagyatkozni, ebből kell kiindulni és ide visszatérni.

A zenekar is ezt teszi. Első hallásra nem nagyon értettem, miért volt indokolt a Pakkt leszerződtetése, s ugyan szofisztikált rétegeket a további meghallgatások sem fognak előcsalni e hatszámos, harminchat perces debütalbumból, kiderül, hogy a rejtélyes alakulat a zavaros vizek felszíne alatt érdekes mozgásokat produkál, a sötét habokból elő-előböffen egy-egy olyan részlet, ami érdekesebbé teszi az anyagot.

A Pakkt minden előzmény nélkül napvilágot látott To Brocken Heights Where Witches Dance debütalbuma a ’90-es évek skandináv, ezen belül is a norvég irányvonalat követi, de ha figyelmesen hallgatjuk, kiderül, hogy a kép mégsem annyira sematikus. A hangzás borzalmasan nyers, már-már nekro alatti, ugyanakkor a tüskés, érdes gitárok mellett a meg-megkonduló basszusgitár is egyértelműen érzékelhető, nem kevésbé az, hogy mit akarnak előadni. Mély-underground művészet: úgy előteremteni egy tőzegláp alatti produkciót, hogy közben a zenei mondanivalóról sem mondunk le, mi több, ezt a széles hallgatóság számára is felfoghatóvá tesszük. Ha mindezt a Pakkt legénysége nem is gondolta így végig, az eredmény ezt mutatja.

Egy olyan tétel, mint a Grasp The Crown Of Horns, prezentálja a legdurvább black metal valóságát, egy hamisítatlan őskáoszt, amelyben ugyanakkor diszharmonikus harmóniák, disszonáns gitár dallam kezdemények kavarognak. Érdemes megfigyelni, hogy a basszusgitár legalább annyira érdekelt a zűrzavarkeltésben, mint a gitár. A Circle Of Nameless Souls is bugyogtatja a kondér vészjósló tartalmát, a gyors részek alatt veszett csapkodás hallható, és a frontkárogás is a lehető legextrémebb.

Féregrágta black-riffek tekergődznek, oszladozik a penészes avar, lidérclények susognak, vihognak, kárálnak és kántálnak, maga a zene meg hol nekilódul, hol megtorpan, hogy zajgubaccsá keményedjen, tömörüljön össze. Tán a norvégok sem játszották a műfajt ennyire pőrén, egyszersmind ódonabb, bizarrabb elképzelésekkel.

M. P.