Új GYILKOS EP dalról dalra

2019. 11. 27. - 10:35

A Gyilkos november 21-én mutatta be a Robotban a nemrég megjelent Ep-jét. Az Obelisk Of Power érdekessége, hogy élőben, egyben lett felvéve a Supersize Recording Studio-ban. A trióból Mátét és Marcit kértük meg, hogy beszéljenek nekünk a dalokról.

Meghallgatós link: https://gyilkosband.bandcamp.com/album/obelisk-of-power

BE THE VOYAGER

Feszes kezdés, pattogó sprint, emelkedünk a felszíntől. Nézd, milyen aprók vagyunk, érezd az űr végtelen hidegjét… A sorok végén csilingelő disszonánsok egyelőre csak finoman utalgatnak arra, hogy az egybefogottság előbb vagy utóbb szilánkos lesz; a vokál rá is erősít erre az irányra. A modulált blast, majd a kómás RnR részeknél gyakorlatilag el is engedtük, el is veszítettük a kezdeti józanságot, egyedül a sebesség maradt meg, az úti célon gondolkodni meg tök felesleges 6 milliárd kilométerre a Földtől. Még egy pillanatra visszatér az intro téma, de csak hogy végleg elromoljon és széthulljon. Az igazi valóság, a lehető legtávolabb mindentől, amit valódinak nevezünk.

A QUICK RIDE

Teljesen más pályán vagyunk már, az egyszerű, hangulatos kezdőtéma szépen megágyaz a süppedésnek. Nem vásárlók vagyunk itt, hanem maga a termék… A tremolo-pengetéssel egy keserű, de jóleső lebegésbe érkezünk, ismét adunk magunknak egy szerény adag pentaton skálás rock and rollt, de a gyors öröm után felülünk a torz és végtelen hullámra. Csak egy rövid menet, ami nem fáj (csak a megérkezés). Az idő nem viccel és nem kegyelmez, nem uraljuk és nem birtokoljuk.

HEAVY THORN CROWNS

Punk indulás, a vokál egy diabolikus felhang után teszi lüktetővé a középtempós reszelést, majd visszacsap az egész oda, ahonnan indult. Csak a történeteink tartanak egyben minket, ezért kell újból és újból nekik kezdenünk… A szám felénél történik meg a 4 számos album egyetlen igazán melodikus mozzanata egy basszuskiállással. Pár másodperc könnyedség után a ráépítkező dobbal és gitárral visszakapjuk az amorf hangulatot, és egy igazán darabolós zajjal ér véget a szám. Ilyen az ember, könnyedén szórakoztatják a rímek, minták és akkordok.

MASS OF UNSURENESS

Nagy tömegű malomkerék őröl, sodró gitártémák, a refrénben feléledő horzsolódás az album legizgalmasabb része, hevesen kapkodjuk a levegőt, míg el nem törik ez az iram is. Nincs póz, nincsenek szabályok. A riffek szuvenírként visszhangzanak, az utolsó sorok meg útravalóként elférnek bárki zsebében. Nincs több mondanivaló. A lassú, lecsupaszított sludge pedig szépen elengedi a kezed, hogy megtedd a legutolsó nagy kilégzést.

Fotók: Bands Through The Lense, Robot Budapest, 2019/11/21

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN