Necrobutcher a Mayhemből: Úton voltam, hogy megöljem Euronymoust

2019. 10. 16. - 09:36

Már csak pár nap van hátra a Mayhem új Daemon című lemezének megjelenéséig, így az egyik interjúban újabb részletek derültek ki a 26 évvel ezelőtti eseményekről.

A black metal egyik leghíresebb zenekarának korai története, mint azt már mindenki jól tudja nem volt egy szerelmes regény. Amit eddig is tudtunk, az az hogy a Mayhem énekese Per “Dead” Ohlin 1991-ben öngyilkosságot hajtott végre, amit Øystein „Euronymous” Aarseth gitáros fényképein örökített meg. Négy évvel később, 1993-ban, a Mayhem banda tagja, Varg Vikernes (más néven Grishnackh gróf) meggyilkolta Euronymous-t. Ezt a történetet dolgozta fel a Lords of Chaos című filmben ami nemrég jelent meg.

Az alapító Necrobutcher egy a napokban készült interjúban így egészítette ki az akkori eseményeket:

„Oké, most már elmondhatom amit évekig magamban tartottam, de valójában útban voltam, hogy én öljem meg Euronymous-t. Másnap amikor olvastam a reggeli újságban hogy mindez már megtörtént, elgondolkodtam hogy bassza meg haza kell mennem az otthonomba, ki kell hoznom az összes fegyvert, drogot és szart, ami a házamban volt, mert a zsaruk fognak jönni hozzám, mert valószínűleg én leszek az első számú gyanúsított.

De azt is hallottam, hogy a norvég rendõrség már tudta, hogy Varg mit tervezett, mert lehallgatták a telefonját, és beszélt erről a gyilkosságról mielőtt Bergenbe indult volna, így a zsaruk már tudták, hogy oda fog menni. Tehát valószínűleg arra gondolhattak hogy, nem kaptuk el ezt a srácot a templomok égetése miatt, kapjuk el gyilkosságért, és nem lesz vele több gond. Szóval igazából  így teljes a történet.”

Necrobutcher arról is beszélt, hogy milyen volt évekkel később a De Mysteriis Dom Sathanas koncertje, amikor Atilla 2006-ban visszatért a zenekarba, ez sokat segített neki feldolgozni az akkori eseményeket.

Teljes beszélgetést itt nézhetítek meg: https://consequenceofsound.net/2019/10/mayhem-necrobutcher-euronymous/

Alább pedig belehallgathattok az új Mayhem lemez egyik számába:

 

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN