Zenészeket kérdeztünk 2022-es kedvenc lemezeikről

2023. 02. 8. - 12:31

Zenészeket kerestünk meg, hogy mondják el mely lemezek voltak 2022-ben a számukra legfontosabb kiadványok. Az első részben Sallai Péter a Bornholm frontemberének, Harsányi Zsolt a Türböwitch gitárosának és Floszmann Gergő a Mhorai énekesének Top 5 +1 listáját osztottuk meg.

 

Sallai Péter (Bornholm)

1. Ghost – Impera
A Ghost-ot bár eleinte furcsán messziről szemléltem, az évek során kifejezetten közel került hozzám. Zeneileg nagyon átgondolt és mesteri a hangszerelés, van egyfajta íve az albumaiknak. Az egyik leginkább várt lemez volt ez, és nem okozott csalódást, élőben sem.

 

2. The Halo Effect – Days of the Lost
Amikor zenélni kezdtem és az északi metal betört az életembe a 90-es évek legvégén, az In Flames és Jesper Strömblad meghatározó volt számomra. Bár az In Flames számomra teljesen érdektelen irányba fordulásával gyakorlatilag megszűnt létezni a palettán, erre a lemezre felkaptam a fejem. Nem az ami annyira megragadó volt a régi időkben, de ott van benne valami, ami miatt mégis kedvelem ezt a lemezt. Visszahozott valamit az elveszett időkből.

 

3. Watain – The Agony & Ecstasy of Watain
A Watain egy kifejezetten nyers albummal jött, már a borító is megfogott. Semmi köze a ma divatos gombaszedő, álértelmiségi black metalhoz, ez az, ami. Nincs kompromisszum, nincs mozgalom, nincs harisnya az arcon, csak az egyén dicsősége és uralma a tömegek fölött. Nem tartozik ehhez a korhoz és magasan fölötte áll.

 

4. Darkthrone – Astral Fortress
A Darkthrone bármennyire is eklektikussá vált, a zenében aki fogékony rá észrevehet egy tipikusan norvégokra jellemző magasztos és pőre zenei megoldásokkal operáló riffelést és zenei miliőt. Mivel én ezekkel nehezen tudok betelni, minden lemezükön fedezek fel nagy pillanatokat.

 

5. Kampfar – Til Klovers Takt
A Kampfar jó ideje egyik kedvenc nálam, messze a legjobb koncertet adták tavaly, szintén egy olyan album ami kiemelkedő a műfaján belül és nyoma sincs woke-nak, politikának vagy arctalan unalomnak.

 

+1 Saxon – Carpe Diem
Ugyan végül nem az én borítómmal jelent meg a lemez, de mikor hírét vettem az albumnak, kifejezetten vártam. A Saxon valahogy más volt mindig mint a többi brit HM zenekar, mellőzte a stílusváltásokat és mindig csakis önmaga akart lenni. Menthetetlenül old school vagyok és kész.

 

 

 

 

Harsányi Zsolt (Türböwitch,The Wedding At The Slaughterhouse)

1. Evil Invaders – Shattering Reflection
2022 legfaszább Speed Metal albumát tették le, még úgy is, hogy van pár lassabb – balladás tétel is a lemezen. Nehéz bármilyen sorrendet felállítani, de nekem elvitte a tavalyi évet maximálisan. Már amikor single-ként megérkezett a Sledgehammer Justice én már ott tudtam, hogy ez az album az Evil Invaders kiemelkedő lemeze lesz. Egyébként volt szerencsénk látni őket élőben, illetve egy napon játszottunk velük, aztán az after partyt is sikerült megtolni. Élőben még jobban hozzák azt az energiát amit a lemezen, na meg óriási arc mindegyik tag.

 

2. Skull Fist – Paid in Full
Nagy kedvencem volt a Skull Fist mindig is, de a Head of the Pack és as Chasing the Dream után, úgy éreztem, hogy lehet nincs már bennük több olyan album amire azt mondanám, hogy ez igen! Féltem is ettől az anyagtól és első pár hallgatásra valahogy nem fogott meg, aztán valahogy beérett a dolog és azt kellett mondanm, hogy ez igen! Itt is érződik, hogy eltelt sok sok év az első Skull Fist korong óta, mivel itt is vannak lassabb számok, viszont tök jól működnek. Amit nem értek, hogy a Blackout-ot és a Heavier than Metal-t minek kellett újra venni, szerintem ők a régebbi kiadásban sokkal jobban működnek.

 

3. Truchło Strzygi – Gwiezdny Demon
2018-as Black Silesia fesztiválon mutatta egyik havercsaj ezt a zenekart és rögtön szerelem lett a dolog. Igazi Black Metal Punk ahogy azt kell, tele pakolva jobbnál jobb témákkal. Ezt az albumot röviden össze tudom foglalni: Azt a kurva!

 

4. Venator – Echoes from the Gutter
Viszonylag friss csapatról van szó, a 2021-es Nightrider single sokat pörgött, főleg az Obscene Extreme fesztivál felé vezető úton. Aztán rámentem a teljes albumra és igen! Így kell 2022-ben összerakni egy teljesen korrekt heavy/speed metal lemezt. Kötelező anyag mindenkinek aki éli a 80-as éveket.

 

5. Deströyer 666 – Never Surrender
Utolsó nagylemezük a 2016-os Wildfire nálam óriásit ment, és messze a kedvenc albumom lett a D666. Aztán tavaly jött a hír, hogy jön az új album, így izgatottan vártam a megjelenést. Véleményem szerint a Wildfire-t nem tett zsebre, de egy igazi D666 albumról beszélünk. Sebesség, és rengeteg rock and rollos téma, öröm hallani, hogy van még a srácokban egy jó pár év. Funfact, hogy a Barcelonában a Moontower Studio-ban készült az anyag, ahol az utolsó Türböwitch lemez mastere is készült. Csúnya önreklám tudom.

 

5+1. Dance With the Dead – Driven to Madness
Imádom a synthwave műfajt és egyik örök favorit a Dance With the Dead. Sokat nem kell mondani szerintem erről az albumról. Bár éppen január van és elég hideg, de amint teheti az ember pattanjon be egy bivaly erős karióba, ami lehetőleg piros színű, napszemüveg fel, hangerő maxra, és meg se álljon Miami-ig. Óriás vibe-ja lett ennek az anyagnak is, bár úgy érzem a Dance With the Dead egyszerűen képtelen hibázni. Olyan Metal zene kedvelőknek is ajánlom akiknek idegen ez az egész műfaj, főleg, hogy élőbe kettő gitárral és dobbal hozzák a synthwave feeling, neon színű legjavát.

 


 

Floszmann Gergő (Mhorai)

2022-ben bőven voltak olyan albumok, amiket később is nagyon szívesen hallgatok újra és idővel lehet, hogy a kedvenceim közt lesznek. Bizonyos zenekarok a Cov19 járvány idején hosszan gyűjtögetett témáikat ekkorra véglegesítették Ebben a listában első sorban nem az underground előadók kapnak helyet, de ettől még ez az év az underground megjelenéseknek is nagyon jót tett.

 

1. RAMMSTEIN – Zeit
Ismét az volt az érzésem az albumot hallgatva, hogy ezek a németek nem tudnak hibázni. A hangzás a megszokott módon kristálytiszta és monumentális. Nehezen tudnék belekötni ebbe az lemezbe: a dalok változatosak és rendkívül jól vannak hangszerelve, a dalszövegek egy részének pedig nagyon mély mögöttes tartalma van, érdemes rászánni az időt az értelmezésükre. Kedvenc dalaim a címadó Zeit, az Adieu és a Dicke Titten. Szerencsére mindhárom baromi jó videoklippel érkezett.

 

2. Lamb of God – Omens
Kíméletlen – azt hiszem ez a legmegfelelőbb kifejezés erre a lemezre. Nagyon nehéz elhinnem, hogy ez a banda immár 28 éves. Az Omens lemez hangzása éles és agresszív, a dalok pedig egytől egyig a földbe döngölnek. Bár nem számítottam rá, ez a csapat úgy adta ki ezt vérbeli groove metal albumot, hogy egyáltalán ne érezzük idejét múltnak ezt a műfajt. Kedvenc dalaim a Vanishing, az Omens és a Grayscale.

 

3. Bleed from Within – Shrine
Néhány éve leltem rá erre a fiatal bandára és ennek most nagyon örülök. A zenéjük már régóta kiforrott és megtalálták a saját stílusukat is, viszont most kiszélesítették az eszköztárakat és olyan megoldásokat alkalmaznak, amiket eddig még nem hallhattunk tőlük: refrénjeiket most jobban énekelhetővé tették és a megszokott módon kemény hangzásukat szimfonikus hangszerek szövik át. Nagyon változatos és izgalmas album, kedvenc dalaim az I am Damnation és a Temple of Lunacy.

 

4. The Halo Effect – Days of the Lost
Óriási fenntartásokkal vártam ezt az albumot és egyáltalán nem tudtam, mire számítsak. Az egykori In Flames tagokkal a soraiban ez a super group viszont olyan albumot hozott ki, amit néhány hallgatás után nagyon megszerettem. Van benne egy nagy adag nosztalgia faktor is, hiszen az album megoldásait és a hangzást hallva akaratlanul is a Clayman és a Reroute to Remain című In Flames albumok ugrottak be nekem. Kedvenc dalom az albumról a Feel what I Believe. Kíváncsian várom a folytatást!

 

5. Fit For An Autopsy – Oh What the Future Holds
Túlzás nélkül állíthatom, hogy a Fit For An Autopsy előző albuma, a The Sea of Tragic Beasts a kedvenc metal lemezeim egyike lett. Legújabb albumukon viszont észrevenni, hogy a világjárvány rányomta a bélyegét: a dalok egy része sokkal melankolikusabb és a közeledő elmúlás képét festi le. Bár előző lemezük nagyobb hatást gyakorolt rám, így is sikerült olyan mesterműveket rögzíteniük mint a Far From Heaven vagy a Two Towers.

 

Bónusz: Spire of Lazarus – Soaked in the Sands
Néhány hónapja találtam ezt a bandát de azóta már vagy húsz alkalommal végig hallgattam ezt az albumot. Vegyél egy nagy adag technical death metalt, fűszerezd meg arab dallamokkal és hangszerekkel, adj hozzá démoni scream vokált. Nyami, jó étvágyat.


LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN