Kétműszakos turnén járja be Európát Tuomas Saukkonen: a finn énekes-gitáros ugyanis egyre sikeresebb dallamos death metal zenekarával, a Wolfhearttal koncertezi körbe headlinerként a kontinenst, amelyre különleges vendégként hozza a 2021 óta újra aktív korábbi zenekarát, a Before The Dawnt is. Ott lesz a turnén a szintén finn Suotana is, s ezzel hármas lemezbemutató koncertre készülhetünk a görög Full House Brew Crew felvezetése után. A négyes október 5-én lép fel az Analog Music Hallban.

A dallamos death metal feltörekvő csapatai közé tartozik a Wolfheart, melyet Tuomas Saukkonen énekes-gitáros alapított 2013-ban, miután korábbi együttesei megszűntek. A kezdetben szóló produkcióként indult projekt mára teljes felállású zenekarrá nőtte ki magát.
A csapat idén adta ki Draconian Darkness II című kiadványát: a szeptember 19-én megjelent, ötszámos EP-n két új dal, továbbá 1-1 akusztikus, szimfonikus és koncertfelvétel is található. A nyitófelvétel a Carnivore, mely komor és fenyegető riffekkel, hörgéssel adja meg az alaphangot. Tuomas így kommentálta ezt: „Ezzel a dallal ott folytatjuk, ahol a tavalyi Draconian Darkness albummal abbahagytuk. Az emberiség annyira sötét korszakát éli, hogy ez folyamatos, komor inspirációt nyújt számunkra. Ahelyett, hogy egyensúlyt és harmóniát keresve próbálnánk együtt élni a körülöttünk lévő fajokkal, inkább felzabáljuk azt a világot, amelyben élünk. Szó szerint és átvitt értelemben is többet eszünk meg, mint ami ránk esne. A természet harmóniát hoz, mi tüzet és sötétséget. A Carnivore (ragadozó) a Wolfheart sötét és fenséges oldalát testesíti meg.”
A kettes számú vendég egy régi ismerős, méghozzá Tuomas korábbi zenekara, az 1999-ben indult, és 2021 óta ismét aktív Before The Dawn. Ez a formáció a 2023-as Stormbringers nagylemezzel igazán lendületes visszatérést mutatott be, és egy EP, több kislemez és egy koncertalbum után most szeptemberben érkezett meg az újabb album Cold Flare Eternal címmel. A Stronghold klipje itt látható:

Az este hármas számú fellépője a szintén finn Suotana, mely Ville Rautio gitáros szólóprojektjeként indult 2005-ben, ma pedig már hattagú zenekarként működik. Augusztus végén jelent meg Ounas II című, negyedik nagylemezük, amit most élőben is bemutatnak.

A negyedik csapat Görögországból érkezik: a Full House Brew Crew zenéjében a groove-os, dallamos heavy metal és metalcore elemek is keverednek. A lendületes élő fellépésekről ismert csapat Ride of the Underdogs című 2024-es lemezét hozza.

Jegyet ide kattintva vásárolhatsz.
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1230145838728585





