Necrobutcher a Mayhemből: Úton voltam, hogy megöljem Euronymoust

Már csak pár nap van hátra a Mayhem új Daemon című lemezének megjelenéséig, így az egyik interjúban újabb részletek derültek ki a 26 évvel ezelőtti eseményekről.

A black metal egyik leghíresebb zenekarának korai története, mint azt már mindenki jól tudja nem volt egy szerelmes regény. Amit eddig is tudtunk, az az hogy a Mayhem énekese Per “Dead” Ohlin 1991-ben öngyilkosságot hajtott végre, amit Øystein “Euronymous” Aarseth gitáros fényképein örökített meg. Négy évvel később, 1993-ban, a Mayhem banda tagja, Varg Vikernes (más néven Grishnackh gróf) meggyilkolta Euronymous-t. Ezt a történetet dolgozta fel a Lords of Chaos című filmben ami nemrég jelent meg.

Az alapító Necrobutcher egy a napokban készült interjúban így egészítette ki az akkori eseményeket:

„Oké, most már elmondhatom amit évekig magamban tartottam, de valójában útban voltam, hogy én öljem meg Euronymous-t. Másnap amikor olvastam a reggeli újságban hogy mindez már megtörtént, elgondolkodtam hogy bassza meg haza kell mennem az otthonomba, ki kell hoznom az összes fegyvert, drogot és szart, ami a házamban volt, mert a zsaruk fognak jönni hozzám, mert valószínűleg én leszek az első számú gyanúsított.

De azt is hallottam, hogy a norvég rendõrség már tudta, hogy Varg mit tervezett, mert lehallgatták a telefonját, és beszélt erről a gyilkosságról mielőtt Bergenbe indult volna, így a zsaruk már tudták, hogy oda fog menni. Tehát valószínűleg arra gondolhattak hogy, nem kaptuk el ezt a srácot a templomok égetése miatt, kapjuk el gyilkosságért, és nem lesz vele több gond. Szóval igazából  így teljes a történet.”

Necrobutcher arról is beszélt, hogy milyen volt évekkel később a De Mysteriis Dom Sathanas koncertje, amikor Atilla 2006-ban visszatért a zenekarba, ez sokat segített neki feldolgozni az akkori eseményeket.

Teljes beszélgetést itt nézhetítek meg: https://consequenceofsound.net/2019/10/mayhem-necrobutcher-euronymous/

Alább pedig belehallgathattok az új Mayhem lemez egyik számába: