Bár Chilében a thrash metalnak van a legnagyobb kultusza, az Unaussprechlichen Kulten az ottani extrém mezőny egyik legkiemelkedőbb formációjaként ismert. Ezt a titulust méltán érdemelték ki, ugyanis a rendszerint mindig minőségi albumokkal visszatérő banda a death metal legismertebb nevei mellett is könnyedén labdába rúg, legyen szó újabb, vagy már klasszikussá vált zenekarokról.
.
.
Az Unaussprechlichen Kulten már a 2005-ben megjelent első nagylemezével (Wake Up in the Night of Walpurgis) megdöbbentő tömény brutalitásról tett tanúbizonyságot. Zenéjük sokat csiszolódott az évek alatt, jelenlegi komplexebb formáját pedig a harmadik, Baphometh Pan Shub-Niggurath albumon nyerte el. Ez egyszerre jelent változatosabb, technikásabb témákat, váltásokat, illetve egy eléggé bizarr, de ennek ellenére mégis fogós dallamvilágot. Ekkor rögzült az a hangulat, ami egyfajta átmenetként hat a korai Immolation és Broken Hope lemezek összhatása között. Később a dalok terjedelmének kiszélesítése több teret hagyott a kibontakozásnak, amit mindig mesterien oldottak meg. Ez a zenekar idén megjelent hatodik albumán sincs másképp. Elsőre talán túl töményen hat a sokrétű témák egymás utáni felsorakoztatása, a lankadatlan intenzitás és a masszív hangzás függvényében. Azonban hamar egyértelművé válik a dalok kompozíciójának gondos felépítése, ami ellenben a ténylegesen technikás death metal bandák zenéjével, nem hat tervezőasztalon szerkesztett riffek és hirtelen ütemváltások összességeként. Egy nagyon is természetes zenei egymásra épültség ez, amihez számos rövid, dallamos elem asszisztál, mintegy kikövezve az utat a hallgató számára a súlyos végkifejletig.
.
Összességében a Häxan Sabaoth két legmeghatározóbb jellemzője a látszólag végtelennek tűnő zenei gazdagság és egy olyan szintű mozgalmasság, amik által az album még az időnkénti rövid belassulások ellenére is rendkívül intenzíven hat. Mondhatni nincsenek unalmasabb pillanatok, se mélypontok, nem fullad önismétlésbe, sem monotonitásba, és komplexitása által a lemez többszöri meghallgatás után is rejteget valami újat a hallgató számára. Ezen produktivitásnak a minden aktuális kiadványon való sikeres kivitelezése egészen példa nélkülinek számít, különösen ebben a műfajban. Az Unaussprechlichen Kulten hordájáról pedig sok minden elmondható, csak az nem, hogy valaha törekedtek volna az elpuhulásra, a hagyományosan dallamos megközelítésre, vagy más stílusok bevonására. Zenéjük tónusa mindig a lehető legelvetemültebb és legbárdolatlanabb volt, a címadásokból is eléggé nyilvánvaló okkultista, Lovecraft műveiből is merített, erősen anti-keresztény háttérkoncepcióval. Ebből adódik több érdekes paradoxon is, például hogy egy egyébként leplezetlenül primitív célú és ambíciójú zenei törekvés hogyan ingadozik a döngölős brutalitás és a primitívnek közel sem mondható, kiváló dalkompozíciók között. Vagy hogy a zene technikásabb ugyan a szokványos death metalnál, de mégsem mondható technikás death metalnak. Esetleg hogy egyértelműen bunkó megszólalású death metal album létére a Häxan Sabaoth több perspektívából is elemezhető, köszönhetően zenei sokrétűségének. Ami biztos, hogy az album a műfaj kedvelői számára kihagyhatatlan, hosszútávon is maradandó élményt kínáló mestermű.
.
