Akik rendszeres olvasóink, azok biztos hogy találkozhattak már az orthodox black metalt játszó Black Altar zenekar nevével. A gépezetük továbbra is olajozottan működik, nemrég a Carpathian Forest társaságában játszottak több angol / ír állomáson, tavaly pedig Dél-Amerikában fordultak meg. Nemrég Mexikóban nyomtak le egy komolyabb körutat, melyet a csapat frontembere, Khrul osztott meg velünk egy turnénapló formájában. Ha ez nem lenne elég, bő egy hete pont Mexikóban, Tamaulipas államában végeztek egy híres helyi formációval, ennek tükrében visszatekintve, pedig még súlyosabban hat ez a történet.
A Black Altar zenekarral a tavalyi dél-amerikai turné után idén Mexikót jártuk be a latin-amerikai régiók közül, május 1–12. között, hét várost érintve, nyolc koncertet adva.
Az utazás a szokásos, elkerülhetetlen 10+ órás kényelmetlen unalom volt, de legalább újra megnéztem a kiváló Band of Brothers című sorozatot.
A fővárosba érkezve, leszállás után rögtön jött a hír: az értünk küldött sofőr balesetet szenvedett, ezért egy másik úriember és egy taxi juttatott el a szállásra. A szálláshelyek a háromcsillagos hotel, diákszálló-jelleg és apartman között váltakoztak, de mindenhol normális, tiszta körülmények fogadtak bennünket.
Mexikóváros a tengerszint felett kb. 2 km magasságban fekszik, és ezt éreztük is – nehezebb légzés, hamarabb elfáradás például lépcsőzéskor, amit a napos, száraz, meleg idő tovább nehezített. Ne feledjük, mindannyian Angliában élünk, nekünk ez nagy váltás volt! Látványban a város pontosan azt mutatta, amit képeken és videókon látni lehet, a közlekedés pedig nagyon vadnak és kaotikusnak hatott európai szemmel nézve. Annak ellenére, hogy például egy kamiont megelőzni záróvonalat átlépve, kanyarban, egysávos úton, miközben szemből is kamion jön, egy teljesen átlagos manővernek számít, nem láttunk balesetet. Viszont számos Európában nem forgalmazott járművet igen, amelyek közül a hatalmas csőrös kamionok voltak a leglátványosabbak, és sok esetben a leghangosabbak is. Egyébként minél többet járom a világot, egyre inkább úgy tűnik, hogy Uber csak Magyarországon nincs; Mexikóban is ezzel oldottuk meg a közlekedést és az ételrendelést.
A HDX Circus Bar nevű hely adott otthont a Mexico Black Metal Chaos Fest nevű rendezvénynek, amelyre hivatalosak voltunk. Volt egy amolyan felvezető nap is, amelyen szintén felléptünk – utólag kiderült, hogy ezzel nagy szerencsénk volt! Maga a klub elég nagy, kb. 500 férőhelyes, emeletes épület. A nézőtér feletti nyitott szinten volt a backstage, ahol a szervezők által profin lebonyolított meet & greet is zajlott. Csoportokban engedték fel az embereket, és nagyjából egy órán keresztül dedikáltunk, fotózkodtunk.
Rajtunk kívül a nemzetközi mezőnyt képviselte a norvég Shining, az amerikai Ghost Bath, a kanadai Panzerfaust és Thantifaxath – utóbbi kettővel ugyanabban a hotelben voltunk elszállásolva, és jókat is beszélgettünk, igazán nagyszerű arcok!
A klubban számomra két dolog volt feltűnő: pakoláskor megnyitottak egy kb. 2×1 méteres feljárót a nézőtér padlójában, ami gyakorlatilag egy bármiféle leesés elleni védelem nélküli tátongó vermet jelentett. A másik a hihetetlenül magas színpad – ennyire még soha nem magasodtunk az emberek fölé, jóformán a lábunkkal volt egyvonalban a fejük. Mire mi színpadra kerültünk, már teltház volt, és erős hangzással, különösebb hiba nélkül játszottuk le a programot – soha rosszabb turnékezdést!
Másnap ugyanezt kellett volna megismételni, de a második szám után a szervező leállította a bulit, mivel a helyet nagy erőkkel megszállta a rendőrség, és az egész fesztivált leállították.
Itt jegyezném meg, hogy a katonaság és a rendőrség különböző egységei gyakori és erős jelenléttel vannak jelen – teljes védőfelszerelésben és komoly fegyverzettel járőröznek, feltételezem, nem ok nélkül.
A nagy kavarodásban nem derült ki a pontos ok, de a szervezőcsapat hihetetlenül gyorsan elpakolta a felszerelést, talált egy másik klubot, ott újra felépített mindent, és a maradék zenekarok ott zárták a napot – ráadásul a közönség nagy része is átment az új helyszínre, gyakorlatilag nem is fért be mindenki.
Mivel a turné során egyedül itt volt pár szabadnapunk, elmentünk megnézni a Teotihuacán piramisokat. Élőben kevésbé voltak lenyűgözők, ráadásul nagyon meleg is volt, úgyhogy nem maradtunk túl sokáig, de azért jó volt látni. Illetve csakúgy mint Dél-Amerikában, itt is igaz volt, hogy mi magunk is látványosság voltunk – mindenféle random emberek fotózkodtak velünk, de mindenki nagyon kedves és tisztelettudó volt.
Következett Oaxaca, ahol telt ház és nagyon lelkes közönség fogadott. Valóban igaza az, hogy az itteni emberek kimutatják és tudatják, ha tetszik nekik az adott zenekar. A klub viszont annyira levegőtlen volt – alacsony belmagasság, semmi ventillátor, légkondi, de még egy nyitott ablak se -, hogy a program vége felé ki kellett mennem az utcára, hogy ne ájuljak el. Az éneklés egyrészt eléggé légzésigényes dolog, másrészt két maszk is fedi az arcom, így alapból nehezebb dolgom van. Szerencsére épp a Burzum feldolgozásunkat (Jesus’ Tod) játszottuk, amelyben van egy 4–5 perces énekmentes rész, így nem volt gond, hogy egy időre lementem a színpadról.
Xalapa-ban koncert előtt meghívtak minket egy helyi rockboltba, ami elmondásuk szerint a környék fémzenei fellegvára. Direkt miattunk zárva tartottak, amíg ott voltunk, és miután megcsodáltuk a kétszinten árult cd, vinyl, póló kínálatot, készítettek velünk egy videóinterjút.
Aguascalientes-ben a különlegességet az adta, hogy gyakorlatilag egy privát koncertet nyomtunk, ugyanis a helyszín egy magánháznál található viszonylag nagy méretű stúdió volt, kb 100 fős befogadóképességgel. A színpad hiánya miatt valószínűleg csak az első 3-4 sor látott minket, de ez a koncert is nagyon jól sikerült.
Uruapanban zárult a turné, amely a világ legveszélyesebb városai között van – volt is bennünk némi aggodalom emiatt. Végül az egyik legjobb helyszín és buli kerekedett ki belőle. Mivel másnap kora reggel indult a repülőnk, nem maradhattunk még aludni sem, sőt még a kezdést is előrébb kellett hozatnunk, hogy biztosan elérjük a gépet. Emiatt éjszaka kellett útra kelnünk, amit mindenki ellenzett biztonsági okokból, de végül gond nélkül elértük a repteret.
A többi helyszín emlékei kissé összefolynak, vagy éppenséggel nem publikusak, de az biztos, hogy a napi 4–5 óra alvás, 4–10 óra utazás, délután hangpróba, éjfél körüli fellépés elég fárasztó volt, viszont minden koncertünk jól sikerült.
Nagyon remélem, hogy a hazautat sikerül elfelejtenem, mert egy igazi tortúrán kellett túlesnünk – két átszállás és kb. 40 óra utazás után végre újból Angliában landoltunk. Most egy kisebb pihenő következik, leghamarabb augusztus végén, a hollandiai Satanic Supremacy fesztiválon lehet majd velünk találkozni.
A mexikói körútról készült egy összefogaló rövidfilm is, amit alább lehet megnézni:
Írta: Khrul
