fbpx

Új Sepultura koncepcióalbum jön 2020-ban

A múlt pénteki Rock in Rio fesztiválon fellépésük során a SEPULTURA bemutatta közelgő, új stúdióalbumuk első részleteit. A zenekar következő lemeze egy izgalmas koncepcióalbum lesz, melynek címe: Quadra, amelynek a napfényét 2020 elején jelenik meg a Nuclear Blast Records gondozásában.

A 2017-ben megjelent Machine Messiah előző opuszuk turnéja után a latin-amerikai kvartett visszatért a legendás Fascination Street Studios-ba, hogy ismét együtt dolgozzon Jens Bogren-rel. A Quadra készítse során a zenekar saját szellemi és fizikai határain állt, ez volt az egyik legnehezebb albumuk, Derrick Green elmondása alapján: “Úgy éreztem, hogy az előkészítés kulcsfontosságú ahhoz, hogy a felvétel folyamata a lehető legegyszerűbb legyen. Minden nap könyörtelenek voltunk magunkkal szember, mindent beleadva, egészen az elme, a test és a lélek kimerültségéig elmentünk. A zene olyan evolúció, amely ahhoz szükséges, hogy továbblépjünk, hogy tovább menjünk, mint eddig valaha. “

“A Quadra többek között a sportpálya portugál megfelelője is, amely meghatározása szerint egy korlátozott földterület,  ahol a szabályoknak megfelelően a játék zajlik.

Mindannyian különböző Quadrákból származunk. Az országok, minden nemzet a határokkal és hagyományaikkal; kultúra, vallások, törvények, oktatás és egy sor szabály, ahol az életünk zajlik. Személyiségeink, az, amiben hiszünk, ahogy élünk, ahogy felépítjük a társadalmakat és kapcsolatainkat – mindez függ egy csomó szabálytól, amelyekkel felnőttünk, mint a teremtés fogalmai, istenek, halál és etika.

Pénz, koncepciója rabszolgává tesz minket, így ítéljük meg az embereket és az anyagi javak alapján. A Quadra-ban pénzre van szüksége a túléléshez, itt a játék elsődleges szabálya az élet. Ezért lett egy érme a borítón. ” – mondta Andreas Kisser

Ha pedig nem bírsz 2020-ig várni az új lemezre, gyere a Cavalera tesók Beneath the Remains és Arise újrajátszós bulijára a Dürerbe: https://www.facebook.com/events/458375888316628/

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/