[Click here for the English version of the article]

Valamikor 2004 nyarán járunk, a Magas-Tátrában nyaralunk anyukámmal… Zuhog az eső, nem lehet túrázni menni – mi marad hát? Rántott húsos szendvics és a hotel egyik folyosójának zenetévéje… Az MTV, vagy talán a Viva a Nightwish-től a Nemot játssza épp, a 10 év körüli kis-én pedig csak fülel, hogy ilyet még nem hallott. Otthon internet még nincs, de zenetévé sem… Ezeknek híjában a dal pár évre elfelejtődik, míg nem egy szülinapi bulira az egyik osztálytársam ajándéka egy videoklip-válogatás, kiírva egy CD-re vagy DVD-re… Akkoriban már felüti a fejét a LimeWire fájlcserélő program, a myVip-es klubok, IM-fórum, Bravo fórum, ahol egymásra találhatnak különböző zenekarok rajongói… És kezdetét veszi egy csodálatos utazás… Megjelennek a Nightwish poszterek a falon, Vica hirtelen finnül akar tanulni, 2008-ban 14 évesen pedig Nightwish koncertjegyet kér karácsonyra… 

Körülbelül 17-18 éves korom környékén kezdtem el beszámolókkal és interjúzással foglalkozni, de már egészen kistini korom óta írogattam az utazás-, majd koncertélményeimet naplókba és blogokba. Adta magát, hogy a gondolataimat akár másokkal is megosszam. Édesanyám is újságíró, a véna tehát megvan, és soha nem érzem magam annyira elememben, mint egy jó sok felkészülést igénylő metal-interjú lebonyolítása közben. Ennek az „életpályának” a jelentősebb részét már itt, a metal.hu-n olvashatjátok. Kicsit sem rejtegetett vágyálmom azonban az elejétől fogva ugyanaz volt. Egy végcél, nevezzük életcélnak, egy final boss volt: interjúzni Tuomas Holopainennel a Nightwish-ből. Nem tudom megszámolni, hány éve készülök erre az alkalomra; ötletekkel, gondolatokkal, kérdésekkel…

Finnül azóta megtanultam, a zenei ízlésem elment a keményebb zenék irányába, de A Maestro továbbra is egy nagyon figura maradt az életemben, és a Nightwish iránti szeretetem nem apadt el… 2022-ben pedig, egy évtizednyi vágyakozás után, a Concerto Music-nak hála beteljesült az álom. A 2022. december 20-i budapesti koncert előtt (beszámolónk itt) lehetőséget kaptam a helyszínen meginterjúvolni Tuomas Holopainent. Örülök, hogy ez az alkalom most és nem korábban jött el – úgy érzem, megértem ehhez a pillanathoz, mint ember, mint rajongó, mint újságíró. Beteljesült hát, de még hogyan… A tény, hogy a megadott 20 perc letelte után maga Holopainen úr kért nekünk a menedzsmenttől még öt percet, mivel annyi élvezte a beszélgetést… Ilyesmi a legnagyravágyóbb álmaimban sem fordult elő… Micsoda szerencse, hogy mára már tudok finnül, és értettem a dialógust… EZÉRT kezdtem el ezt csinálni! Remélem, pont annyi szeretettel olvassátok majd az interjút, mint amennyi szeretettel én azt készítettem, és remélhetőleg, megtudtok belőle néhány újdonságot is.

 

 

 

Szia Tuomas, hogy érzed magad? Már csak két koncert és mehettek haza karácsonyozni…

Már alig várjuk a hazatérést, ez egy nagyon hosszú turné volt. Egy hosszú, de remek turné, rekord nézőszámmal.  Óriási kihívás volt ez az egész, a COVID miatt háromszor el kellett halasztani a turnét, de végre összehoztuk úgy, hogy mindenki egészséges maradjon. Igazán fantasztikus volt. De már annyira közel a karácsony! A házunk már fel van díszítve, a feleségem küldött egy pár képet, megvan a fa is, meg minden… Szóval igen, nagyon honvágyam van már.

Sikerült egy kicsit pihenned? Tegnap Budapesten volt szabadnapotok, láttam, hogy többen is kilátogattatok a karácsonyi vásárba. Ki tudjátok magatokat ilyenkor pihenni?

Igen, sikerült egy jót pihennem. Igazából ki sem mozdultam a hotelszobámból, megnéztem két filmet és nem mentem az égvilágon sehová.

Milyen filmeket?

Jordan Peele új, Nope című filmjét, nagyon jó volt. Aztán meg megnéztem egy nagyon szar horrort, amibe végül belealudtam. A turné során jócskán részem volt a karácsonyi vásárokból, mindig kilátogatok, mert imádom őket. Forralt bor, karácsonyi énekek, olyan szép az egész.

Vannak olyan karácsonyi vagy téli napfordulós szokások, amik fontosak számodra?

A karácsonyi ünnepkor a kedvenc időszakom az évben! Nagyon-nagyon szeretem. Természetesen tartjuk az összes klasszikus szokást, összegyűl a család a karácsonyi vacsorára, megajándékozzuk egymást, karácsonyi dalokat éneklünk, ellátogatunk a temetőbe meg szaunázunk. Nem igazán vagyok oda a népszokásokért, de a karácsony az egyetlen, amit szívesen megélek és megtartok.

Fontosnak tartod valamilyen módon megünnepelni vagy tudatosítani, hogy ilyenkor a világ – legalábbis az északi félteke – ilyenkor végre újra elindul a világosságba?

Soha nem volt problémám a hosszú téllel vagy a sötétséggel. Igazából ez a kedvenc évszakom! Sok embert ismerek, aki szenved a sötétségtől – sőt, a legtöbb ember, akit ismerek, így van vele, a családtagjaim is. De engem egyszerűen nem zavar! Nagyon örülök, hogy felénk megéljük mind a négy évszakot, kiélvezheted mindegyiknek a szépségét! Nem tudnék olyan helyen élni, ahol egész évben tél, vagy egész évben nyár van.

Kicsit vidámabb vizekre evezve: van kedvenc vidámparkod? Szereted a vadabb hullámvasutakat és hintákat is?

Imádom, élek-halok a vidámparkokért! Orlando egyértelműen a kedvencem – a Disney World és a Universal Studios Islands of Adventure parkja. Szerintem már vagy 15-ször voltam ott, és jövőre újra megyünk. Muszáj, hogy időnként hozzájuthassak a vidámpark-adagomhoz. Még a kisgyereknek való hintákat is imádom, olyan különleges a hangulatuk. De nagyon szeretem a hardcore hullámvasutakat is. A Last Ride of the Day-t a Hulk (The Incredible Hulk – a szerk.) hullámvasút inspirálta, Orlando-ban az Islands of Adventure-ben! Egy óriási nagy hullámvasút. Sikerült bejutnom az aznapi legutolsó menetre. A Nap már lenyugodott, nem voltak már túl sokan, mindenki indult haza, de még indítottak egy utolsó menetet és feljutottam rá. Egyszerűen volt az egészben valami varázslatos – és, hát, így született a dal!

A hetekben felkerült az Our Decades In The Sun a setlistre. Kinek az ötlete volt ez, és miért pont ez a dal?

Floor már nem egyszer előadta ezt a szólókoncertjein. Nem tudom már, ki javasolta, lehet, hogy pont ő mondta, hogy meg kéne próbálni a Nightwish-sel is. Leültem meghallgatni a stúdióverziót, és akkor tudatosult bennem, hogy milyen egy „elrejtett gyöngyszem” ez az albumon. Egy nagyon jó dal, jó kivitelezve, szóval igen, adjuk elő élőben is!

Mit gondolsz, a Nightwish már a csúcsra jutott? Hogy érzed, hiányzik még valami ahhoz, hogy elmondhasd, hogy igen, megcsináltátok, és elértetek mindent, amit el lehet érni?

Valami ilyesmit érzek, bármikor csak elkészülünk egy albummal. Sosem voltak olyan jellegű ambícióim, hogy itt vagy ott szeretnénk turnézni, vagy hogy egy nap mindenképp a Wembley Stadion színpadán akarok állni, semmi ilyesmi. Minden ambícióm és álmom magáról a zenéről szól. Remélem, a leges legjobb Nightwish album még előttünk áll.

Érzel magadon bármiféle nyomást? Hiszen többezer rajongó gyakorlatilag elvárja, hogy újra meg újra valami nekik tetszőt tegyetek le az asztalra.

Nem, sem én, sem a zenekar többi része nem gondol ilyesmikre. Zenét szerezni egy nagyon önző folyamat. Az egyetlen cél, hogy neked, és a zenekar többi tagjának tetsszen. Csak így maradhat meg a zenéd őszintének és autentikusnak. Nyilván szeretném, ha a rajongók is átéreznék, amit a zenénkkel mondani szeretnénk, és hogy élvezettel hallgassák. De bármit is csinálsz, mindig lesznek negatív hangok, amelyek szerint ez most túl kemény, ez épp túl lágy, ez nem is Nightwish, meg ilyenek. Hűnek kell lenned saját magadhoz, és elsősorban önmagad számár írni a zenét – és utána persze remélni, hogy az embereknek is tetszik. Egyszóval nem, nem éreztem soha ilyen nyomást.

Egy Auri interjúban azt mondtad, hogy az Auri határtalan és teljes alkotói szabadságot kínál. Ez akkor azt jelenti, hogy a Nightwish-ben ezzel nem rendelkezel?

De, ez megvan a Nightwish-ben is, viszont ott teljesen más a zenekari dinamika. Az Auri-ban hárman vagyunk, és mindenki egyharmadát hozza a zenének és a szövegeknek is. A Nightwish pedig az én dalszerzésemre és szövegeimre fókuszál. Szóval csak a dinamika különbözik, de ugyanaz a szabadság megvan itt is és ott is.

Marko (Hietala, ex basszusgitáros – a szerk.) egy 2022-as nyári fesztiválon készült interjúban azt mondta, hogy úgy érezte, csak lehúz titeket – ezt vajon csak a depressziója mondatta vele?

Marko mindig is nagyon nyíltan beszélt nekünk a mentális egészségéről. A különféle lelki problémák sajnos már az elmúlt jó pár évben a zenekaron belül is megmutatkoztak. Mindannyian láttuk, hogy nagyon nehéz időket él meg. A bejelentése valahogy mindezek ellenére is valami elképesztő mód sokkolt minket… Őszintén remélem, jobban érzi magát.

Mit gondolsz, a negatív érzelmek mint a szomorúság vagy a szerelmi bánat másfajta zenei kimenetelhez vezetnek, mint egy boldog, kiegyensúlyozott, nyugis, „unalmas” élet? Nyilván nem arra gondolok, hogy egy szomorú ember szomorú zenét ír, hanem hogy akár egy szomorú vagy egy vidám dal máshogy és máshogy nézne ki tőlük.

Szerintem ameddig érzel valamit, abból jó alkotások fognak születni. Az imént említettem a Last Ride of the Day-t – egy szuper kísérlet volt, csakis pozitív gondolatok és érzelmek, és egy ilyen dal jött ki belőle. De ugyanakkor ott van például a The Poet and the Pendulum vagy az Our Decades in the Sun, mindkettő egy nagyon-nagyon sötét, melankolikus helyről és gondolatokból származik… Ha érzel bármit is… Ha közömbösen érzed magad, az nem lesz termékeny.

Szóval nem értesz egyet azzal a sorral a Beauty of the Beast-ből, hogy „All of my songs can only be composed of the greatest of pains”? (Minden dalom a fájdalmak legnagyobbikából születik)

Nem, nem értek vele egyet, igazából ezt a narrátor mondja abban az adott dalban, tehát kontextusában kell értelmezni.

Szóval csak a lírai én mondja, nem te.

Igen, pontosan.

Egy újabb interjúban azt mondtad, hogy lehetetlen legjobb Nightwish dalt vagy albumot választani. Az End of Innocence érában azonban még úgy nyilatkoztál, hogy a Dead Boy’s Poem a legjobb dalod. Ez gondolom azóta már nem érvényes? 2022-ben tudsz legjobb dalt választani?

Nem igazán tudok, mert képzeld csak el, hogy akkor a többi dal hogy érezné magát…!

Aww…

Ühüm… (nevet)

Van egy pár ilyen visszautalásom a korábbi dolgaitokra és interjúkra, remélem, nem gond…

Dehogy gond!

Az End of Innocence-ben arról meséltél, hogy a „The scent of a woman was not mine” (A nő illata nem az enyém volt) sor az egyetlen, amitől igazán cringelsz, és nem tudod megérteni, hogy írhattál ilyen kínos valamit. Ha a Nightwish újabb korszakát tekintjük, van bármi, amit nem igazán szívlelsz utólag?

Már arról a sorról sem gondolom ezt. Egy őszinte gondolat volt, és mindaz a zene egy igaz helyről származott. Szóval nem szégyellem vagy nem hoz már zavarba semmi, amit akkoriban csináltunk. De igen, ha elolvasod a dal szövegét, vagy akár az Elvenpath-ét, elég viccesek igazából. De semmi szégyellnivaló nincs bennük, ezek voltunk mi akkoriban. A mai napig szeretem egyébként a szerepjátékokat, videojátékokat, nagyon sokat társasozunk, rengeteg fantasy-t olvasok, szóval mindezen dolgok megmaradtak. Egyszerűen az elmúlt két évben zeneileg másra fókuszáltunk – tudományosabb, valósággal, természettel foglalkozó dolgokra. De a fantasy továbbra is fontos része az életemnek.

A „primal need to touch the stars” sorotok („az ősi vágy, hogy megérintsük a csillagokat”) során mindig a repülésre, lebegésre, fellebbenésre asszociálok… Szoktál repüléssel álmodni? Vagy van esetleg más visszatérő álmod? Már ha nem túl személyes kérdés…

Nem, nem az! A repülés valóban egy gyakran visszatérő álom, vagy a zuhanás. Vagy az, hogy próbálnék futni, de a lábaim nem mozdulnak – ez egy meglehetősen gyakori. El akarok futni valami elől, de nem tudok, szörnyű! Igazából ez már rémálom… De igen, az ősi vágy, hogy megérintsük a csillagokat – a képzelőerő az, ami az emberiséget emberiséggé teszi. Ez a legnagyobb előnyünk a többi fajhoz képest.

Igen, egy szorosan ehhez kapcsolódó dolgot minden Bevezetés a nyelvtudományba órán elmondanak – az egyik első dolog, ami megkülönböztet minket, az az, hogy mi tudunk szándékosan hazudni… És a hazugság igazából a képzelőerő egyik megtestesülési módja…

Igen, pontosan…

Erre az állatok képtelenek, de mi képesek vagyunk!

Így van!

A nem mindig jó emberi természethez kapcsolódó dolgokról… Úgy tűnik, mintha néha túl gyorsan felejtene az emberiség… Egy ideig mindenki be volt pánikolva, ha koncertre menésről volt szó – pár éve történt az a terrorcselekmény Franciaországban, akkor tartottunk a tömegeseményektől és a koncertektől… Aztán az lecsengett… Most itt volt a világjárvány, tartottuk évekig a szociális távolságot, de most már ez is eltűnni látszik – ami részben nagyon örvendetes. Mit gondolsz, lesz esetleg bármi lecke, ami megmarad az emberiségnek ebből az egészből?

A világjárvány nemcsak negatívumokat hozott magával – ha úgy nézzük, összehozta az embereket. Kihozta az emberekből a jó, altruisztikus, önfeláldozó énjüket is. Szerintem a DNS-ünkbe kódolt túlélési módszer, hogy nem rágódunk túl sokat a negatív dolgokon. Tudatosítjuk, hogy csak egy pár „évtizedünk van itt a Nap alatt” (utalás az Our Decades In The Sun-ra), és nem érdemes azzal tölteni, hogy a múlton rágódunk, vagy szomorkodunk, szorongunk miatta. Élj és tanulj – mondja a klisé – aztán lépj túl!

Igen… De vajon tanultunk belőle?

Szerintem túl korai még erről beszélni. Eleinte nagyon pártoltam a lezárásokat, de amikor elkezdtük tudatosítani, hogy mi történik – ez nem egy ebola, hanem valami sokkal kevésbé ártalmas… Szóval szerintem a világ túlreagálta ezt az egészet, legalábbis sokhelyütt.

Vannak olyan Nightwish dalok, amelyek az évek múltával már mást jelentenek számodra mint akkoriban?

Nem igazán, mert minden egyes dal nagyon specifikus jelentéssel bír számomra. A dalok többségének a jelentéséről nem is beszélgettünk a bandában… A minap Floor-ral (Jansen, énekesnő – a szerk.) a Ghost Love Score-ról beszélgettünk és megkérdeztem őt, hogy tudja-e, miről szól a dal. Azt mondta, hogy nem, de kitalálta hozzá a saját történetét, tehát tudja, hogy miről énekel, ha ez valószínűleg nem egyezik azzal, amit számomra jelent. Igazából éppen ez a művészet, a zene szépsége.

És „lespoilerezted” neki, hogy mit jelent eredetileg a dal?

Dehogyis! Hasonlóan működünk az új album felvételénél vagy a próbákon is. Én hozom a szövegeket, énekdallamokat, és ha meg szeretne valamit kérdezni, kérdezhet. De alapvetően ráhagyom, hogy nyugodtan értelmezze a dalokat úgy, ahogy neki tetszik.

Na és mi a Ghost Love Score jelentése?

Nos, mindenkinek valami más – van számomra egy egészen specifikus jelentése, amit természetesen nem fogok felfedni. (mosolyog)

Mi a helyzet azzal a vicces első verziójával a Music-nak, amit eleinte többféle zenei stílusból szerettél volna összerakni? Hallhatjuk-e bármikor ezt a verziót

Nem!!! (nevet)

Pedig nagyon szórakoztató lenne…

Igen… Jó történet lett belőle, igaz történet, de igazából csak azt mutatja meg, hogy ha van egy ötleted, az még nem jelenti azt, hogy az ötlet jó is….

Biztos, hogy ezer és egy kérdést kaptál már a Human Nature albummal kapcsolatosan. Van bármi, amit nagyon szeretnél elmondani, de valahogy soha senki nem kérdezett rá?

Igazából nem jut így semmi eszembe… A második CD-n, az instrumentális dalok közt az utolsó előtti dalban, Az Anthropocene-ben van egy részlet, ami a (Hurrian) Hymn to Nikkal-ból származik, nem tudom, feltűnt-e. A világ legrégebbi ismert, lejegyzett dala… Krisztus előtt 1400-ból származik.

Ó igen, az új album részben emiatt is elég sok Wikipédiázásra adott indokot a megjelenéskor!

Na igen, szóval fogtuk ezt a dalt, újrahangszereltük kicsit és beleintegráltuk a saját dalunkba, szóval ott is hallgatod ezt a dallamot (elkezdeni a dallamot dúdolni). Megborzongató csodálattal tölt el belegondolni, hogy volt 4000 évvel ezelőtt egy bárd a Földközi-tenger vidékén, és írt egy dalt lírára, 4000 évvel később pedig egy európai metalbanda feldolgozza. Ha ezt az adott illető tudná…

Lehet, hogy tudja…

Lehet… Sosem tudjuk meg.

A Nightwish elmesélte már az emberiség múltját – lesz saját verziótok az emberiség jövőjére?

Nagyon pozitívan látom az emberiség jövőjét. Nagyon optimista vagyok. Mindenkinek el kellene olvasni Rutger Bregman Human Kind című könyvét, tavaly jelent meg (magyarul: Emberiség). Igazából ennél többet nem is kell mondanom. (közelebb hajol a diktafonhoz) Mindenki, aki ezt az interjút olvassa, olvassátok el a könyvet!

Félkövérrel szedem majd, hogy jobban látszódjon!

Kérlek tégy úgy. Human Kind – két külön szó.

Számíthatunk bármi különlegesre, amikor jövő nyáron a szülővárosodban, Kitee-ben játszotok?

Biztos lesz valami különleges, de még nem tudom hogy mi lesz, játszunk-e valami furcsa dalt, vagy valami újat találunk ki a videófalra… De igen, mindenképp, ez egy igazi egyszeri, soha vissza nem hozható élmény lesz, nyilván leginkább nekem meg Emppunak (Vuorinen, gitár – a szerk.), hiszen onnan származunk!

Az biztos! Akkor majd ott találkozunk!

Ó, ott leszel?

Hát persze!

Rendben!

Igyekszem ott lenni az ilyen különlegesebb eseményeken, az Oulu-i Nevski&Prospects titkos koncerten, vagy a tallinni koncerten, amit a Pirita kolostorromok közt adtatok…

Ó, hát az csodálatos volt, micsoda helyszín!

Amúgy ott ért valami kis baleset? A Noise legelején mintha történt volna valami, mintha megégetted volna az ujjad vagy valami…

Megrázott az áram… Néha megesik… Annyi mindenféle technológia van a színpadon, és néha csak bumm! (imitálja az áramütést)

Egyszerűen attól, hogy hozzáérsz a billentyűhöz?!

Igen… Azt hiszem, hogy a Co2 effektushoz van köze, amt használunk. Szóval amikor az jön, nagyon vigyáznod kell…

Az egyik Auri dalszöveg említi a foxen lámpát, ami miatt úgy sejtem, a Királygyilkos krónikáján belül A Szótlan Tárgyak Lassú Szemlélését is olvastad…

Ó, igen!

Mit gondolsz a könyvről? Nem a teljes sorozatról, hanem csak erről a részről…

Imádom! Már háromszor kiolvastam!

Fú, de annyira nehéz olvasmány!

Igen, igazán nehéz, tudom! De nagyon szeretem a hangulatát. Annyira furcsa!!! De Auri karaktere annyi különleges, nagyon szeretek vele időt tölteni, az ő saját kis világában. Troy is megpróbálta elolvasni, de nem jutott tovább az első 50 oldalnál, túl nehéznek tartotta.

Beszéltél már Patrick Rothfuss-szal?

Váltottunk egy pár ímélt.

Szóval tud az albumokról, meg minden?

Elküldtem neki mindkét albumot, és válaszímélben szépen megköszönte.

Tudsz valamit esetleg arról, hogy mikor jön a harmadik rész? (Megjegyzés: a trilógia első része 2007-ben, a második 2011-ben jelent meg.)

Nem, nem mertem megkérdezni! Úgyis mindenki ezt kérdezi tőle, szóval nem…

Nem csak a Noise, hanem a The Greatest Show on Earth című dalotok is elég negatív színben tünteti fel az embereket… Viszont te annyira pozitívnak tűnsz mindezzel kapcsolatban… A TGSOE élő verziójában a videóvetítésen gyakorlatilag azt látjuk, hogy amint betörnek az emberek az állatvilágba, pusztítás veszi kezdetét – helyesen érzem ezeket a negatív érzelmeket?

Nem igazán hinném… Igen, persze, mindez valóban történik, és nem szabad ettől eltekintenünk… De az emberiség tetteinek túlnyomó része pozitív… Csak valahogy mindig a negatívra összpontosítunk. Ez a gondolat is az evolúció hozadéka: ha mindentől túlságosan tartunk, talán egy kicsit tovább életben maradhatunk… Szerintem ideje lenne az embereknek felébredni, és látni, hogy a világ évtizedről évtizedre egyre jobb és jobb hely. Millió indokot felsorolhatnék, miért. Nagyrészt a médiát tartom ebben bűnösnek, mert mindig a negatív dolgokra fókuszálnak. De gondolj csak az orvosi ellátásra, milyen sokáig élnek manapság az emberek, a női jogok, állatok jogai, LMBT jogok… Menj csak vissza 100 évet az időben, mennyit haladtunk azóta! Ott van az oktatás, vagy az, hogy a szegénység több helyen is jócskán visszaszorult… Annyi példát hozhatnék!

Van bármi zenei téma, világ vagy megoldás, amit még nem aknáztál ki, de szeretnél a jövőben?

Annyi mindenfélét csináltunk már, hogy igazából semmi nem jut eszembe így rögtön.

Finnország a legjobb helynek tűnik, ha az ember szeret a természetben lenni, sportolni, kirándulni. Van lehetőséged és kapacitásod ilyenekre mostanság? A régi jó madárles?

Imádok kint lenni, gyakorlatilag a kedvenc tevékenységem! Gyakran sétálok, nordic walkingozok, kajakozok, és túrázok, amennyit csak tudok.

Volt olyan gyerekkori vagy tinédzserkori álmod, ami nem teljesen volt realisztikus?

Egész életemben tudós szerettem volna lenni, egészen 18 éves koromig – mondjuk ez realista volt, csak végül nem történt meg.

Igen, ezért fogalmaztam úgy, ahogy…

Na igen! Igazából nem volt semmi ilyesmi.

Említetted egy interjúban, hogy igyekszel lépést tartani a tudománnyal – elsősorban tudományos ismeretterjesztő dolgokra gondolsz, vagy egyenesen szaklapok tanulmányaira?

Inkább a tudományos ismeretterjesztő művekre, hétköznapi cuccokra. Minden hónapban elolvasom a Science magazint… Neil deGrasse Tysont, Dawkinst, meg pár finn tudóst követek… Igyekszem művelni magam, hogy tudjam, mi folyik a világban.

Értem, köszönöm. Végezetül pedig: szerinted pizzára való-e az ananász?

Oh! (nevet) Ő… Személyesen, szerintem igen. De nem érdekel, ha az emberek utálják. Szóval nincs egy egyedüli válasz erre a kérdésre… Sosem szerettem szabályokat hozni, hogy ezt vagy azt nem teheted meg!

Köszönöm szépen!

Nagyon kellemes beszélgetés volt, örvendek!

Készítette: Vica

 

Tengermély köszönetünk Kosinszky Gábornak és a Concerto Musicnak.