Mióta Tarja Turunen és Marko Hietala 2023-ban bejelentette első közös fellépését, lázban ég az oldschool Nightwish-rajongótábor. Most március 13-án végre a magyar fanok számára is valóra vált az álom: Tarja és Marko a Barba Negrába is elhozta közös műsorát, melynek részeként két Nightwish-dalt is előadtak közösen.
Előzenekart is hoztak magukkal a legendás zenészek, mégpedig az Aaetheria nevű amerikai produkciót. Már a vizuális anyagaik alapján sem tudtam, mire számítsak. Őszintén szólva nem értem a döntést, a fő produkciók sokkal színvonalasabb és összedeszettebb, koncepciózusabb előzenekart érdemeltek volna. Kezdjük a tagok megjelenésével: hát nem is tudom, leginkább… mi?!?!!?! Inkább csatolok képeket, és megértitek. A zenéjükkel egyébként szerintem nincs baj, nem rossz, de nem is kiemelkedően jó. Egyediség nem igazán szorult bele, mintha nem tudnák pontosan, mit akarnak. Értem, van valami űrös, „space” vonal, ennyi megvan. De inkább áttérek a headlinerekre.
Nemzedékek széles skálája jelent meg a finn frontemberek koncertjein: nagyjából 5-től 75 éves korig. Nem volt teltház, de a heringkonzerv-érzetből ítélve nagyon közel volt hozzá. Marko Hietala és csapata vette át a stafétát az előzenekar után. Az első perctől az utolsóig úgy szólt a koncert, mint egy álom. Az elmúlt 1-2 évben már több koncertet is hallottam jól megszólalni a Barba Negrában, de ez valami kivételesen jól szólt. Meglepődtem azon is, hogy egészen megfogtak Marko dalai, azt hittem, teljesen kívül esik a stílusomon. De eddig a progosabb dalait sosem hallgattam, és egy-két számnál még tátva is maradt a szám: főleg a The Dragon Must Die című folkos-progos dalnál. Hihetetlen megkapó témák vannak benne, és azzal a hangzással teljesen elbűvölt minden perce. Markonak fantasztikus zenészeket sikerült maga mellé toborozni, akik nem csak hogy halálpontosan játszanak, de egész testüket-lelküket is beleadják az élő produkcióba. Nem beszélve a vokálorgiákról, amik szintén nagyon sokat jelentettek. A groove-os, fülbemászó riffeket Tuomas Wäinölä gitáros szolgáltatta, a dallamos szintitémákat Robert Engstrand billentyűsnek köszönhettük, a stabil tempót pedig Anssi Nykänen dobos biztosította.
Marko továbbfejlesztette a fülmonitort: egy nagy fehér fejhallgatóval a fején jelent meg a színpadon – persze nem tudom, hogy mi szólt benne, egyáltalán szólt-e valami, de valószínűsítem, hogy az a fülmonitorja… Gyönyörű, különleges formájú basszusgitárja csodásan szólt. A frontember szokás szerint se cipőt, se zoknit nem viselt a fellépésen.
A setlisten három finn dal is szerepelt, ezek közül az egyik egy feldolgozás volt Hector finn zenész Olet lehdetön puu c. számából. Még egy covert elsütöttek a végén, mégpedig a War Pigs-et a Black Sabbath-tól. Marko pár szám között beszédeket is mondott, egyszer elég cenzúrázatlan politikai témában is. Volt még egy érdekes egy megszólalása, amikor egy nő feldobott egy világító karkötőt a színpadra, egyenesen a dobos kezébe, és Marko erre megjegyezte, hogy „Look at you. You are woman and you’re white and you throw well” …
A szett vége felé került elő Marko és Tarja közösen kiadott dala, a Left on Mars, amihez természetesen az énekesnő is csatlakozott. Elképesztően gyönyörű az a nő, nagyon elbűvölő. Ebben a dalban viszont sajnos elég halkan szólt a mikrofonja.
Markóék műsora után következett Tarja Turunen és zenekara. Nem gondoltam volna, hogy Marko csapatának hangzását lehet fokozni, de Tarja zenészei úgy robbantak be, hogy leesett az arcom. Ez volt a legeslegjobb hangzások egyike, amit valaha hallottam. Hozzáteszem, hogy teljesen középen álltam, koppra egy vonalban Tarja mikrofonállványával, viszont később kimentem a szélére az előttem álló óriások és a húgysza… tömegnyomor miatt, és még onnan is fantasztikus volt. Ennél metalabb hangzást nehezen tudok elképzelni.
Tarja nagyon kedvesen, magyarul köszöntött minket (még ha olvasta is, akkor is nagyon szép gesztus), azzal, hogy „Jó estét Budapest! Örülök, hogy itt vagyok” – hibátlanul, s-sel ejtve a Budapestet. Szinte minden dal között ment a Tarja-Tarja-Tarja-skandálás, alig jutott szóhoz szegény… Sőt, épp egy komoly beszédet mondott, amikor az egyik (vélhetően) csatakrészeg férfirajongója beüvöltött neki valamit… Rendesen szekunder szégyent éreztem. Az a férfi a szett vége felé is folyton ordítva énekelte a Dead To The World című Nightwish-számot ezzel jelezvén, hogy hallani kívánja (de amúgy azt nem játszották). Értem a lelkesedést, meg hogy sokan szerelmesek belé, de egy kis tisztelet szoruljon már belénk.
Tarja zenekara is a lehető legjobb zenészekből állt, ugyanazt tudom elmondani, mint Marko esetében. A tagok minden energiával jelen voltak, tökéletesen játszottak, jó volt rájuk nézni és hallgatni is. Mindkét banda esetén nagy szerepet játszott az, hogy lerítt a zenészekről, hogy mennyire élvezik, amit csinálnak, ez nagyon fontos tényező. Tarja is énekelt finnül, és még zongorázott is az egyik dalban. Azt egyedül kezdte egy szál zongorával, és már játszotta rajta az intrót, miközben még konferált… – nekem ez is elismerésre méltó. Majd bejött a teljes zenekar és egy gyönyörű balladát hallgathattunk végig.
Egy időre eltűnt a színpadról az énekesnő, addig a zenekar szórakoztatott minket nem kevés sikerrel. Botrány kemény energiákkal játszottak olyan metalzenét, hogy minden porcikám eggyé vált vele. Minden húros hangszeres szólózott, és először észre sem vettem a basszusgitárszólót, mert olyan magasan játszotta, hogy gitárnak hittem. Vicces széljegyzet, hogy a jobboldali gitáros elmehetne egy Rudán Joe hasonmásversenyre, de még a basszusgitáros is.
Az egyik legkedvesebb pillanat a műsor alatt az volt, amikor Tarja felhívott egy kislányt a színpadra, megölelte, majd együtt csápoltak. Biztosan emlékeztette őt a saját kislányára, Naomira.
Aztán persze elérkeztek a többség által legjobban várt pillanatok: amikor Marko visszatért, és együtt előadták a Planet Hell című Nightwish-klasszikust, majd még két dalt játszottak közösen. Ez után az énekes-basszusgitáros távozott, de szerencsére a visszataps után ismét megjelent, hogy elénekeljék még a Wish I Had An Angel-t, ami szintén olyat dörrent, hogy kő kövön nem maradt. Én egyébként életemben most láttam először Markot, és nem voltam olyan Nightwish-koncerten, amelyiken ő vagy Tarja részt vett volna, úgyhogy nagyon-nagyon felemelő volt számomra ez a kis „időutazás”.
Írta: Kovács Barbi
Fotózta: Újj Kristóf /// K-Photos Hungary
További fotókat találtok Facebook-oldalunkon!
