XXI. Stagediving Fesztivál január 11-én szombaton. 18:30-tól a Budapesti Dürer Kertben Immáron ![]()
. alkalommal (meglehet, hogy utoljára) rakja össze egy estére a Powerground Management az underground metal/HC színtér tekintélyes szeletét Budapesten
Stagediving Memoár
Nest of Plagues
Soha nem felejtem el az első Stagedivingomat (mondjuk egy kis kutatómunka kellett az évszámhoz és a helyszín nevéhez): 2009-ben voltam pár barátommal az akkori Diesel Klubban, azt hiszem a 6. (?) Stagedivingon. Akkor még gimis voltam és otthon ki kellett könyörögnöm, hogy felengedjenek Pestre (szolnoki vagyok), ami hálistennek sikerült, pedig ha jól számolok, még csak a 16-ot tapostam. A Watch My Dyingot istenítettük akkoriban, állandóan a Moebius ment otthon, és már körvonalazódott a fejünkben a 2010-ben megalakult zenekarom, az Over My Dawn ötlete is, amit főleg a WMD inspirált, úgyhogy hatalmas dolog volt számunkra, hogy el tudtunk menni egy pesti bulijukra. Akkoriban Szolnokon is virágzott az underground, rengeteg kocsma, buli, koncertlehetőség volt adott, de mégis, hozzá képest a budapesti élet elképesztő volt számomra, imádtam ebben mozogni. Aznap este láttam először a Cadaverest és a Dalriadát is, ami szintén maradandó élmény volt. Ezután amikor csak tehettük, járkáltunk a Tattoo The Sun és hasonló rendezvényekre is, aztán 2017 elején már fellépőként is volt szerencsénk részt venni a Stagedivingon az OMD-vel, még a régi Dürerben. Vidéki fiatal zenekarként nagyon nehéz volt anno Pesten koncertezni, szinte a lehetetlennel egyenlő, ezért örökké hálás leszek, hogy kaptunk egy lehetőséget. A Nesttel pedig majdnem sikerült 2020-ban játszanom, de akkor még épp betanulási fázisban voltam, és még nem álltam készen egy koncertre, úgyhogy az első sorban karba tett kézzel néztem végig és számoltam a hibákat ![]()
SLYTRACT – Melegh Gábor B.
Még évekkel ezelőtt játszottunk az egyik Stagediving Fesztiválon és azt kb. sejtettük, hogy nagy buli lesz. Ahogy a deszkákra léptünk, azonnal megmozdult a terem. A kémia instant működött a közönség és köztünk. Semmilyen szempontból nincsen két egyforma koncert, nagyon sok mindennek kell teljesülnie, hogy egy buli igazán ötös legyen, de az biztos, hogy a várakozásokat felülmúló pillanatok megsokszorozzák az élményt. Mi is azonnal csatlakoztunk az energiákra, Gyuszkó pedig valószínűleg még intenzívebben tolta a mászkálós, nagyterpesz koreót, ugyanis az első szám után azon a bizonyos helyen totál szétrepedt a farmere. Így kezdődött…. Az este többi része is gatyaszaggatóra sikerült, de ami az úton történik, az ott is marad.
Valami hasonlóra számítunk idén is.
Újabb zenekarok memoárja várható még a héten!
Buliajánló
Nem akarjuk különösebben szaporítani a szót, úgyhogy csak annyit mondanánk, hogy lesz a Stagedivingon hardcore rap, extrém metal, metalcore, crossover, death metal, thrash metal, prog metal, meg néha más is
Magyar bandáktól, nemzetközi szinten, nem feltétlenül ebben a sorrendben
Gyere el, nézd meg, hogy mi van a felszín alatt, stagedive-olj, headbang-elj, osztálytalizz, barátkozz…ki tudja mikor lesz a következő alkalom![]()
A sorrend a következő lesz.
Kapunyitás: 18:30 ![]()
Nagyterem:
19:20 Beerzebub
20:20 Watch My Dying
21:40 PETOFI
22:50 Heedless Elegance
00:00 Nest Of Plagues
Kisterem:
19:00 MWS
19:50 Slytract
20:50 Archaic
22:00 Orient Fall
23:10 Auraleak
Még valami
a fellépő zenekarok hetek óta azon dolgoznak, hogy az eseményen rendelkezésre álló időben a legjobbat nyújtsák nektek. Tiszteljétek meg őket azzal, hogy ti meg támogatjátok őket merch vásárlással![]()
Jegyárak:
Elővétel: 5990 Ft (2025. január 10., éjfélig!) Tixa link: tixa.hu/sd2025
Az esemény napján: 6990 Ft (2025. január 11.)





