Termékeny szakaszához ért a romániai Siculicidium zenekar. Idén nyáron két nagylemezzel jelentkeztek, mindkettő a Sun & Moon Records égisze alatt jött ki, egyelőre CD formátumban (a vinyl verzió majd később). Eltérő zenei koncepcióval rendelkező anyagokról lesz szó, ahol a tradicionális elgondolások és az experimentalizmus egyetlen orgánumon keresztül projektálódik két különböző fizikális megvalósulásba, pontosabban hanghordozóba. A halál tengely van terítéken, Az elidegenedés melankóliája albumot egy másik recenziómban mutatom be.
Muzikális értelemben véve, ez a korong a hagyományos ösvényen halad és klasszikus Siculicidium-féle black metalt rejt. Lugosi Béla (énekes) és Pestifer (gitárok és basszus) összeszokott módon alkot, aki idáig nyomon követte munkásságukat, az tudja, mire számíthat. A Hosszú út az örökkévalóságba után mondhatni szem elől tévesztettem a zenekart, majd tavaly a kezem ügyébe került Az alámerülés lárvái című harmadik LP, ahol újra felvettem a fonalat velük kapcsolatosan. Nem változtattak sokat a formulán: a jellegzetes Siculicidium életérzés egyből átjön már a Voltak című számban, mely Petőfi Sándor – Voltak fejedelmek verséből merít, hangulatos nyitány. A hangzás teljesen rendben van, az OSBM vonalon halad. Lugosi Béla karakteres vokáljait azonnal fe lehet ismerni, mely a Siculicidium egyik védjegye. A Nagyanyó kenyér közepén, váratlanul felbukkan egy éteri jazzes rész, ami később visszatér. Kellemes színfolt ebben a környezetben, főleg ahogy a basszusgitár kidomborodik mellé. Tempóban nem rohanunk, punkosan egyszerű témákat hoz a dobos (tippem szerint most dobgép) mondhatnám, hogy blackened punk and rollt hallok, de ennél azért többről van szó. Az elvágyódás / kétség / kilátástalanság áramlik a dalokból, mely a gitárriffek magja mélyén ott vibrál. Elgondolkodtató szövegek társulnak ehhez a reményvesztett hangulathoz, Lugosi Béla hangja is ezt az érzést tükrözi. Belenyugvás / rezignáltság / magány. Nem azért nincs megoldás, mert nem létezik, hanem mert nincs jelen a tudatban. Ahol a common sense van. A materiális világ térdre rogyásával, szimultán omlik össze a civilizációnk is. A halál tengelyén őrlődünk finom porrá.
Az Egy akasztás rövid története az egyik legerősebb tétel a lemezen, melyet a Belső utazás vánszorgó kínszenvedése követ, amely talán a leglehúzóbb atmoszférával bír. Pestifer basszuskiállása sokat dob amúgy rajta, megment bennünket a teljes kiégéstől. Némi kétlábgép is belefért a ritmikába, de továbbra sem száguldozunk a tuka-tuka sztrádán, maradunk a lassú és kimért tempóknál. Az Összeomlás alattomos kezdése után, sajnos középszerűre vált a nóta, majd marad ebben a mederben. Az albumot záró Haláltengely az összes Siculicidium stílusjegyet felhasználja, amitől végül izgalmassá válik: fúvósok és ambient hangok, sejtelmes vokál, mindez az erdélyi black metal jegyében.
Kissé vegyes a képet fest A halál tengely, de szerencsére akadnak rajta egészen jó pillanatok. Ami biztos, hogy ez nem az az album, amit bármikor felteszel a lejátszóra meghallgatni, mert egy bizonyos hangulat kell hozzá. Csakúgy, mint a Siculicidium előző lemezét, a mostani csodálatos részletességű / beszédes szimbolikájú frontborítót is, a Grafit és Hamu készítette.

Siculicidium bandcamp és merch KATT IDE
Sun & Moon Records pedig KATT EMIDE
Írta: MZ





