Az album felépítésében valódi változást jelent: ez az első alkalom, hogy a THY CATAFALQUE programozott ritmus helyett élő dobost alkalmazott, és bár a felállás hatalmas – harmincnégy zenész és egy húszfős férfi kórus –, a népzenei és klasszikus textúrákat, amelyek egykor a dalok minden zugát elárasztották (zongora, vonósok, rézfúvósok, nádfúvósok, szitár, kamancheh, citer), itt valódi fegyelemmel használják, és csak akkor vonják be őket, amikor egy-egy szám megköveteli. Az eredmény közelebb áll a lényeghez, mint az előző lemez maximalizmusa, inkább a visszafogottságban, mint a hangerőben erőteljesebb, és mégis helyet talál egy kitalált népdalnak, amelyet a Volga mentén eltűnt nép számára írtak, egy hamvasztási metaforának, amely az album legkeményebb számává vált, valamint egy olyan nyitódalnak, amely búcsúlevélként olvasható.

Tracklist:
01. Búcsú a piros madártól (06:04)
02. Ég-anyám, föld-apám (04:28)
03. Dunnák alatt kék mező (04:04)
04. Szitaköto (01:10)
05. Suhamló éji fák (05:04)
06. Puszta (04:58)
07. Sirató (03:58)
08. Cseremisz (04:05)
09. Sárga erdő (10:15)
10. Tömbök (04:59)
11. Kút vizén nap forog (04:06)
12. 87 tavasz, 87 ősz (10:52)