Az album atmoszférája folyamatosan váltakozik az agresszió és melankólia között, számos átmenettel, amelyeket nagymértékben segít a zenekar technikai képessége a bonyolult dalok írásában és előadásában. Ez folyamatosan frissen tartja az albumot, még 5+ hallgatás után is. Minden egyes dalban sokféle elem található, de a Martyr nem esik abba a csapdába, ami sok technikai metal zenekart sújt: a komplexitás öncélúsága. Soha nem éreztem, hogy bármelyik pillanat az albumon csak a „megmutatásról” szólna. A technikai megoldások a dalt szolgálják, nem fordítva. És valóban szolgálják is. A tempóváltások rendkívül gyakoriak, és zavarba ejtenek, miközben érdekesek maradnak.

Dan és Francois Mongrain énekhangja érdekes keveréke a Slayer Tom Araya-jának imádságszerű tulajdonságainak és a klasszikus hörgős death metal hangzásnak. Lampron és Dan Mongrain gitárjátéka kifogástalan, és könnyedén váltanak a gyors, precíz dallamok és a döngölő riffek között. Hamelin dobjátékának nincs nehézsége a lépéstartással, és primitív, brutalitást sugárzó hangja gyakran segít a földelésben. Francois Mongrain basszusgitárjátéka szilárd, és előre viszi a dalokat. A keverés valóban kiemeli ezeket a teljesítményeket, mivel minden hangszer tisztán hallható. A brutalitás egyáltalán nem a produkcióból származik, de nincs is rá szükség. A teljesítmények önmagukért beszélnek, és a produkció támogatja ezeket, tiszta hangzást alakítva ki, anélkül, hogy túlságosan steril lenne. Összességében ez egy nagyszerű album, és minden metalrajongónak érdemes adni neki egy esélyt.