Nem egyszerű dolog írni a Shadow of Intent legújabb albumáról, hiszen alapból az egyik kedvenc zenekaromról van szó, másrészről a szerkesztőségünk bejárta fél európát az év első felében, hogy kétszer is megnézzük élőben a zenekart. Rendesen tele is ömlengtük cikkeinket, hogy mennyire brutálisan nagyon jó élőben a banda. Arról nem is beszélve, hogy az előzetesen megjelent dalok is kiemelkedően nívósak voltak. Szóval mondhatni úgy ültem le meghallgatni az Imperium Delirium-ot, hogy ez csak jó lehet. Nincs is miért kerülgetni a forró kását, a Shadow of Intent 2025-ös albuma az egész deathcore stílus egyik legjobb albuma lett, és jó eséllyel az év végi értékelések dobogósa is.

 

Már önmagában az is megsüvegelendő manapság, hogy előzetesen EP formájában nem lőtték el az album nagy részét. Értem én, hogy változnak a zenehallgatási szokások, és a social media teljesen jelnlegi fogyasztása másmerre mutat, de én még mindig abban hiszek, hogy ízelítőnek max 3 dal jöjjön ki, és az album adja a kiadvány jelentősebb részét. Nem úgy mint a Falling in Reverse Popular Monster-e, ahol az album nagy része már korábban kijött, és a teljes korongon a plusz dalok igazából csak fillerként szolgáltak. Az való igaz, hogy a Flying the Black Flag már elég régóta kint van, és hiába lett a SoI egész karrierje legjobb trekkje, egyáltalán nem erre van felhúzva az egész album. Főleg annak fényében, hogy a mostani trendekhez képest jóval több, szám szerint 12 dal került fel a lemezre. Ez a mennyiség már elég mozgásteret ad a kísérletezésre, a töltelékek eldurrantására és a megfáradásra is, de arra is, hogy kiadja magából a zenekar az összes ötletet, kreativitást amit az elmúlt években felhalmoztak.

 

 

Nem is szarakodnak egy másodpercig sem, már az első számmal teli talppal épnek bele az arcodba. A sokat sejtető című Prepare to Die, egy könyörtelen energiabomba. Azonnal megértjük hogy Ben Duer-t miért emlegetik napjain legjobb deathcore énekesei között. Az a breakdown, az a hang valami eszméletlen. De ha már napjaink legjobb deathcore zenekarairól beszélünk…Kár lenne tagadni, hogy a Shadow of Intent is igen erősen tapossa azt az utat, amit az elmúlt években a Lorna Shore járt ki az újragondolt, technical/blackened deathcore színterén. Még talán a hangszerelés is megegyezik néhány dalban, de van két fontos különbség. Első sorban azt kell kiemelni, hogy Ben Duer-nek nincs szüksége mindenféle pokoli röfögésre, meg varacskolásra, hogy felhívja magára a figyelmet. Tény, hogy a hangja nem mozog olyan széles skálán mint Will Ramos-nak, de úgy gondolom nincs is rá szükség. Lehet kisebb az a tartomány amiben énekel, de amit bevállal, az kimagasló minőségű. De ne legyenek illúzióink, az Infinity of Horrors végén tőle is kapunk egy mocsok lezárást mindenféle hörgéssel.

 

A másik dolog amiről beszélni szeretnék a fent említett hasonlóságok kapcsán, az maga a hangzás és az egyediség. Mint említettem, azért nem rugaszkodik el túlságosan a zenekar Lorna féle felépítéstől, de azt mindenképp ki kell emelni, hogy a Shadow of Intentnek van saját identitása és stílusa. Akármennyire is hasonló a két zenekar gondolkodásmódja, elég jól el lehet különíteni őket. A They Murdered Sleep egy remek példa erre. A szimfonikus betétek, a dallamos refrén, a végtelen bpm verze, az atom technikás szóló és az énektechnika rendszeres váltogatása simán lehetne bármelyik topligás blackened deathcore zenekar, de valahogy az Intent-nek van egy számomra megfogalmazhatatlan atmoszférája, amitől kitűnik a sokaságból. Példának okáért a The Facets of Propaganda egy olyan Intent szám amitől konkrétan leesett az állam. A dal elején szereplő téma és aláfestése egy olyan harmóniát teremt ami nagyon ritka ebben a stílusban, főleg ilyen minőségben. Ahogy elérkezünk a “könnyedebb” (itt nagyon hangsúlyos az idézőjel) rész végéhez, nagyon komolyan elgurul a gyógyszer a zenészeknél. Van itt minden mint a lőrinci piacon. Végtelen hörgések, a kötelező blegh és chug chug, atom tekerés és olyan baszó breakdown női tiszta énekkel felvezetve, hogy nem tudtam már hogy a zsepivel a könnyeimet törölgessem, vagy esetleg mást. Valami böszme állatság amit ebben a dalban kiadnak magukból a zenekar tagjai. És még csak a lemez felénél tartunk. Ezen a ponton azért felmerül a félelem, hogy meddig tart ki ez a fékezhetetlen lendület. Mert hát lássuk be, az utóbbi idő populárisabb deathcore előadói friss albumai elég hamar kifulladtak. A Distant legfrissebb cucca például három számig volt érdekes, a Within Destruction Animetal-ja meg annyira kísérletezős lett, hogy a felénél elfárad az ember. Aztán itt ez a zenekar ezzel a csoda albummal, lement hat szám, már kétszer elbőgte magát a hallgató, aztán még van képük bepukkasztani a legjobb Slaughter to Prevail számot, amit a Shadow of Intent írt. Arról már nem is beszélve, hogy a Feeding the Meatgrinder azzal a Corpsegrinder-rel készült, aki a Cannibal Corpse fáradhatatlan nyakú hulladarálója. Ezzel a felállással, ezzel a címmel és ezzel a riffel, na meg azzal a breakdownnal, senki ne mondja nekem, hogy ez a dal nem egy tudatos fricska az orosz grizzly és kompániája felé. Nagyjából ilyennek kéne lennie a Slaughter-nek ha rendesen össze lenne rakva a zenekar, és nem csak Alex agymenése lenne a fő produkciója a brigádnak. De erről majd egy másik cikkben bővebben beszélünk.

 

 

Azért van egy pont az album vége felé, amikor azt hinné az ember, hogy egy picit megfáradt a produkció, és levezetésnek bedobnak pár B oldalas ötletet. Amint lankad egy pillanatra a figyelmünk, máris ránk rúgta az ajtót az Apocalypse Canvas. Ennyire egybenlévő, ennyire fluid és egységesnek hangzó instrumentális dalt nagyon ritkán hallani ebben a stílusban. Nyilván vannak kivételek, de ez esetben nem csak egy gitáros és/vagy dobos zenei maszturbációjáról van szó, hanem egy olyan dalról, ami az instrumentális jellegén túl tökéletesen illeszkedik az egész album hangvételbe és stílusába.

 

Az album záró tételeként a címadó Imperium Delirium szerepel méltóságteljesen. Nagyon erős és epikus lezárása ez egy kivételes albumnak. Lényegében egy dalba sumázzák az egész album legerősebb aspektusait és témáit eldurrantva a maradék puskaport, és megidézve a végső katarzist. Így kell ezt.

 

 

Szeretnék némi negatívumot is írni az Imperium Deliriummal kapcsolatban, mert ez így, ebben a formában full ömlengésnek tűnik, és szerettem volna kis kontrasztot teremteni. Lehet benne van az elfogultságom és a rajongásom, de őszintén nem tudok negatívat mondani erre az albumra, úgy van jól ahogy van. Nem unalmas, nem akad meg, végig tud friss lenni és újat mutatni. Minden szekcióban van valami megjegyezhető, valami emlékezetes. Első pillanattól lendületes és kreatív, nem akasztja meg semmi nem oda illő kísérletezés, nem érződik egyik dalon sem, hogy azért lett ide rakva, hogy hosszabb legyen az album. Egész egyszerűen így kell deathcore albumot csinál és pont. A Shadow of Intent nem találta fel újra a tüzet ezzel a lemezzel, de az biztos hogy akkorára duzzasztották azt a lángot, hogy még Kapu Tibor is láthatta az űrből.

Csont nélkül 10/10

 

 

Amúgy a Concerto Music szervezésében, 2026 január 29-én a Budapest Arénában lehet megtekinteni, mit is művelnek élőben a Shadow of Intent tagok, olyan illusztris bandák, mint a headliner Lorna Shore, a Whitechapel és a Humanity’s Last Breath társaságában. Igazi brutál deathcore ünnep várható a jövő év elején, de addig meg pörögjön az Imperium Delirium!

 

 

Írta: Vidani