Nagy szívfájdalmamra csak Barcelonába sikerült eljutnom az egész The Prophet’s source turnéból. Ami még külön rossz, ha az ember három kedvence lép színpadra egyetlen show keretein belül. Na de legalább ez az egy sikerült. Nem szeretem a mediterrán városokat, de azért esett erre a választásom, mert a mínusz 10 fokból gyorsan átkerültem a plusz tízbe.
5 együttes lépett fel ezen az estén. Igazából csak a Sanity volt számomra ismeretlen, a Halls of Oblivion-t láttam már azt hiszem Pesten. A Sanity már a soundcheck alatt felkeltette a figyelmemet, kifejezetten jók voltak. Szinfónikus metal bandaként kissé kilógtak a sorból véleményem szerint. Meg annyira nem is az én világom ez a típusú metal, de ennek ellenére nem voltak rosszak. Kapunyitás 17:30-kor és a Sanity már 17:50 kor kezdett is. Sajnos nagyon kevesen jöttek el ennyire korán. De őket ez nem zavarta. A dobosuk leült és vidáman kedvesen köszöntött mindenkit. Olyan szeretettel mintha legalább 700-an álltunk volna ott. Végig maradt bennük a lendület és a lelkesedésük is. Családias hangulat volt. Nem mondhatnám, hogy van új a nap alatt a szimfonikus, power metal keretein belül, de nagyon jó hangosítást kaptunk. Az énekesek csodálatos hanggal rendelkeztek. Számomra ennek a műfajnak a halála, ha az énekesnek nincs hozzá se karaktere, se hangja. Szerencsére ezeknek a srácoknak volt. Végig látszott rajtuk, hogy örülnek, hogy itt lehetnek és az a kevéske közönség is próbálta az energiát adni nekik. Lelkes volt az a maréknyi katalán is, aki korán érkezett a fellépésekre. Jó tény, én a koncertekben nem a látványt keresem és a tökéletességet, hanem a zenészt, mint embert. Az előző kettő is fontos, de lehet bármilyen tökéletes vagy látványos, ha látom, hogy kb. a legyünk már rajta túl a lényeg a zenészeknek, akkor az elvesz az élményből.
A második banda a Halls of Oblivion volt. Ők is Németországból érkeztek a turnéra akár csak a Sanity. Mélyen a sötétségből eredő melodic blackened death metalt játszottak. Kicsit nekem éles volt a váltás hiszen a Sanity symphonic power metalja után kaptam egy mélyen a fájdalomból és melankóiából építkező koncepciót. Akklimatizálódnom kellett gyorsan. Sokkal többen nem lettünk, de azért érkezgettek az emberek lassacskán. A srácok hozták azt, amit elvártam, csak most hallottam is őket, ami nem hátrány a budapesti koncerthez képest. A színes fények átmentek komorba, a koncert feléig kapucniban álltak a színpadon, ami csak utána került le a fejükről. Aki szereti ezt a stílust azoknak érdemes meghallgatnia őket.
És jött a Hate – a tűz a sötétségben Lengyelországból. Náluk fantasztikus módon találkozik a rideg black metal a death metal brutalitásával. Ilyenkor a színpad is az ő oltárukká változik át. Nincs semmi sallang, nincs felesleges beszéd, néha egy egy Thank you Catalonia!! és a bíztatás a közönség felé, hogy mozogjanak, legyen valami interakció. Nem tudom, hogy a spanyolok alapból ilyenek vagy csak ezen a napon gyűlt össze ilyen merev közönség. Nem nagyon mozdultak meg, csak néhányan néha egyszer – egyszer. Aminek most nagyon örültem, hogy nem volt sörlocsolás és nem álltunk szemétben a buli végére. A Hate hozta a szokott színvonalat csak eléggé rövid volt a setlist. Adam hideg és mély vokáljai megidézték nekünk a poklot, amelyet néha Eliza Sacharczuk földöntúli hangja ellensúlyozott. Tökéletes koncepció. Eliza hangja egy olyan atmoszférát hozott be a Hate világába, hogy mindig megborzongok tőle akárhányszor hallom.
Látszott, hogy a közönség inkább az első két zenekar után érkezett, mert a Hate settjére már voltunk szép számmal. Ami nekem istencsapása volt az az, hogy a színpad nagyon magasan állt és kordon sem volt. A nyakam akart végig kitörni, pláne, hogy elől álltam… Az utolsó előtti zenekar, az orosz földek pogányai, az Arkona volt. Bennük a szláv népi hagyományok és a metal intezitása válik eggyé. Különleges napja volt az Arkoná-nak ez a barcelonai állomás, nem tudom ki mennyire követte a sztorijukat, de a SAS légitársaság elhagyta a bőröndjeiket és egészen Barcelonáig nem is küldték nekik vissza. Láttam rajtuk, hogy mennyire örültek, hogy „Na végre meg van mindenünk!” Úgyhogy a koncerten már a megszokott ruháikban léphettek színpadra. Mashá-nak a hangját ha csak beszél is felismerem. Még a koncert előtt ültem bent és nyomkodtam a telefonom és Masha jött majd elkezdtek beszélgetni egyből felkaptam a fejem, hogy hopp ott van. Ő nekem a tipikus kortalan szláv földek nője. Sokszor láttam őket, legutóbb Milánóban, de mindig ugyan úgy néz ki, nem változik. A koncertjük nem csupán egy metal koncert, hanem egy szláv rítus. Az ősrégi mítoszokat idéztek meg egy elfeledett orosz erdő közepén. Szeretem a hangját, de ahogy észrevettem nem csak én, hanem a közönség is. Talán először a Goi Rod Goi-nál engedte el jobban magát mindenki. Záróakkordként felhangzott a Zimushka, a kedvenc dalom tőlük. A zimushka egy becézett alakja a télnek, kis tél vagyis kedves tél a jelentése. Ezt a szót a mai orosz nyelvezetben nem igen használják, mert személyiséget adnak neki ezzel a szóval. Tökéletes választás volt ez zárásnak. Szerencsére a közönség is szerette ezt a nótát. Röhögtem mert valaki néha bekiabált a koncertjük közbe, de lengyel szavakat. Aranyos próbálkozás volt ez a spanyoloktól.
Eljött végre az idő: orthodox liturgia black metalba öntve és a deszkákra lépett a Patriarkh. Az előre leszögezem, hogy nem tudok rosszat írni / mondani egyetlen eddigi koncertjükről sem, igen elfogult vagyok velük. Nem tudom minek kellene történnie, hogy ne szeressem a zenéjüket vagy hogy hiányérzetem legyen. Mondjuk a tavaly előtti Birminghemben zajlott szeánsz alatt a füstriasztó működése 5 percenként az kissé már súrolta ezt a határt. Na de most Barcelonában vagyunk. Többször is írtam már róluk és számomra még mindig lenyűgöző, amit ők véghez visznek minden egyes alkalommal. Számomra hatalmas szintlépés ez az új lemez a korábbiakhoz képest. Nem csak nevet változtattak, a fellépő ruhák is fejlődtek pont úgy ahogy a színpadkép is. De, ami hatalmas változáson esett át, az a zenéjük. Teljesen új fejezetet nyitott ezzel a Patriarkh. Egy biztos, hogy ez az új album, amire a koncert épült, nem összehasonlítható egyetlen egy korábbi Batushka lemezzel sem. Ez már nem szimplán orthodox black metal, többé már nem csak a riffek és a károgás van előtérbe helyezve. Van kórus, szimfonikus zenei részek és népzenei motívumok is belekerültek ennek az új érának a zenei fúziójába. Az új karakter, Matushka megjelenése is telitalálat. Matushka angyali hangja mellé még társul szintén Eliza lenyűgöző földöntúli hangja is, és Bartek erőteljes vokálja és tiszta éneke. Súlyos gitárok és erőteljes dobtémák tették még hatalmasabbá ezt a kifordított rituálét. És ez tökéletesen volt felépítve. Mindig libabőrös leszek mikor kilép Matushka a Pismo V. dallal… Ott áll a színpadon és csönd ül a közönségre, de ennek a csöndnek súlya van. A dalszöveg a Mi Atyánk egy keresztény imádság nagyon régi változata. Persze akik a régebbi zenéjüket szerették / szeretik, azok sem maradtak hoppon hiszen a koncert második felében régebbi számok is elhangzottak.
Egy olyan fellépés volt az övék, ami ténylegesen egy másik világba ragadott el és ez most sem volt másképp. Sokadik alkalommal láttam őket, de így is külön fájt a szívem, hogy amikor a 3 kedvencem állt a színpadon egyetlen este alatt, akkor csak 1 alkalommal tudtam jelen lenni. Pont úgy várom a következő koncertjüket, mint amikor az elsőt vártam. Nem tudom, hogy lesz e olyan pillanat amikor azt fogom mondani, hogy jó oké meguntam, de nem nagyon hiszem, hogy lesz valaha ilyen. A következő Patriarkh turné lengyel földön fog zajlani a Gryf Events szervezésében, márciusban 3 hétvége érintésével és 9 helyszínen. Aki teheti ne hagyja ki.
Írta és fényképezte: Olivia d’Evil
