Igazán lelkes lettem, amikor meghallottam, hogy a Devil Metal mesterek, a Nunslaughter második alkalommal is tiszteletét teszi kis hazánkban! A csapat mondhatni legendás szereplő a színtéren, hiszen 1987 óta aktívak és tolják lelkesen az old school death metalt! Na meg azért is, mert több split és egyéb kiadványt jelentettek meg már, mint ahány csillag van az égen!
Legutóbb 2009 márciusában szántották fel nálunk a KékYuk színpadát és mai napig szép emlékeket őrzök arról az estéről. Azok a kőegyszerű, primitív, de annál húzósabb old school death metal reszeléseik kegyetlenül jól működnek élőben! Egyébként a koncert teljes felvételét megjelentette kazettán, CD-n, DVD-n az itthon és külhonban is jól ismert Stygian Shadows, név szerint a működtetője Fodor László. Bár a limitációk miatt igen nehézkes ma már a beszerzése, de nem lehetetlen.
A flyer láttán egy kisebb fajta Deja Vu érzés is keringett bennem, hiszen az előzenekar akkor is és most is a hazai death metal alapcsapatunk, a zalai Age of Agony volt, akikben ugyancsak nem lehet sosem csalódni. Szóval elég ígéretesnek bizonyult már első blikkre az esemény, de lássuk, hogyan is keltek életre a színpadon a szörnyetegek:
Legelső banda, az ugyancsak hazai Türböwitch volt, akiket úgy gondolom keveseknek kell idehaza bemutatnom: hipergyors, beleszarós rock’n’roll érzésvilággal fűtött thrash/speed metal zenéjük igazán elementáris erővel szokott tarolni és most is gyalultak kegyetlenül! Bár csak keveset láttam belőlük most, mert bár időben érkeztünk a helyszínre, de szokás szerint a sok ismerőssel való beszélgetés és eszmecsere elvette az időt, ahogy ez ilyenkor könnyen előfordul. A zenekar nagytermetű gitárosa Harsányi Zsolt igazán feltűnő jelenség a színpadon, igazán parádés mozgásokkal operál, evvel együtt tisztességesen penget! Haha. Szerintem most is mindig, rendben volt, hozták amit kell! Na igen, kétféle zene van: szar és gyors. Továbbá zárójelben megemlíteném, aki nem tudná, hogy a nemrég megrendezett Wacken Battle szavazás 3. helyezettjei lettek, ami egy ilyen kaliberű underground bandádtól igen szép teljesítmény, gratula a srácoknak mégegyszer!
Az Age of Agony-ra már a behangolásra sikerült beérni, nem akartam lemaradni egy nótáról sem, hiszen már jó régen láttam őket, bár mostanában nem is koncerteztek túl sokat. Számcímekkel hadilábon vagyok velük, de az bizonyos, hogy az On the Way of Hate volt a zárótétel, haha! Jó formában voltak és kellő vehemenciával tudták leadni a gyűlölet energiáit! A hangzás nekem egy kicsit gyenge volt kezdetben, valahogy halknak bizonyult, de aztán lassacskán feljavult a műsor eleje-közepe táján. A zenekar alapembere és basszusgitárosa Tóth Krisztián mellett már egy ideje a fia, Tóth Bence pengeti a gitár húrjait. Igazán felemelő látvány így látni apa-fia produkciót! Na igen, most már jönnek azok a generációk, akik elmondhatják, hogy apám death metalon nőtt fel… Haha! A zenekar dobosa Schönberger Zoltán pedig ezen a fellépésen ütötte utoljára a bőröket, hiszen elválik az útja a zenekartól. Tisztességes előadás volt egy legendás hazai csapattól! Remélem a közeljövőben megoldódik a dobos kérdés és ismét teljes erőbedobással tudnak üzemeli!
Aztán egy rövid cigiszünet és italozás után következhetett az apácamészárosok hentelése!
A zenekar tagsága jócskán módosult a 13 évvel ezelőtti látogatásuk óta, hiszen a zenekar egyik motorja, dobosa, vokalistája Jim Sadist sajnálatos módon 2015-ben elhunyt. R.I.P. Számomra kérdés is volt a zenekar további működése, de a banda alapítótagja és hörgőse, Donald Crotsley vagy művésznevén Don of the Dead tovább folytatta az Ördög munkáját zenekarával! A gitárosok és basszusgitárosok cseréje számomra követhetetlen, most éppen két kifestett kopasz úriember pengetett és vágta a szigorú ábrázatokat! Jim Sadist helyett pedig egy punk tarajos figura püfölte a bőröket és igazán feszesen, karból, izzadságos munkával csapkodta a cájgot, szerintem elődjéhez méltón adta az eszeveszett tempójú alapokat! Don pedig most szépen megborotválkozva, szegecsekben és szokásához híven felvarrókkal telepakolt mellényében okádta az antikeresztény szövegeket!
Olyan elmaradhatatlan dalok hangoztak (amikre élesen emlékszem) mint a szélvészgyors Satanic Slut (ezt vártam a legjobban, haha), a dob-ének kombós Raid the Convent vagy lassabb és doomosabb Power of Darkness, de volt itt még She Lives by Night, Mother,Cunt,Whore, Oujia, Church of Disgust, Hex, It is I, Midnight Mass és a többi. Nem számoltam pontosan hány dalt toltak, de biztosan 20 felett, nem is nagy meglepetés, hiszen dalaik nem sűrűn lépik túl a 2-3 percet. A műsor végére egy rövid szünet és 2-3 dalra szóló lelkes visszataps után nem maradt egyáltalán hiányérzetem! Intenzív előadás, tele erővel és energiával és teljes jó nyers, jól kivehető és brutál hangzással! Mi kell még? Don 50 év felett is kiváló formában van és csapata is maximális fordulatszámon üzemel, így kell ezt csinálni!
A közönség egy keddi hétköznaphoz képet is nagyon aktív volt, ment a circle pit, repkedtek az emberek a levegőben, pogó, headbang, ahogy azt illik! Teljes megőrülés volt, dupla élmény az ilyen bulikon részt venni! Az augusztusi nyári nap forróságában elég fűtött volt a terem és garantáltan tocsogott a víz azokról is bent, akik csak karba tett kézzel figyelték az eseményt! De annyi baj legyen, azért remélem a jövőben megtudják oldani a jó szellőzést a Dürer Kert kistermében, mert tényleg pokoli meleg van bent nyáron. A nemrég megrendezésre került Malevolent Creation bulin is rosszul lett a zenekar dobosa, annyira verte a víz (persze, ki tudja milyen tényezők játszottak még közre, de a melegre hivatkozott, hogy alig bírja elviselni). Szóval erre tényleg megoldást kell találni… mert idővel ez nem marad túl vendégcsalogató tényező.
A közönség reakciójából leszűrve és az én személyes véleményem is az, hogy egy nagyon jó hangulatú és emlékezetes undergorund esemény volt ez! Köszönet érte a szervezőknek, az Insane Hellride Entertainment csapatának és a zenekaroknak! Kiváló nyárvégi aprítás volt! See You in Hell!
Írta: Cannibal






