Mikor megláttam, hogy a turné dátumok között van olyan helyszín, ami nem fesztivál, azonnal tudtam, hogy oda el akarok menni. Konkrétan a turné nyitó állomásra esett a választásom, ami Bielsko Biala volt. Szeretem Lengyelországot, külön helye van a szívemben így, ha nem ez lett volna a turné nyitó, akkor is ide mentem volna. Egyetlen dolgot nem értek sok lengyel koncertszervezőnél, hogy miért dolgoznak olyan jegyirodákkal, ahol, ha nem vagyok lengyel akkor nem tudok jegyet venni. Értem, hogy többségében kint élő emberek vásárolnak jegyet, de vagyunk páran, akik nem onnan vennénk meg. Ezeknél a jegyirodákban fizethetsz sok féle módon, csak éppen nincs a listán visa vagy mastercard ellenben sok más lengyel bank, BLIK és más transzferek meg igen. Úgy, hogy először is jött a Facebookon a kedves lengyel barátoktól való segítségkérés, hogy vegyen már valaki nekem egy belépőt. Ez végül gyorsan meg is oldódott, a Hallbar együttes gitárosa Jakub sietett a segítségemre és innentől kezdve biztos volt, hogy ott leszek ezen a Me and That Man koncerten.
Mikor megérkeztem Bielsko Biala városába és odaértem a Cavatina Hallhoz, leesett az állam: én ilyen szép és különleges helyszínt még nem láttam. Jó, tény, hogy nem is metal koncerteknek szokott otthont adni hanem leginkább komolyzenei előadásoknak. Hírtelen Párizsban éreztem magam a Behemoth Outliving Christ koncertje előtt hiszen a Philharmonie de Paris is egy komolyzenei koncertekre specializálódott helyszín volt. Úgy látszik Nergal, azaz Adam Darszki szereti az ilyen épületeket.
A Cavatina Hall 1000 főt képes befogadni. Nem lett sold out a buli, de 800 jegy körül adtak el, ami nem rossz egy lengyel kisvárosban.
A jegyem valahova a tizenvalahanyadik sorba szólt középre, de lehetőséget kaptam végül a színpad feletti részre felmenni és onnan gyakorlatilag a dob felett állva végig nézni az egészet. Kissé hadakoztam saját magammal mert szeretek fotózni a koncerteken, de tudtam, hogy azt pont az eredeti helyemről tudnék jobban, de ez meg egy nem mindennapi esély, hogy oda felmehessek és olyan közelről lássam őket.
A koncertet a Sad Smiles nevű feltörekvő fiatal lengyel banda nyitotta, akik leginkább alternatív rock/indie stílust képviselnek.
Tagság: Szymon Jarmula – ének és gitár, Patrycja Szawica – gitár, basszusgitár, háttérének, Tymon Luszcz – dob, és Filip Abram – gitár, basszusgitár, szintetizátor. Amikor ők elkezdtek zenélni, már itt hallható volt, hogy ma biztos nem lesz baj a hangosítással. Hiába nagyon fiatalok a tagok (konkrétan tényleg nagyon fiatalok, ilyen 17 – 18 évesek lehettek) ennek ellenére is nagyon kiforrottan játszottak. Igazi energiabombák a színpadon. Rövid pályafutásuk alatt rendkívül sok koncertet adtak és ez jól érzékelhető is volt. Nagy rutinnal mozogtak a deszkákon és élvezték is az előadást. Nem az én zenei stílusomat képviselik, de annak ellenére is tudtam élvezni a koncertjüket. Nem kaptak túl hosszú időt összesen az introval együtt 7 számot hoztak el az estére.
Az elhangzott dalok:
1. Intro
2. Uciekaj
3. Rutyna
4. Przepraszam
5. Dziwny Film
6. Aport
7. Miasto
Az átszerelés közben kis probléma adódott a basszusgitárral és viszonylag gyorsan megoldódott, így 15 perc csúszás lett emiatt, de a közönség végig türelmesen várt majd felszólalt az intro. Már nagyon vártam, hogy újra láthassam őket, hiszen tavaly láttam őket utoljára Gdanskban mondjuk az egy külön élmény volt, hogy Nergal anyukája ott állt mellettem.
Sötét és melankólikus, folk, country, blues keverék a zenéjük és ez a színpadképen is megjelenik: mintha egy gótikus westernfilmbe csöppentünk volna. A western kalapok elmaradthatatlan kiegészítői a shownak. Bár Nergal viszonylag még az elején levette a kalapját, de a gitároson ott volt végig.
Sajnos most is hiába vártam, hogy a My Church is Black nem angolul fog elhangzani hanem lengyelül, de most sem lengyelül énekelték. A múltkori koncert is nagyon jó volt, de most valahogy még jobban érezték magukat, sokkal többet mosolyogtak és beszélgettek. Nergal és John Porter hihetetlen módon tudják szívni egymás vérét. John konferálta fel a Ov Sirens, Vampires and Lovers című dalt és ott mondta, hogy – hát igen amikor ő volt fiatal és udvarolt egy lánynak – erre Nergal megszólalt, hogy: “Mikor is volt az? Amikor a II. világháború volt.” (kis Humor Herold – főszerk.)
Most, hogy már nem Adam a főénekes, hanem egy fiatal srác, így Nergal csak vokálozik és gitározik. Bár mondjuk pont ezt csinálja John is és a másik gitáros is, be – be áll vokálozni. Az biztos, hogy amikor négyen egyszerre énekeltek az libabőrös hatást okozott nálam. Volt, hogy csak John énekelt és volt, hogy csak Adam. Úgyhogy bárkit is hívjunk a fő énekesnek, az majdnem mindegy is hiszen mindegyikük kiváló hanggal rendelkezett. Érdekes így látni Nergalt, hogy nincs corpse paint, se jelmez, csak néhány fordított kereszt. Most, hogy gyakorlatilag úgy láttam a közönséget, mint ahogy ők maguk itt, most fura volt azt látni, hogy a közönség úgy kb 40% volt a fekete ruhás metalos, a maradék 60%-nak kb a 40%-áról még eltudtam volna képzelni, hogy hallgatja ezt a stílusú zenét, de a maradék 20%-ról fogalmam sincs, hogy miért került oda erre a koncertre. Lehet bérletük volt a helyre, vagy lehet még Adamnak a Dodával való kapcsolata miatt ismerték őt és gondolták eljönnek megnézni. Vagy talán John Porter miatt jöttek, nem tudom, de se ruházatban nem illettek oda és nem mutattak semmilyen lelkesedést az egész koncerten.
Meglepő volt látni azt, hogy annak ellenére, hogy John Porter már 74 éves, sőt nemsokára 75 éves lesz, mekkora nagy erőbedobással ugrál és táncol a színpadon. Oké, persze látszik a mozgásán a kora, de egy 74 éves emberhez képest le a kalappal előtte.
Vicces momentum volt, amikor felfedeztem, hogy míg Nergalnak fordított kereszt lóg a nyakában, addig az énekes srácnak csak a normál kereszt. Azt nem sikerült kiderítenem, hogy ki az új énekes, de bevallom, mikor találkoztam vele, elfelejtettem megkérdezni a nevét, de így név nélkül, abszolút a bandába illő tag lett belőle a keresztje ellenére is. Ja és hoztak az estére egy új Me and That Man dalt is, hogy melyiket? Keressétek meg a setlisten!
Jó néhány kedvenc nótám is elhangzott az estén, úgyhogy totál megérte elmenni a fellépésükre, mert nagyon jó volt és már nagyon hiányzott, hogy utazzak és koncertre menjek valahol Lengyelországban. Úgyhogy most teljes a boldogságom. Én mindenkinek ajánlom, aki szereti ezt a stílusú zenét menjen el és nézze meg a Me and That Man-t mert tényleg nagyon remek showt csinálnak.
Setlist:
Intro
1. Run With the Devils
2. My Church is Black
3. Nightride
4. Ont he Road
5. Get Outta This Place
6. Surrender
7. Burning Churches
8. Got Your Tongue
9. Loosing
10. Silver Halide Echoes
11. Submission
12. Ov Sirens, Vampires and Lovers
13. White Faces
14. Loosing My Blues
15. Coming Home
16. Love and Death
17. Fight
18. Blues and Cocaines
Írta és fényképezte: Olivia d’Evil
