NILE/MONASTERY turnénapló a kulisszák mögött

2024. 10. 12. - 07:58

Idén is pörög tovább a Monastery csapata, nem kis nevekkel szokás szerint, így külön öröm, hogy a zenekar frontembere segítségével kicsit belátunk a kulisszák mögé az alábbi beszámolóban. Köszi Roli!

 

Sziasztok! Ismét megkérek mindenkit, hogy dőljön hátra, pattintson egy sört magának és élvezze a mesét, amiben próbálom nektek átadni a turnénkat és annak történéseit a Nile zenekarral! Bevezetőnek kezdjük is el mindjárt az első 2 nappal, hiszen ez nekünk abszolút utazással telt! Barcelona volt a cél, hiszen itt volt az első koncertünk szeptember 17-én!

 

Mentünk előre a kis lakóautónkkal, mint az állat. A lakóautó azért volt kézenfekvő megoldás, mivel a turné közepébe csöppentünk bele, 2 hetet nyomtunk le  és sokkal kényelmesebb opciónak bizonyult nekünk. Megálltunk, néha dobtunk egy kávét, beszélgettünk! Beugrottunk odafele Monacoba is, ahol szerintem a számotokra sem ismeretlen Fernando Alonso-t láttuk az utcán sétálgatni! Nem mondom, hogy nem örültünk, de George Fisher bácsinak jobban tapsikoltunk volna! 😀 Sajnos történt velünk egy kis baleset is, Franciaországban a spanyol határ környékén kiraboltak minket, maradjunk annyiban hatalmas szerencséjük, hogy nem találkoztak velünk! 😀 A hosszú utazást követően, megérkeztünk Barcelonába.

 

 

 

1.nap Barcelona-Salamandra

A klubot látva, nagyon vártuk hogy megismerjünk mindenkit és természetesen ki voltunk éhezve egy frankó koncertre! Belépve a terembe szinte egyből jöttek bemutatkozni a Hideous-ból a srácok és nem sokkal később Darek a turné menedzsere is! Vele megbeszéltük a teendőket, nagyjából elmondta, hogy mit kell tudni a turné felépítéséről és menetéről! Bemutatkoztunk mindenkinek, a többi zenekarnak is. Számomra is hatalmas megtiszteltetés volt kezet fogni olyan legendákkal, mint Karl Sanders és George Kollias. Következett a kaja, ami mondhatom nagyon fasza volt itt Barcelonában, de igazából az egész turné alatt végig! Utána nem sokkal következett a mi beállásunk. Igyekeztünk a legjobb hangzást elérni a koncerten, a helyi hangosító srác is profi volt, hiszen itt a Nile zenekaron kívül mindenkit az ottani emberke hangosított! Volt bennünk egy kicsi drukk, amikor várakoztunk a színpad mellett, de amikor felmentünk a „porondra” ez mind elmúlott! Úgy gondolom, hogy egy nagy szuper koncertet toltunk, szép számban voltak nézők is! A helyszínen jelen volt a spanyol Metal Hammer újság is, aki írt is rólunk egy elég frankó kritikát, tetszett neki a koncert! Esetleg, ha valaki köztetek beszél spanyolul vagy éppen tanulja a nyelvet, szívből ajánlom neki elolvasásra, hiszen ha jól emlékszem meg is osztottuk Facebook oldalunkon! Szóval elvesztettük a szüzességünket. 😀 Következhetett a másnapi koncert Valenciában!

 

2. Nap Valencia-Almassera

Szerencsésen megérkeztünk Valenciába, nem kellett nagy távot megtennünk, kicsit több, mint 300 kilométert! A klub maga egy iparterületen helyezkedett el, egyébként kívülről is nagyon feelinges volt a hely, belülről meg pláne! Gyors kaja, majd a bepakolás következett. Megnéztük a Nile beállását, nagyon profi volt a hangzásuk! Technikás gitár, eszméletlen dob játék, de szerintem ezt legtöbbeteknek felesleges bemutatnom róluk! Utánuk következett a mi soundcheckünk, örömmel vettük hogy nagyon faszán szólt itt is a motyó! Másfél óra múlva bele is csaptunk a lecsóba, itt már sokkal felszabadultabban nyomtuk a muzsikát, mocskosul élveztük a koncertet. A közönségtől itt is jó volt a visszacsatolás. A bulink után összefutottunk a kiadónk főnökével, hiszen az Art Gates egy valenciai kiadó! Folytattunk vele egy kis eszmecserét a további tervekről. Nagyon sok időnk viszont nem volt, hiszen másnap Sevilla következett ami kicsit nagyobb táv volt innen! Bepattantunk a kis taligánkba és irány Sevilla!

 

3. Nap Sevilla-Custom
Megtettük a több, mint 600 km utat Valencia városától. Amikor kiszálltunk az autóból egyből a nyárba csöppentünk! Közel 30 fokos hőmérséklet fogadott minket, lent dél Spanyolországban ez nem meglepő dolog ilyenkor! Jött a szokásos kaja, megnéztük a színpadot, felmértük a terepet. Maga a hely egyébként a kék Barba méretéhez volt hasonló, a színpad szintén. Kíváncsian vártuk az estét és a koncertet! A színpad mellett állva, örömmel láttuk hogy itt is szép számban gyűltek össze a spanyol „metalhead-ek”.  A koncert itt is nagyon fasza volt, a közönség is lelkes volt, örültünk hogy jól sikerült a buli. Koncert után Totyával és Attilával megnéztünk egy utca zenélést is, valami gyászszertartás lehet a muzsikából ítélve, de rohadt hangulatos volt az egyszer biztos. Beszélgettem egy helyi metal radio főnökével, akivel kép is készült, igazán remek fazon! Lefürödtünk, ettünk egy kis pizzát és irány Portugália méghozzá azon belül Lisszabon városa!

 

4. Nap Lisszabon-RCA
Portugáliában rotyogva megdöbbentő volt, hogy mennyire más táj, mint Európa többi országában, semmihez nem volt fogható! A sivatagos vidéket néha igazán gyönyörű, erdőkkel borított tájak váltották. Nagyon változatos kis ország az egyszer biztos! Lisszabonba megérkezve egyből célba vettük a klubot, ami egy kisebb utcában helyezkedett el! A parkolás eleinte egy kicsit nehézkesebb volt de Darek és a helyi promoter segítségével megoldódott a dolog! A hely maga iszonyat hangulatos volt, igazi kis death-black metal fészek! 😀 Én úgy gondolom, hogy maga a hangosítás talán itt volt a legprofibb a turné alatt! Apuka hangosított, a fia kezelte a fénypultot!! Mekkora királyság már!  Következett a kaja, majd a bepakolás. Már a beállást rohadtul élveztük, szóval nagyon vártuk a bulit is! A várakozásunk nem is volt hiába való, hiszen a 400 férőhelyes terem, közel tele volt rajtunk! Baromi jó közönség, baromi jó hangzás! Szerintem innen már kitalálhattátok, hogy vigyorral az arcunkon jöttünk le a színpadról! Utána megpislantottuk a többi banda koncertjét is, majd következett az utazás Porto városába!

 

5. Nap Porto-Hard Club
Porto felé haladva, útba ejtettük Nazaré városát, ami a festői szépségéről híres! Azt kell mondanom, hogy a pletykák valósak. Csodálatos, lélegzet elállító város az Atlanti-óceán partján, ha egyszer tehetitek mindenképpen látogassatok el ide! A kis kiruccanásunk után, megérkeztünk Portoba ami szintén méltán híres középkori épületeiről és gyönyörű elhelyezkedéséről! A klub itt egy nagyobb komplexumban volt elhelyezve. A terem itt is nagyon frankó volt, a színpad sem kevésbé! Jött a szokásos események sorozata! A koncert itt is nagyon király volt, sokan voltak, lelkesek voltak, tetszett nekik amit csinálunk! Azt had jegyezzem meg, hogy a teremben úgy dübörgött a klíma, hogy meglehetett fagyni! Élveztük ezt is, jó móka volt! Összegezve magát Portugáliát! Csodálatos ország, vendégszerető és segítség nyújtó, kedves emberekkel. A kaják is nagyon frankók. Szóval ha az asszony/férj hisztizik otthon, hogy menjetek el valahova messzebbre lévő országba, meleg szívvel tudom nektek ajánlani! Ja és mielőtt bárki kérdezné, nem állok kapcsolatban semmilyen utazási irodával!! 😀 Na de! Vissza Spanyolországba, hiszen Madrid következett másnap!

 

 

6. Nap Madrid-Mon
Higgyétek el amilyen rövid neve van ennek a klubnak, annál frankóbb a hely! Profi volt minden, a technika és maga a hely is! A klubba érve megkerestem a helyi hangosítót aki inkább hasonlított egy spanyol maffia szervezet főnökére, mint hangmérnökre! Ne értsétek félre, nagyon jó arc volt és piszkosul értette a dolgát. Következtek a szoki dolgok, amivel nem szeretnélek már titeket untatni! Kicsit beszartunk hiszen a zenekarból már páran betegek voltunk! Amivel nem is lett volna extra probléma hiszen náthásan lehet gitározni, na meg torokfájással is. Az már sokkal aggasztóbb volt, hogy nekem is baszakodott a torkom és nem tudtam hogyan fogom megcsillantani szirénekre hajazó énekemet. 😀 Kicsit bennem volt a csoki, hogy fog ez menni aznap este, de különböző praktikákat bevetve segítettem a helyzeten! Tudjátok a jó öreg Halls cukorka, meg a Neo Citran! A videókat visszanézve  baromi jól szólt a koncert, a hangom is a helyén volt, néha még pár magas C-t is kitudtam vágni! A közönség brutál jó volt itt is! Sokan is voltak és lelkesen mutogatták a metal villákat! Én személy szerint nagyon élveztem az estét, annak ellenére hogy ilyen ramatyul voltam! Másnap day-off következett! Kellett is, maga a betegségünk miatt és a távolság miatt is. A következő állomás Moncalieri-Olaszország , ami több mint 1500 km-re helyezkedik el Madridtól! Jöhetett az olasz meló!

 

7. Nap Day-off
Mit mondhatnék!? Pihentünk, zabáltunk, én próbáltam magam rendbe szedni valamennyire! Mindenki felhívta anyukát telefonon, lejelentkezett hogy nem nőzik, nem iszik! 😀 Közben meg ott volt az a hatalmas távolság is amit megkellett tennünk, szóval sok tökölésre sem jutott idő! Valahol Franciaországban álltunk meg aludni, de most már egy jóval biztonságosabb helyen, mint előzőleg! Rohanó folyó mellettünk, festői táj Provance szívében! Na de ezt tényleg befejezem, mert kezdem magam úgy érezni, mint valami NatGeo-s riporter! Estére 250 km-re megközelítettük Moncalierit, szóval másnap nem kellett sokat mennünk a célig!

 

8. Nap Moncalieri-Audiodrome
Az első olasz állomás volt ez, Torino külvárosában! A klub szuper volt itt is, egy elég nagy teremmel! A színpad is tágas volt, hatalmas kivetítővel! A kajából egyik olasz állomáson sem hiányozhatott a paradicsomos tészta, amit szerintem egyikőnk sem bánt igazából! Jöttek a szokásos egyeztetések a helyi emberkékkel, bevertünk egy kávét, majd következhetett a koncert! Itt volt a legcsaládiasabb a hangulat, az egész estére értve, de a közönség élvezte a koncertet! Mi sem voltunk ezzel másképp, igazából eddig mindegyik nagyon faszán sikerült! Hangosítás és a fénytechnika itt is szuper volt, a catheringre sem lehetett panasz. Jó kis nap volt ez is! Itt sem volt időnk sok szarakodásra, hiszem Róma sem volt a szomszédban!

 

9. Nap Róma-Largo
Megérkezve, itt is konstatáltuk hogy kibaszott meleg van, konkrétan nyári fülledt idő! Ne értsétek félre, marha jól esett, csak nekünk magyar legényeknek kicsit furcsa volt ilyen tájt! Rómában játszottunk előzőleg is, még a Cryptopsy/Atheist turné keretein belül, igaz nem ebben a klubban! A hely szuper volt, egy hatalmas komplexum! Épp elég volt megtalálnom a hangosító emberkét, akiből egyébként inkább kinéztem volna hogy pop zenéhez ért, mint a mi kis underground műfajunkhoz. Azt kell hogy mondjam, csalódnom kellett, mert a csávó olyan hangosítást pakolt össze hogy ihaj! A lábdob konkrétan gyomor szaggató volt, a basszus gityó dübörgött, a gitárok pedig hasítottak! Ennek tudatában vártuk nagyon a bulit. Jól is sikerült nagyon, mocskosul élveztük mi is és a közönség is! Innen is remek kritikát kaptunk! BOLDOGSÁG! Lemostuk magunkról a mocskot, majd Modena fele vettük az irányt!

 

10. Nap Modena-Notte Tempio
Hatalmas klub, közel ezer férőhellyel, monumentális. A backstage is hatalmas volt! Az ott dolgozók között volt ismerős arc is, a bolognai klubból a hangosító csajszi akit az előző turnéról ismertünk meg! A koncertek és a beállások előtt kértem egy képet Sanders mestertől is, aki örömmel állt velem a kamera elé! Összehaverkodtam a promoter srác kutyusával, aki egyébként egy mudi volt, ami köztudottan magyar fajta. Várós volt az aznap este is! Beállás, kialakítottuk a színpadképet és másfél óra múlva mindezek után belecsaptunk a lecsóba! A koncert itt is király volt, nagyon élveztük! Következett Svájc, vagyis következett volna, de erről bővebben mindjárt!

 

11. Svájc
Fájó szívvel, de úgy kellett döntenünk, hogy Svájcot kihagyjuk! El is uralkodott a betegség a zenekaron ami nagyban nehezítette a koncertezést! Nekem sem sikerült teljesen rendbe jönnöm, ezért arra a döntésre jutottunk, hogy az utolsó két bulira rápihenünk egyet! Valamint volt egy kis félreértés a booking irodával is a merch-el kapcsolatban, ezért a vám miatt nem mertük meglépni ezt a svájci kiruccanást! Beugrottunk egy kicsit Velencébe, megnéztük a várost, ittunk egy jó kis olasz presszót! Lőttünk pár fotót, majd vissza a lakóautóhoz! Este még dumálgattunk kicsit és lepihentünk!

 

12. San Dona di Piave-Revolver
Sokat nem kellett utaznunk a helyszínig, hiszen a klubtól 30 km-re parkoltunk le a kis kocsinkkal! Volt időnk még reggel egy kicsit relaxálni a tengerparton és inni egy kávét! Maga a klub nem volt ismeretlen a számunkra, hiszen a Cryptopsy/Atheist bulin már toltuk itt az ipart! Tudtuk hogy egy jó bulira számíthatunk. A közönség is szuper itt mindig, elég szép számban jelentek meg most is a metal fanatikusok a helyszínen! Jókora nosztalgia faktor is volt bennünk a márciusi buli után, egyszóval vártuk nagyon! A közönségben láttam pár ismerős arcot is, ami szerintem külön fasza dolog! Frankón szóltunk, sokan is voltak! Ez is hasonlóan jó sikerült este volt, mint a többi ezen a turnén!  Megkajáltunk, lecsutakoltuk magunkat és indultunk tovább Münchenbe!

 

13. Nap München-Backstage
Az Alpokon át vezetett utunk. Meg is kellett húzni, hiszen a két helyszín nem volt közel egymáshoz! A Backstage egy kultikus hely, nem csak Németországban, hanem egész Európában is! Tök érdekes volt az elrendezése az egésznek! Több színpad van, mindhármon koncertek mentek! A miénk a közepes nagyságú terem volt! Ez volt az egész turné utolsó állomása, ami látszott is egyébként mindenkin! A kapuban várakozók között feltűnt néhány magyar szó is, tehát jött pár honfitársunk a koncertre! Szuper volt a terem, a hangosító srác is nagyon készséges volt! Következett a kaja, majd a pakolás és a színpad berendezése! A beállásunk után 1 óra múlva játszottunk, szép számban megjelent metal zenét kedvelő sorstársunknak! Nagyon nagyon élveztük a koncertet, minden percét éltük a bulinak! Mint kiderült, volt magyar fotós is a helyszínen, aki nagyon fasza képeket lőtt rólunk, amit ide kattintva meg is tudtok nézni! Köszi Kristóf! Szóval ezzel volt vége a turnénak! Elköszöntünk mindenkitől, még egy Münchenben élő magyar ismerősünkkel váltottunk pár szót és irány haza!

 

 

Összegezve, rengeteg frankó élményt és tapasztalatot szereztünk! Voltak nehézségek, de véleményem szerint minden akadályt sikerrel vettünk! Most pedig folytatjuk az itthoni és pár határon túli koncerttel! Jön egy nótánk október végén és hamarosan bejelentjük a következő kis körünket is véleményem szerint! Szóval nincs megállás!

Köszi, hogy elolvastátok, megtisztelő volt a figyelmetek! Ölelés! Roli a Monastery-ből!

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN