A svéd death metal szupergroup, a Bloodbath 1998-ban alakult meg. Abban a korszakban nehéz idők jártak a death metal zenekarok fölött, sokan feloszlottak, tagokat cseréltek vagy épp felismerhetetlenül megváltoztatták a stílusukat. Ez azonban nem tántorította el új zenekar megalapításától a Katatonia duóját, Anders Nyström-öt (gitár) Jonas Renkse-t (basszusgitár), az Opeth énekesét, Mikael Åkerfeldt-et, és az Edge of Sanity énekesből lett dobosát, Dan Swanö-t.
Most, 2022-ben a Bloodbath még mindig kitart Nyström és Renkse vezetésével. A bandához tartozik még Nick Holmes, a Paradise Lost énekese 2014 óta, a második gitáros, Tomas Åkvik a LIK-ből, valamint az OPETH korábbi dobosa, Martin „Axe” Axenrot, akinek a bandabeli státusza egyelőre tisztázatlan. Legutóbbi lemezük, a Survival Of The Sickest egyfajta visszatérés volt gyökereikhez a 2018-as sötét The Arrow Of Satan Is Drawn után.
Az alábbi interjúban Nick Holmes nyilatkozik az új albumról, és arról, hogy a banda számára az örök nosztalgia a fiatalság elixírje.
2014-ben csatlakoztál a Bloodbath-hoz. Könnyen egyensúlyozol köztük és másik bandád, a Paradise Lost között?
Nick: Ami a dalírást illeti, rendben van. A koncertlogisztikával sem lenne gond, hiszen egy menedzsmentnél vagyunk [Northern Music Co. Ltd.]. E tekintetben minden jól össze van hangolva. Valódi rémálom lenne, ha külön menedzsmentünk lenne. Szerencsére egy kalap alatt vagyunk a Katatonia, Paradise Lost, Opeth és Bloodbath zenekarokkal, szóval minden rendben folyik.
Amikor az egyik zenekarban épp nem történik semmi, a másikban valószínűleg igen. Ez folyton elfoglalttá tesz.
Nick: Abszolút. Így, hogy két bandával is játszom viszonylag sokat, főleg nyáron, ez sokkal több munkát igényel – sokkal többet, mint amire számítottam. Ugyanakkor nagyon szeretem. Szeretek elfoglalt lenni. Erre akkor jövök rá, amikor nem vagyok olyan elfoglalt. Rugalmas időbeosztásban írtuk és vettük fel az albumot. Volt, hogy kértek beszámolókat a stúdiózásról, de nem volt miről beszámolni. Azt hiszem, Axe egy évvel előbb játszotta fel a dobokat, mint ahogy én az éneket felvettem. Minden dolog között volt egy kis szünet.
Ha már szóba került Axe – milyen státusszal bír most a bandában? Még a tagja?
Nick: Még mindig a banda tagja, ha jól tudom. Már vagy három éve nem láttam, lehet, hogy több. Waltteri [Väyrynen, Paradise Lost] az elmúlt években többet játszott a Bloodbath-tal, mint Axe. Mármint [Axe] a pandémia előtt az Opeth-tel dolgozott, és úgy döntött, visszavonul, ami az élő show-kat illeti, amiken azóta Waltteri játszik. A pandémiával kapcsolatban pedig: nem akarta beoltatni magát, ami problémákat okozott az utazással és az Opeth-tel való turnézással, amikor újra útnak indultak fél éve. Emiatt lettek problémáik, ami valószínűleg a Bloodbath-ra is kihatott.
Könnyebben írsz éneket a Bloodbath-nak, mint a Paradise Lost-nak, figyelembe véve, hogy itt nem kell az „ének” miatt aggódnod?
Nick: Könnyebb [a Bloodbath] abban az értelemben, hogy itt csak bizonyos sablonokat használok. Death és zombie elemeket. Mindig úgy fogok tekinteni rá, mint a Creepshow [1982-es amerikai horror-vígjáték] zenei változatára. Van beleszőve egy kis humor. A szövegek, amiket írok, elrugaszkodnak attól, ami nekem a valóságot jelenti. Ha megnézek egy horrorfilmet, az mindenképp elszeparál a valóságtól. Ez hasonló ahhoz, amit a PL-ban csinálok abban, hogy a szövegek tükrözik az alattuk szóló zenét, tehát olyanok, mint egy különálló hangszer. Szeretem a horror világát és minden velejárót.
Említetted, hogy 10-15 évvel ezelőtt átmentél egy olyan időszakon, amikor újra felfedezted a rajongásod az old-school death metal iránt. Ez még mindig tart?
Nick: Igen. Megvan a helye és az ideje. Mindig, mielőtt koncertezünk a Bloodbath-tal, Jonas kihozza a Bluetooth hangszórókat és két órán át non-stop death metalt játszik, hogy megfelelő lelkiállapotba kerüljünk. Mindenki újra 17-18 éves tinédzserré válik. Mindig szerettem tudni, mik jelennek meg, kik az új bandák. Nem arról van szó, hogy minden nap death metalt hallgatok, de megvan a helye és ideje, ami rendszerint koncertek környékén van, amikor meghallgatjuk mondjuk a Mental Funeral-t az Autopsy-tól.
Szerinted ez jobban érződik az új lemezen? A The Arrow Of Satan Is Drawn inkább black-szagú volt, a Survival Of The Sickest pedig old-schoolosabb.
Nick: Szerintem az a helyzet, hogy a zenekar elkezdett tisztelegni az eredeti bandák előtt. Aztán a legutóbbi [anyag] black metalos irányt vett, pedig nem volt cél. Valamiért azt vettük észre, hogy ebbe az irányba haladunk, az előadás tekintetében is. Az első pár évben még szerettem ezt a fellengzős stílust, mostanra azonban kicsit belefáradtam. Úgy voltam vele, hogy egyszerűsítsük le az alapokig. Nem egy Anvil szám a Back To Basics?
De igen.
Nick: [nevet] Szóval arra gondoltunk, inkább kicsit visszatekintünk arra, hogy eleve miért is alakult meg ez a banda. A Bloodbath a nosztalgiáról szól, beleértve a borítót, a logót és a betűtípusokat is. Ez most ismét fókuszba került.
Meguntad, hogy mindig vérben fürödve kell színpadra állnod?
Nick: Ez sokkal rosszabb volt azoknak, akiknek van hajuk. [nevet] Nem tudsz zuhanyozni, majd a hajadba száradt vérrel felülsz a repülőre reggel hatkor, és fura tekintettel néznek rád az üzletemberek. Számomra ez sosem jelentett gondot – én a mosdókagylóban is meg tudtam mosni a fejem, mivel nincs hajam, de többieknek problémás. Sokat szórakoztunk ezzel. Felpörgetett minket a koncertre. Emlékszem, hogy Gene Simmons [KISS] is ezt nyilatkozta – nyilván másról van szó, de azt mondta, ez helyezte őt karakterbe. Persze nem szükségszerű.
Van bármi köze a Survival Of The Sickest címnek a járványhoz?
Nick: Nem hinném. Csak elkezdtük írni. Aztán fel kellett függesztenünk egy időre. Hosszúra nyúlt folyamat volt. Nem is voltam benne biztos, hogy mikor folytatjuk az írást, majd Anders küldött nekem némi zenét, amire elkezdtem kidolgozni az éneket. Nem gondolom, hogy bármi köze volt a pandémiához. Amúgy is azt hiszem, hogy zenészként egy csomó időt töltesz a saját fejedben, amikor épp nem turnén vagy. Sok időd van elvonulni. Akik 9-től 5-ig dolgoznak, nincs erre ilyen értelemben lehetőségük. Vannak néha hónapok, amikor nem csinálsz semmit. Van időd rá, hogy magad légy és minden nap a saját dolgodat végezd. A szakmánknak, főleg a technikusoknak és a háttérben dolgozóknak nehéz időszak volt [a pandémia]. Ők folyamatosan dolgoznak egész évben, különböző zenekarokkal, ekkor pedig hirtelen nem volt semmi. Sok mindenkit ismerek, aki szenvedett és még mindig szenved ettől. De igen, a mi perspektívánkból amúgy is sok a holt idő. Sokan élvezték is ezt. Mármint a leállást – nem a vírust.
Barney Greenway [Napalm Death] and Marc Grewe [ex-Morgoth] egyértelműen jó választásnak bizonyultak mint vendégelőadók, de hogy jött a képbe Luc Lemay a Gorguts-ból?
Nick: Én nem ismerem annyira Luc-ot. Tudom, hogy Anders és Jonas nagy rajongói a Gorguts-nak, de nekem valahogy kimaradt a zenéjük. Nem tudom, hogy történt ez. Amikor megírtam a Putrefying Corpse című szám szövegét, úgy gondoltam, illene hozzá Barney hangja, mert van benne egyfajta d-beat vibe, ami elég jellemző a Bloodbath-ra. Működik ebben a kontextusban. Így hát felkerestem Barney-t, és mondtam neki: „Könnyű lesz, neked való dolog”. Boldogan elvállalta. A To Die című szám olyan, mint egy Death-szám. Marc hangja nagyon hasonló Chuck Schuldiner-éhez. Magasabb fekvésű death metal hangja van, ami nekem nincs. Marc énekelte a refréneket, és szerintem kitűnő munkát végzett. Amikor vendégzenész jön szóba, azt szinte mindig egy utólagos ötlet: „hogyan tudnánk egy kis plusz ízt adni hozzá?”.
Még mindig jól megy a death metal hörgés ahhoz képest, hogy sokáig nem csináltad.
Nick: Ez olyan, mintha újra megtalálnád a talajt a lábad alatt. Teljesen más lett a hangom, mint fiatalkoromban. A hangod mindenképp megváltozik. Úgy változik, hogy közben észre sem veszed. Amikor az első PL-albumot hallgatom [1990-es Lost Paradise], azt gondolom, úgy szóltam, mint egy gyerek. Mint egy gyerek, aki death metal vokálokat énekel. Hallom benne a fiatalságot. Mindegy, milyen brutálisan próbálod csinálni, úgy szólsz, mint egy tinédzser. [nevet] Igen, a hangom sokat változott. Egyre jobban belejöttem, ahogy haladtunk az élő show-kkal. Sokat kell gyakorolnom. Nem ugorhatsz csak úgy fejest bele remélve a legjobbakat. Elég gyorsan bele lehet fáradni egy órányi death metal-koncertbe. Fel van adva a lecke.
Arról is szól, hogy jobban odafigyelsz a légzésedre.
Nick: Különösen a régebbi számoknál sok a sáv egymáson, szóval ki kell találni, hogy add elő. A légzés valós dolog. Többnyire nagyon gyors. Ha elrontod, csak reménykedsz, hogy valahol vissza tudsz szállni. [nevet] De a lassabb részeknél nem kell aggódni. Mindig ahhoz hasonlítom, ahogy egy kocsi gurul le a lejtőn és leesnek a kerekei.
Ha a Bloodbath-ban rontasz, az nem olyan feltűnő, mint a LP-nál.
Nick: Azért a banda észreveszi a Bloodbath-ban is. Színpadon ezt sosem hagyhatod figyelmen kívül, de tudom, mire gondolsz. A LP-nál csak röhögök és megvárom a következő részt.
Van már megoldás az USA-beli bulik sorozatos eltörlésére?
Nick: Mi jó időben kérvényeztük a vízumot. Látod az emberek kommentárjait, nem ez az első rodeónk. Mind voltunk már Amerikában. Csak nevetünk, amikor az emberek azt hiszik, nem fordítottunk rá időt. Nem kaptuk vissza az információkat. Nem tudjuk az okát, de talán azért, mert mind más országból jelentkezünk. Ezzel lehetett volna kezdeni valamit, de ez csak tipp. Valójában nem tudom. Vagy lehet, hogy a pandémiához van köze. Nem tudom, de szerencsétlenül jártunk minden alkalommal. Továbbra is próbálkozni fogunk.
Forrás: Blabbermouth
