A szeptemberi bécsi Portal koncert helyi supportja a Cryptal Echoes nevű osztrák banda volt, akik Klagenfurt környékéről származnak. Nyilván a bécsi hangversenylátogatás elött sem néztem utána tüzetesebben mi is lesz a helyi büntetőalakulat, mert minek. Aztán úgy alakult, hogy még mielőtt megkezdődött volna a koncert, a Portal cuccok mörcsölése közben kiszúrtam, hogy a Cryptal Echoes kompaktdiszk csak 5 ójró és látatlanban/hallatlanban megvettem. Ugye a mostani 20 eurós cd árak mellet mondhatnánk, hogy ajándék ennyiért és ráadásul pont 10 centtel volt olcsóbb, mint az üveges sör a Viper Room-ban szóval nemzetgazdaságilag is magyarázható volt az egyes ismerőseim szerinti totálisan fölösleges hanghordozó vásárlás. A zenekar 2021-ban alakult és ezt az anyagot még négy fővel vették fel, amiből mára a dobos és a basszeros lelépett és az addig énekes/gitáros Benjamin Helfer ült be a dobok mögé és ő felel azóta is a vokális megnyilvánulásokért a cájgot csépelve. A basszer pozícióba pedig egy hölgyemény keveredett be: Lara. A puritán kiállítású lemez 2024-ben kétszer is megjelent magnetofon kazettán, először az Urban Lurk majd fél évre rá a Noxius Ruin nevű labeleknél a cd kiadás pedig 2024 novemberében érkezett a Morbid Chapel Records-nál. A hat számos kiadvány kislemeznek van titulálva, de a fél perc híján fél órás anyag simán lehetne nagylemez is, de aki undergoundabb hozzáállású, az rányomhatná a demó titulust is. Végül is rohadt mindegy. A lemezen dohogó játék neve pedig doom death metal, annak az üszkösebb fajtájából. Nekem elsőre a Spectral Voice jutott róluk eszembe még a koncert obszerválása közben. A dobosuk játéka és előadásmódja egy az egyben olyan volt, mint Eli Wenderé a Spektrális Hangokból. Hátközépből vert tamok, hosszan elnyújtott kiállások, ultramély elmebeteg hörgés néhol a haldoklók utolsó kétségbeesett üvöltéseivel keverve. Másnap a lemezt hallgatva ez a megállapításom teljesen jogosnak bizonyult, jól levették az amerikaiak végzetes stílusát, akik egyébként nagyrészt a kilencvens évek eleji doom-death bandákból táplálkoznak. A Cryptal Echoes viszont sokkal nyersebb, mint a Spectral Voice és a náluk szerintem érezhető My Dying Bride hatások innen teljesen hiányoznak. A számok hossza elég változatos: a hat és fél perces doom örléstől a két perces grind tempókkal feldobott vadulásig van itt minden, még egy instrumentális tételre is futotta az idejükből. A hangzás eléggé az exhumált hullákkal teli pince dohos mélyéről bugyog fel, ami ehhez a stílushoz kiválóan passzol. Mélyen dohogó nekró gitárok, iszonyat nyers végzetdobok és ultramély favágófejsze súlyú basszusfutamok uralják a hangképet. Semmi modern csilivili fület simogató melódia nincs, itt csak a nedves sirhantokról származó temetőföld bedolgozása zajlik a hallójáratokba. A szövegeket nem tanulmányoztam át, mert nincsnek a bookletben, de a számcímekből ítélve a doom-death bandák által körüljárt témák vannak elővezetve úgy, mint: halál, végzet, magára hagyatottság és a temetőben beszédülve szexpartner keresése a frissen kihantolt sírok mellett, valamint ezek kombinációi. Túl sok eredetiséggel nem vádolhatók ezek a megvetemedett sírásók, de aki vevő az ilyen lomha földi békaként szanaszét gördülő mocsadékra, az bírni fogja az ódon kriptából előtörő kísérteties visszhangokat. Nyilván az ismertetőm hatására nem fogják százával eladni a lemezeket itthon, inkább azért körmöltem róla ezt a pár sor a vasárnapi istentisztelet után, hátha valamelyik hazai koncertszervező ráolvas az itt leírtakra és leszervez az osztrákoknak egy bulit itthonra, mert élőben nagyon királyok és nálunk ez a fajta zene amúgy is hiánycikk. A Riffben egyik csütörtökön beadná simán mondjuk a Rothadás elött december hatvanhatodikán…
Írta: Pester
