Végre ez is eljött… Neeem, nem a Pokol, bár szónikus szempontokat figyelembe véve mégis, hanem a Metal.hu zenei oldal ötödik születésnapja, amit azt hiszem abszolút megfelelően sikerült megünnepelni jócskán többedmagammal az Analog Music Hall-ban ma éjjel. Nézzétek el nekem, alapvetően koncert-zenekari-fesztiválfotósként tevékenykedem idestova 12-13 éve, így zenei újságíróként most debütálok e lap hasábjain… Előre is elnézést kérek, ha nem vagyok esetleg pontos, illetve kihagyok valamit, legközelebb ha találkozunk le lehet rajtam verni az esetleges hiányosságokat. Mindegyik zenekar lemezbemutatót tartott, íme a lista:

• Witchthrone: This Place Is Hell I Call It Home
• Necroratory: Ars Nepharia
• Rivers Ablaze: The Black Hole Era
• Bornholm: Apotheosis

No de kezdjük is. Alapvetően jó választás volt a helyszín, megfelelő technikával rendelkezik a hely, talán a mélyekre több figyelmet fordítanék egy kicsit, így jobban kijönne a zene energiája, de alapvetően mind a négy zenekarnál rendben volt a cucc, mind hangzásbeli, mind vizuális/fénytechnika terén.

Az első fellépő egy viszonylag új formáció, a Witchthrone, akiket – ha jól emlékszem – már másodszor látok élőben, és el kell mondani, hogy nem sokat teketóriáztak, elég hirtelen módon röffentették be az estét a black metal-jukkal, amiben felfedezni véltem némi deathcore hatást is, és feszesen nyomták végig a bulit. Semmi hibát nem tudtam felfedezni a produkciójukban, végig fenntartották a bebrutalizált zenéjük általi hangulatot, és jópár embert már az elején heves bólogatásra késztettek. Ennek örömére egyre többen gyűltünk össze a nagyteremben, és megmondom őszintén, ritka, hogy a bevezető zenekarnál ekkora számban összegyűljön a nagyérdemű. Minden elismerésem a Boszorkánytrónnak az előadásért, és külön respect a „Burn Your Local Church” pólókért!

Nagyon gyors átszerelés után színpadra lépett a Necroratory, beteljesítve fellépésükkel a pokol princípiumát – szónikus értelemben. Velük kapcsolatban nem tudok nem elfogult lenni, lévén barátaimról-haverjaimról van szó, de nem ezért lehet a fellépésükről szuperlatívuszokban írni… Gyakorlatilag most is egy fekete mise celebrálásának lehettünk szemtanúi, Sátán dicsőségére. Egymás után sorjáztak a jobbnál jobb dalok, a műsor gerincét a nemrég megjelent Ars Nepharia album adta, Dávid kompromisszumoktól mentesen köpte arcunkba az inkvizíció összes mocskát, megtámogatva egy masszív, szintén kompromisszumoktól mentes, hamisítatlan északi ízű, gyűlölettel teli black metal háttérrel . A ritmusszekciót Balázs és Szabi szállította kegyetlen mélységgel és pontossággal, a Pokol harmóniáit pedig Attis és Vivien szolgáltatta tökéletes egységet alkotva. Nincs sallang, átkötőszöveg, jöttek, pusztítottak, mentek, és ez így volt tökéletes kerek egész.

A következő átszerelés után, tartva az ütemtervet, a Rivers Ablaze következett, őket először láttam élőben, és ha jól tudom, egy supergroup-hoz volt szerencsém így extrém zenei téren – emberileg nagyon szimpatikus arcok, már amennyire a backstage-ben sikerült őket megismernem. Nem hagytak egy lélegzetvételnyi időt sem a Necroratory után, szintén nem volt megalkuvásnak helye sem a zenéjükben, sem az előadásmódjukban, megbízhatóan adagolták a fekete fémet az eddigre már elég nagy létszámúra duzzadt közönségnek. Úgy gondolom, senki nem panaszkodhatott a banda előadására, profizmusára, és látszott rajtuk, hogy jó érzéssel játsszák ezt a fajta zenét, és az is, hogy nagyon komolyan gondolják a srácok, így azt hiszem kikerülhetelen formációja lesznek a magyar extrém undergroundnak. Remélem minél hamarabb ismét látom őket, minden elismerésem nekik is!

No és negyedik zenekarként eljött az a banda, amire rengetegen vártak a nézők soraiban már 18-19 óra óta: két és fél év után színpadra lépett a Sallai Peti által fémjelzett Bornholm, akik ezúttal nem csak főzenekar voltak, hanem lemezbemutatót is celebráltak az Analog tekintélyesre duzzadt közönségének. Ahhoz képest, hogy tényleg nem léptek fel két és fél éve, egy nagyon összeszedett és precíz zenekar foglalta el a színpadot, mintha se Covid, se háború, se bizonytalan kimenetelű 2022-es év nem lenne, és nem is lett volna. De hát itt ünnep van, extrém underground ünnep, semmi másra nem kellett koncentrálni, csak a zenekar által sorjában leszállított black metal dalokra, elfeledtetve minden, a hétköznapokban fontos, de igazából súlytalan problémákat – csak arra az egy dologra kellett koncentrálni, ami a színpadon történik. A banda sikeresen kiszakította az embereket a szürkeségből, feltárva a fenséges Poklot mindenki számára az új és régebbi dalokkal, megmutatva, hogy van élet a mindennapok mocska mellett is, és mennyire nem számít mindez, ha el tud az ember merülni a zene fenséges mivoltában – ha egy rövid időre is, de igazán csak önmaga lehet a black metal harmóniái által. Ráadás-vokalistakén Lédeczi Zsolti (Türbövitch, Monastery, Coldsaw, és még jópár zenekar hörgőse/vokalistája) is tiszteletét tette csuklyában, masszívabbá téve az amúgy sem pillekönnyű zenefolyamot. Remélem, hogy semmi nem jön közbe, és a jövőben a színpadon is többször találkozom Petiékkel, nem csak a Vokál közönségében!

Mindent összevetve kellemes élményekkel gazdagodva indultam neki a budapesti éjszakának eme négyesfogat maximálisan pusztító, de a maga módján gyönyörű előadásának a végén, és szerintem nem vagyok egyedül az elégedettségemel… Méltón meg lett ünnepelve a Metal.hu fél évtizede, és gyanítom egy év múlva a hatodik (hatszázhazvanhatodik?) születésnap sem lesz ennél rosszabb!

Zárszóként csak Glen Benton egyik sora jut eszembe a Legion albumról…: „Master Satan Rise!”

Bócsi Tamás