A Monastery egy olyan banda, amely mindig is komolyan gondolta ezt a zenekardolgot. Több fázisa volt a bandának, de mindegyikben jól éreztük magunkat általában. Hiszünk a fejlődésben, és próbálunk kicsit haladni a korral anélkül, hogy túl nagy kompromisszumokat kellene kötnünk a saját zenei ízlésünket illetően. Sok kritikát kaptunk a tagcserék miatt, de ahol ennyire túl van pörgetve a tempó, ott ez sajnos előfordul.

 

Mi vezetett az újraalakuláshoz? Mi volt az a pont, amikor úgy éreztétek, hogy ismét van helye és értelme a Monasterynak, és hogyan látjátok azóta ezt az utat?

Elkezdett hiányozni a dolog, a közeg. Az is tett hozzá, hogy kérdezgették jó páran az utóbbi időben, hogy lesz-e folytatás. Abszolút nem bántuk meg, hogy újraindultunk 2021-ben, mert jelenleg talán most éljük meg leginkább az álmainkat koncertek, turnék, albumok, és ismertség terén is. Nagy löketet adott a restartnál Mazsi (szervező) segítsége koncertügyekben, hirtelen nagyon sok helyre tudtunk eljutni, éppen akkor, amikor a Covid miatt minden kicsit nehezebb volt.

Eljutottunk oda, hogy olyan körülmények között készülhet az album, ahogyan mindig is szerettük volna. Ezt a létrát alaposan végigjártuk. Sokat köszönhetünk Smicinek, Töfinek és most Christian Donaldsonnak (Cryptopsy) az albumok készítése során nyújtott segítségükért, nem beszélve a spanyol kiadóról, amely nagyot lendített rajtunk az európai színtérre való kilépésben.

 

 

Zeneileg kevésbé volt nehéz. Meg kellett találni azokat az embereket, akik hajlandóak voltak minden hétvégén beülni a buszba, és évente két alkalommal két hétre eltűnni, hogy bejárjuk Európát.

Talán az akarat nem változott, hogy együtt toljuk a szekeret, lehetőleg egy irányba. Kisebb-nagyobb zökkenőkkel, de ez állandó. Ami változott, az talán a körülmények – jó és rosszabb irányba egyaránt. A média szempontjából most erős a színtér, sok a támogatást nyújtó felület. Mindenkinek stabil a családi és anyagi helyzete; mindkettő szükséges a zenekari szintű stabilitáshoz is. Ja, és viszonylag könnyebb kijutni a határon túlra is, mint anno. Most rengeteg kurva jó banda turnézik külföldön is, és ér el underground szinten sikereket.
 

A fő dalszerző Krisztián. Többségében megírja vázlatszerűen a dolgot, azt közösen csekkoljuk, és teszünk hozzá, vagy veszünk el belőle. De vele abszolút egy rugóra jár az agyunk. Roli megírja a szövegeket, és azt újra nagyjából közösen fejtjük meg. A hangszerelésre is nagyjából ez vonatkozik. A végső lépés pedig Christian Donaldson feladata a mix- és mastermunkálatok tekintetében. Ő egyébként a Cryptopsy gitárosa és producere.
 

Mint említettem, Krisz mint gitáros elsősorban a zenei megfejtő. Ő hozza az alapötleteket, és legtöbb esetben szerkezetileg is kész anyaggal áll elő. Utána elkezdjük boncolgatni. A hamarosan megjelenő album jelenleg így készül, de már beszéltünk róla, hogy kicsit jobban kiveszi majd mindenki a részét a zeneszerzésből. Tibi, a másik gitáros, kifejezetten jó szólós, ezt is szeretnénk a következő albumon kihasználni.
 

 

Nyilván az otthoni ötletelések után következik a próbatermi fázis, de alapvetően egyéni ötletekből építkezünk. Ilyenkor kicsit több időt töltünk a próbateremben is.

 

Mondhatnám, hogy a szokásos. Az emberi elme, mentális állapot, talán kicsit vallási témákat is boncolgatva, nem a vallást elutasítva vagy megkérdőjelezve, hanem inkább a vallás árnyéka alatt zajló álszent földi és emberi dolgok fejtegetése… A zene pedig, azt gondolom, belőlünk jön, természetesen inspirálnak bennünket azok a zenei hatások akaratlanul, amelyeknek részesei voltunk, vagy vagyunk.
 

Fogalmazzunk úgy, hogy próbálunk tudatosak lenni a hangzás tekintetében. Ez a lehetőségeink bővülése miatt egyre jobban sikerül. A hagyományok megtartása inkább nehezebb, pont a személycserék miatt is. Én azért a progresszív fejlődés híve vagyok, nem hívnám megújulásnak.
 

Jelenleg a végső munkálatok zajlanak, Christian dolgozik a mixen, folyamatosan egyeztetünk. Bízom benne, hogy augusztus közepéig leadásra kerül a kiadó felé.
 

Egy kislemezdal még szeptemberben érkezik beharangozóként, ennek a premierje nálatok lesz. Aztán hamarosan követi az album is, mint az előző albumot, ezt is a spanyol Art Gates Records gondozza. Egyébként ez a kislemezkoncepció is az ő szisztémájuk szerint megy.

 

 

Azt gondolom, hogy igen, mindenképpen. Erőteljes hangzás várható, de ezt már megtapasztalhatták az előző két single dal esetében is. Másrészt zenei szempontból is változatos lesz az album. A végére pedig újra feljátszva, megcsavarva felkerül a Divine Damnation dal új verziója is.
 

A szeptemberi kislemezdallal egy időben egy új klip is kijön majd I Woke Dead címmel.
 

A kiadó tervei szerint az album november elején lát napvilágot Revenge Is Mine címmel.
 

A már tényként kezelhető tervek között szerepel egy saját Monastery-turné 15 hazai, bolgár, szlovák és román állomással. Ez a kör szeptember 5-én indul Győrben, és december 26-án ér véget Ózdon, a Metál Karácsony koncerttel. De már január is alakulóban van, egészen áprilisig vannak dátumaink.
 

Mindenképpen tervben van, és jó néhány ajánlat érkezik a bookingtól. A Possessed-turné túl korán jött, az Onslaught-turné ajánlatának pedig a bolgár kör miatt nem tudtunk eleget tenni. A Belphegor/Krisiun európai turnéjára is kaptunk ajánlatot, de sajnos csak négy fővel tudtunk volna utazni, mert ekkora volt a létszámkeret. De mivel mi mindannyian az álmainkat próbáljuk élni, senkit nem szerettünk volna kihagyni ebből a sztoriból. Természetesen néhány koncert és nagy turné is könnyebben hiúsul meg most, mint korábban, anyagi vagy politikai okok miatt. Vagy akár emberi hülyeségek miatt is, például a budapesti Six Feet Under supportolása, mivel Barnes úgy döntött az utolsó pillanatban, hogy a turnéra nem kell plusz supportcsapat mégsem… Körvonalazódik egy külföldi turné, de úgy döntöttünk most, hogy kézenfekvőbb egy új albummal a zsebünkben nekifutni egy ilyen projektnek.
 

Természetesen szeretnénk kint is előbbre lépni. Az egyik ilyen célország most Bulgária, ahol egy koncert lesz az Analepsy társaságában, egy pedig saját koncert két hazai supportzenekar részvételével. A másik ilyen Szerbia, ahol erre támogatót is találtunk. A nyugati régió most tavasz elejére tolódik.
 

Fontos. De erre már bejáratott zenei és, mondhatom, egyben baráti kapcsolatok vannak. Az állandó partnereket igen, tudatosan választjuk. Nagy a cimboraság a Devoid és Atrox Trauma zenekarokkal elsősorban, két rettenetesen mobil, rugalmas és profi bandáról beszélünk. Nem mellesleg pedig ott a dolog emberi oldala is. Az idén néhány buli erejéig beszáll az Angerseed is, szerintem ez is egy jó hír. De lesz itt Mhorai, Aornos, Vortexistent, Malok is, a teljesség igénye nélkül. Jópár fiatal banda is csatlakozik ehhez a meneteléshez.
 

A Lowland bulikat bírjuk, de imádjuk a klubokat is itthon. Hazai színtérről az elején a Moby Dick által nyújtott segítséget is köszönjük Smiciéknek. A külföldi turnék közül a Belphegor és a Cryptopsy turnék voltak felejthetetlenek.
 

Itthon bárkivel szívesen játszunk, akivel megvan a kölcsönös tisztelet. Várjuk a szeptemberi egervári bulit, amely Zalai Zajongás néven pörög, és olyan bandák lesznek, mint a Sear Bliss, Lazarvs, Thy Catafalque, Southern Oracle stb. Külföldi bandák közül a Belphegor nagy romantika számunkra, de egy jó Cannibal Corpse turné komoly volna.

Utóbbi valószínűleg egy szép álom marad, bár semmi sem kizárt…

Nagyon sok példaképpel állhattunk már egy színpadon, mint a Belphegor, Iam Morbid, Arkona, Nile, Atheist, Asphyx, Cryptopsy, Atrocity, Patriarkh, Sarcofago, God Dethroned; ezek mind fantasztikus emberek és zenekarok. Bármelyikkel ismételnénk.
 

Szerintem egyre erősödik, marha jó bandák vannak most itthon. Zeneileg erős a felhozatal, amiben pedig erősödhetne az a dolog, ami itthon nehéz.

A teljes odaadás, a totális hozzáállás, de ez kis hazánkban nem könnyű, talán lehetetlen is zenekari szinten, mert ez egy csapatmunka, és mindenkinek tolnia kell a szekeret. Örülnek a fiatal srácok „ha lyuk van a seggükön”, és meg tudnak felelni a személyes kihívásoknak. Minden tisztelet azoknak, akik ebben most ennek ellenére benne vannak.
 

Ezzel szerintem nincs probléma. Nyilván kialakultak érdekközösségek, akár zenei, akár földrajzi szempontok alapján, de ez belefér.

A verseny azért nem releváns szerintem, mert ha egy nemzeti közösségen belül erős az underground, az mindenkit húz magával, aki ebben részt vesz, és aki természetesen akarja. Aki nem akarja eléggé, azon még ez sem segít.
 

Egy underground hazai death bandának mindig is nehéz megtölteni egy klubot. Régen is így volt, és ma is így van. Rétegzene, és ezt tudomásul kell venni. Nem hinném, hogy messzemenő következtetéseket lehet ebből levonni, talán egy kicsit azt, hogy épp hol tartasz.

Aki szereti ezt a zenét, az sem biztos, hogy eljön élő bulira, sőt. Nehezen mozdíthatóak ki a srácok most a komfortjukból. Az underground death bulikra járók nagy része inkább középkorú, mint fiatal. De talán látszik egy kis mozgás a fiatalabb korosztály részéről is. Érdekes, hogy ez városonként is változó.

 

Attól függ, mit értesz fiatal banda alatt: a tagok életkorát vagy a banda korát? Én is csak egy vagyok a megfejtők közül, semmi több. De nyilván van véleményem a bandákról és azokról a médiafelületekről is, amelyeknek hangzatos jelmondatuk, hogy „Feladatunk, hogy segítsük a hazai metálmozgalmat”, aztán vissza sem böffennek egy-egy megkeresésre. De ezeken mi már túl vagyunk, és nem is próbálkozunk náluk… Van szerencsére elég segítséget nyújtó platform.

Ha bandákat kellene megneveznem, akkor Devoid, Atrox Trauma, de a modernebb vonalon is brutálisan sok jó zenekar van most. Amúgy itt jegyezném meg, hogy Győri Geriéknek minden tisztelet a Lowland fesztért, mert a metálon belül minden műfaj teret kap, és nem „szakosodnak” ezen belül ugrabugra metálra, vagy épp az aktuális trendek szerinti cuccokra kizárólag… Amúgy azzal sincsen baj.

 

 

 

A magam nevében annyit mondhatok, hogy ez a gyermekem. Bízom benne, hogy a többiek is így gondolják, és azok is, akik bármelyik érájában részt vettek.

Küldetésnek nem gondolnám, de bízom benne, hogy tudunk maradandót alkotni legalább egy réteg számára. Mindig is jó kis közösség volt a Monastery, amikor pedig adott esetben elfáradt, kifulladt, fel tudtunk állni, és emberként kilépni a helyzetből.

Volt, aki megjegyezte, hogy „volt nálatok jó pár tagcsere”; szívesen válaszoltam volna neki, hogy „haver, azt kívánom, hogy éld meg ezt abban a tempóban, amelyben mi megéltük, megéljük, és meglátod, hányan tartanak ki hosszú távon”…

Rettenetesen tudom tisztelni azokat a bandákat, amelyek így tolják, mint a felsorolt két kedvelt banda, vagy épp a Türböwitch; brutális, amit visznek!
 

Azt szeretnénk, hogy az életerő és a dinamizmus jöjjön le a színpadról. Mi mindig a hangulatra építettünk. Hogy a közönség vagy letarolva, vagy felpörögve jöjjön ki a teremből. Ki-ki vehemenciája szerint! Nincs itt semmiféle megfejtés, érzések vannak, és energia…

 

Mi az a legfontosabb cél vagy mérföldkő, amelyet a következő években mindenképpen szeretnétek elérni?

Szeretnénk, hogy egy jó albummal itthon és külföldön is bővíteni tudjuk azoknak a körét, akik kedvelik a csapatot. Szeretnénk egy önálló Európa-turnét, egy igazit, amikor már nem az van, hogy csak a helyi supportoknak köszönhetően vannak emberek kedden München külvárosában.

Ilyen lehet bármikor, de ez már kétlem, hogy előre vinne bennünket. Nem szeretnénk ennyi szünetet az albumok között sem. Mire másra vágyódhatnánk?!

 

Ha valaki most találkozik először a Monastery nevével, melyik dalt ajánlanátok neki elsőként, és miért?

A Far from Christ dalt, hogy honnan indultunk, és a Strangled in Torture dalt, hogy most hol tartunk.

 

Végezetül mit üzennétek azoknak a régi rajongóknak, akik a kezdetektől követnek benneteket, illetve azoknak, akik most fedezik fel a Monasteryt?

A régi rajongóknak nem üzennék, inkább megköszönném, hogy mellettünk vagytok.

Az újaknak azt üzennénk, hogy legyenek nyitottak, és merjenek rányomni a Spotifyon számotokra ismeretlen bandákra is. A deathcore-rajongó arcoknak pedig azt, hogy death metal nélkül nem lenne deathcore!!!

Ahogy egy nagy kortárs hazafi mondotta: „Legyetek bátorak!!!”