Bár az Iron Monkey a sludge metal klasszikusoknál a kevésbé ismert nevek között foglal helyet, a banda idővel az irányzat egyik alappillérévé emelkedett. Korai időszakuk (1994-1999) fő mozgatórugója a 2002-ben elhunyt Johnny Morrow frontember volt, aki egyedi stílusukért is felelőssé tehető. Korai pályafutásuk végén ugyan szélesebb körben is nyílt számukra színre lépési lehetőség, azonban a zenekar hamar kifulladt, részben a többi tag kevésbé ambíciózus hozzáállása miatt, részben pedig mert az akkoriban túlnyomóan nu metal-os közönség körében nem keltettek feltűnést. Feloszlásuk után azonban jelentőségük felértékelődött, és ez egy kis fáziskéséssel, évtizedes szünet után Jim Rushby gitárost és Jim Watson basszerost tettlegességre késztette. A 2017-ben újjáalakult Iron Monkey visszatérő lemeze, a 9-13 vegyes fogadtatásban részesült, az idén megjelent Spleen & Goad azonban töretlenül ezt az irányt követi, és az előző albumhoz mérten elég erős anyagnak számít.

A nagy visszatérések és újjáalakulási hullámok többnyire felemás eredményhez és felejthető végtermékhez vezetnek attól függetlenül, hogy az adott zenekar melyik végpontból indul ki. Ha a korai, közönségkedvenc időszakukat próbálják reprodukálni, az vagy egy újabb bőr lehúzásához vezet, vagy a zenekar saját magának a tribute bandájává válik / válhat. Ha viszont stílust váltanak, az még hevesebb ellenérzéseket kelthet a közönség részéről. A visszatérést fontolgató régi formációk számára semmiképp sem egyszerű a szituáció, mégis a legtöbben különösebb mérlegelés nélkül, nosztalgiától fűtve vetik bele magukat az éterbe. Az Iron Monkey esete azért rendhagyó, mert meg sem próbálták a korai időszakukat imitálni, vagy egy olyan frontembert keríteni, aki Johnny Morrow betegesen károgó orgánumát elő tudná adni. Inkább egy olyan nyomvonalon haladtak tovább, ami alapjaiban ugyan folyamatosan referál a néhai Iron Monkey-ra mind témák, mind hangzás terén, azonban érezteti, hogy az elmúlt néhány év változásokat is vont maga után.

A néhai tömény önpusztítást és morbid gegeket halmozó zajos, demoralizáló massza napjainkban egy komolyabb, súlyosabb, agresszívabb formában materializálódik. Új zenéjüket teljesen jogosan érheti a kritika, hogy „ez már nem olyan, mint volt”, de nem is kell olyannak lennie, mert ennyi idő múltán nem is lehetne. Azonban minőségi sludge metal, ami ebben az esszenciális formában nem gyakorta kerül terítékre. Ez főleg a sludge szűkös korlátainak tudható be, azonban az Iron Monkey a megszokottól eltérően, doom, stoner vagy death metal hatások beiktatása helyett inkább a hangzásra épít, és makacsul kitart a műfaj karakteres alaptémáinál. Ez eredményezi a megszokottnál zajosabb megszólalást, és még nagyobb intenzitást. Ez nem más, mint a zenéjükre korábban is jellemző ún. töménység egy új alternatívája, ami könnyen rokonítható a korábbi jellemzőkkel. Ebben a súlyosabb megközelítésben abszolút van potenciál, és a banda életművét folytató, tudatos lépésnek tudható be, a sludge metal függvényében pedig egyfajta megújulási törekvésnek.

A műfaj elkötelezett híveinek abszolút ajánlott anyag a Spleen & Goad!

IRON MONKEY bandcamp KATT IDE

Írta: Oroszi István