Meghallgattuk az AL NAMROOD, Worship the Degenerate című lemezét

2022. 06. 7. - 18:25

Black metal. Mint egy hatalmas fekete polip az sötét óceán mélyén, terebélyesen terjeszkedik csápjaival és lassan behálózza az egész világot. E zenei műfaj gyökerei európaiak, de napjainkban a világ minden tájáról hallgathatunk gonoszabbnál rettegettebb és aljasabbnál sanyarúságosabb számokat. Nincs olyan vidék e földön, ahol ne létezne legalább egy elvetemült emberi lény, ki ennek a műfajnak hódolna. Ám létezik a Földön olyan ország, ahol ez a zene tiltott, sőt egyenesen halállal büntetik, ahol a véleménynyilvánítás szabadsága bűncselekmény, amelyet azzal indokolnak, hogy „megzavarhatja a békét”. Utazzunk egy album idejéig a messzi Szaúd-Arábiába, a miszikus sivatagok, jinek és ezeregyéjszaka országába.

Az arab világ titokzatos rejtekeiből bukkant elő anno 2008 tájékán az Al-Namarood. A kezdetek kezdetén két ember egyszer csak úgy döntött, hogy belevág egy titkos zenei projektbe. Csakhamar hárman találták magukat majd végleges formát adva elképzeléseiknek, a black metal mellett döntöttek. Egészen eddig rendhagyó és unalmas is lenne a történet, de itt jön a legizgalmasabb rész. Ez a zenekar soha nem lépett fel, soha nem láthattuk az arcukat, és soha nem is fogjuk, mert a nyilvánosság az zenekar tagjait szó szerint elpusztítaná. Náluk a személyiség titokban tartása nem a show elemi része, az arab vallás ugyanis tiltja a black metalt. Szaúd-Arábiában iszlám ellenesnek lenni egyenlő a kiközösítéssel, bebörtönzéssel és halállal. A black metalt játszani nem illik. (Itt fontos megemlíteni, hogy az Al-Namrood szó szerint azt jelenti: „nem hívő”.)

A kereszténység Európában passzív. Az egyház nem irányítja úgy az az országot, mint évszázadokkal megelőzően. Az, hogy az emberek dühöt táplálnak a keresztény egyház ellen, nem hasonlítható össze az iszlám rendszerekkel és az ellene érzett nemtetszéssel. Az iszlámban a mai napig megparancsolják, hogy éljenek az emberek, nincs választásuk születésüktől haláluk pillanatáig. A zenekar tagjai pontosan ez ellen foglalnak állást és manifesztáljak mindezt zenéjükkel. Az Al-Namarood a lehető legtöbbet hozza ki magából a kulturális zenei elemek és a black metal ötvözésével. Azzal a kreatív ötlettel indultak el, hogy ötvözik az arab zene dallamosságát a black metallal és arab nyelvű szövegekkel. A fő cél az volt, hogy valami fülbemászót és durvát alkossanak, ami megfelel az extrém metal igényeinek. Kezdetektől fogva a Shaytan Productions-hoz szerződtek le, amely kizárólag black metalt ad ki Nyugat-Ázsia, Közel-Kelet, Közép-Ázsia és Kelet-Ázsia területeiről.

 

Az Al-Namrood kilencedik albuma a Worship the Degenerate április 29-én jelent meg, ez a legelső album angol címmel, most először arab és angol nyelvű dalszöveggel. A számlista angol nyelvű, hogy könnyebb legyen a dalokra való hivatkozás. A zenekarnak egyébként új énekese van az albumon, a mostani felállás sokat változott az eredetihez képest, Mephisto (gitár, basszus, dobok), Ostron (szintetizátor, dobok) Artiya’il (ének).

 

 

A Worship the Degenerate úgy hangzik, mint a erős riffek és a rituális folkzene vihara, csontot átható extrém énekhangokkal az élmény megkoronázása végett. Ennek a teljes albumnak a filozófiája a black metal igazi szellemében olyasmivé bővült, ami a gyökereihez kötődik, ugyanakkor túlmutat rajtuk.

Egy másik gondolatmenetben a Worship the Degenerate a zenekar állandó fejlődésének pályáját képviseli, amelyet a történelmi ihletésű dalszövegek tematikusan megjelölt szakaszai jellemeznek. – olvashatjuk mindezt a zenekar Facebook oldalán.

Az album borítója félelmetes. Egy élőhalott rothadó lény áll a képen egy arab tőrrel a kezében. Arcán cafatokban lóg a hús. Élőben senki se szeretné látni ezt a lényt, a képen is bőven elég. De a történetben ő az, akit követnünk kell. A zene maga az első másodperctől felejthetetlen, a folk elemek, arab dallamok beleisszák magukat az ember fülébe. A Protector of The Herd vezet minket karavánban a sivatagon át, majd hirtelen minden elsötétül körülöttünk és kirobban a harag Artiya’il hangjából. Korbácsolódnak, fokozódnak az érzések.

A történet egy degenerált lény imádásának koncepciója köré íródott, a karavánunk útja Arábia élettelen poros sivatagain visz tovább. A hangsúly inkább a black metal elemekre, nagyobb sebességre, intenzitásra, a gitárra és az arab dobra van helyezve.

A „gerillák” gyors és ütemes iramban vágtatnak, miközben az arab zenei skála csavaros elemet ad a black metal riffjeihez. Az Eclipse a nyugati és a keleti elemek keveréke. Ha választani kellene kedvenc számot az albumról, ez lenne az. Azon kapja magát az ember, hogy a dallam a fejében ragad, jó ideig nem felejtődik. Hagyományos arab ütőhangszerek darbukával és serlegdobbal ismétlődően szólalnak meg, ellenpontként az album ütemeinek gyors záporához. A záró Free Will számot a hagyományos közel-keleti zene ihlette, az elektromos gitárokat akusztikus hangszerekkel helyettesítve. Tökéletes lezárása annak a történetnek, hogyan imádjuk a degeneráltat.

A Al-Namarood BC oldala: https://shaytanproductions.bandcamp.com/

 

Ha megtetszett a közel-kelet és a black metal elegyének hangulata, akkor június 24-én, pénteken látogassatok el a Supersonic – Blue Hell & KVLT-ba, ugyanis Jeruzsálemből érkezik hozzánk az ARALLU és ZELMAVETH! A magyar vonalat a mosonmagyaróvári WITCHTHRONE képviseli azon az estén.

 

Majestas Tremenda

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN