Belgium nem csak Mini-Én kedvenc csokoládéjáról híres: a Beveren székhelyű Aborted zenekarra úgy 2005 tájékán fordultam rá komolyabban. A harmadik nagylemez, a Goremageddon: The Saw and the Carnage Done és egy felejthetetlen teltházas Kultiplex koncert (a Behemoth és Kataklysm előtt, 2007-ben) tett róla, hogy memóriámba szépen bevésődjön a nevük. Sven de Caluwé (vokalista / alapítótag) körül 1995-ös megalakulásuk óta teljesen lecserélődött a line-up: jelenleg Ken Bedene diktálja precízen az ütemet az Aborted gépezetében már jó ideje, a többiek – Ian Jekelis kb. 9 éve, hogy könyörtelenül riffgyároskodik, míg a másik pozíciót egy izlandi csóka, Daníel Máni Konráðsson tölti be. A pár éve csatlakozott Máni végtelenül ügyeskezű bárdista, olyanokat penget a Vault Of Horrors dalaiban, hogy minden valamirevaló elhivatott dítmetálos szeme könnybe lábad, keze ördögvillába szorul és hangosan – elhalón felsikolt. Sikerült most a srácoknak olyan kémiai láncot létrehozniuk egymás közt, amire a Retrogore óta nem nagyon volt példa. Őszinte leszek; a legnagyobb bajom mindig is az volt az Aborted zenéjével, hogy hullámzó teljesítményt nyújtanak a lemezeken, van, hogy elmegy mellettem, amit csinálak, full generic, de van olyan is, ami iszonyatosan magával tud ragadni, mint például a Termination Redux EP. Szerencsére az utóbbi 10 éveben tartották a nívót, önmagukhoz képest is sokat nőttek / fejlődtek, mely leginkább szerintem a fix tagságnak és Ken Bedene felsőkategóriás dobjátékának köszönhető. A többiekre sem lehet panasz, Sven a szcéna egyik legtökösebb és legöblösebb hangú hörgőse, simán fel lehet ismerni a hangját, ami kb. Aborted védjeggyé avanzsálódott az évek során. A basszeros posztot a Hideous Divinity formációban tevékenykedő Stefano Franceschini töltötte be, ha lehet hinni a Metallum oldal bejegyzéseinek, de sajnos ő már kivált.
A Nuclear Blast gondozásában megjelent Vault Of Horrors nem feltétlenül klasszikus értelemben vett Aborted sorlemez, sokkal inkább egy kollaboráció / featuring munka – egészen pontosan mestermunka. Az összes dalban vendégénekesek szerepelnek / hörögnek / kárognak Sven mellett, így végeredményben az egyik legváltozatosabb albumuknak tekinthetjük a Vault Of Horrors 40 percét. Gyakorlatilag a modern death metal stílus krémje hallható vokálfronton. Őrületesen masszív sound és szélvihar blastbeat fogad már az első trackben: a Dreadbringer megadja a kezdő lökést, de olyan szinten, hogy ez a záró Malevolent Haze számig kitart. Még mindig súlyos, technikás death metal a játék neve (amiben néhol groove-osabb elemek is felbukkannak) ha ez eddig nem derült volna ki; igaz egy ilyen The Church hommage lemezborítóval – a zseni Dan Goldsworthy grafikus ismételten brillíroz – nem nagyon lehet más muzsikára számítani / tippelni.
Az új Aborted lemezből tudtsz rendelni tőlünk is a shopból, de még a friss Benighted lemezből is akad pár darab:
Allezusammen az egész korong, kult horror / slasher filmekre épül, nem mondom, hogy totál eredeti koncepció, de horrorfilmes rajongásuk már a kezdetektől fogva tetten érhető volt, ha nem is ennyire direkt módon, mint most. Megannyi apró utalás / easteregg rejtőzik a frontcoveren, rettentő összetett, de maguk a dalok is egy – egy filmet zenésítenek meg / hasonlóan bonyolult ritmikával és szerkezeti felépítéssel rendelkeznek. Erre rájönnek még a közös featuringek és már szakítja is szét apró cafatokra az arcod a Vault Of Horrors. DE MÉG HOGY !!! Akadnak highlightok: a már említett, csontdaráló Dreadbinger (azok a gitárszólók te jó ég), a megszállott módon, felakadt szemekkel elhörgött Death Cult, vagy a villámgrind-gyalugép Insect Politics. De említhetném a The Golgothan zsigeri monumentalitását és mániákus szaggatásait vagy a Naturom Demonto hangjaiból áradó féktelen sötétséget… Amúgy az összes nótában van valami olyan rész, ami beléd ég: egy ízes gitárszóló, egy faszán elkapott groove, egy koponyarepesztő breakdown, vagy egy olyan blastbeat hogy átmész tőle a falon. Pumpálja az adrenalint rendesen. Elsőre lehet, hogy soknak tűnik (rengeteg a zenei detail) de már ekkor megmutatkozik a benne rejlő lehengerlő energia. Többszörös listening után is fedeztem fel benne apró trükköket / mikro-témákat. Hallgattatja magát a cucc. A hangzás, mint írtam bődületes, sőt, csodálatos, akár nagyobb hangrendszeren vagy egy jobb fülessel küldöd meg az anyagot. Egyszóval: hibátlan. Dave Otero (Flatline Audio) hangmérnök / producer neve alapból garancia a minőségi stúdiómunkákra (pl.: Cephalic Carnage, Primitive Man, Nightbringer, Cattle Decapitation lemezek) ezért a Vault Of Horrors minden percében érezni ezt a szakértelmet és törődést. Persze mindez semmit sem érne, ha nem lenne meg hozzá a kellő tartalom és technikai tudás – az Aborted esetében pedig az összes elem megadatik és egymásba is passzol.
Napi szinten pörgetem megjelenése óta a Vault Of Horrors dalait, üresjáratnak nyoma sincs, egy roppant húzós – feszes anyagot tettek le az asztalra a fiúk. A számokban bújó harmóniák (különösen a gitártémákat / szólókat és gitárbontásokat emelném ki) rendkívüli írói vénáról tanúskodnak, elég csak a nyitó tracket vagy a Shape Of Hate-et végighallgatni. Kívül – belül igényes munkát rejt a Vault Of Horrors, tele erősebbnél erősebb momentumokkal. Aki eddig is szerette az Aborted zenéjét, kétlem, hogy csalódni fog, aki pedig az illusztris énekesek miatt lett rájuk kíváncsi, biztos vagyok benne, hogy találni fog kedvére való zúzdát a lemezen. És a nótákat inspiráló filmek listájáról még nem is beszéltem… Érdemes azokat is a műfaj szerelmeseinek lecsekkolni!
A Vault Of Horrors dallistája:
- Dreadbringer ft. Ben Duerr / Shadow Of Intent
- Condemned To Rot ft. Francesco Paoli / Fleshgod Apocalypse
- Brotherhood Of Sleep ft. Johhny Ciardullo / Angelmaker
- Death Cult ft. Alex Erian / Despised Icon
- Hellbound ft. Matt McGachy / Cryptopsy
- Insect Politics ft. Jason Evans / Ingested
- The Golgothan ft. Hal Microutsicos / Engulf
- The Shape Of Hate ft. Oliver Rae Alerion / Archspire
- Naturom Demonto ft. David Simonich / Signs of the Swarm
- Malevolant Haze ft Ricky Hoover / Ov Sulfur
Írta: MZ
