Meghallgattuk a NEST OF PLAGUES új lemezét, lehet készülni a szombati lemezbemutatóra

2022. 05. 27. - 13:26

Idén tavaszra végre megérkezett a hazai Nest of Plagues második nagylemeze, a To Kill A God, amire több, mint 4 évet kellett várni a fémkedvelőknek. A 2018-ban napvilágot látott End of the Comedy-re keresztelt debütlemezük egy jól sikerült anyag volt hazai viszonylatban is, amolyan modern death metal és deathcore átmenet, amin hallhatóan törekedtek az igényességre, a jó megszólalásra és a kreatív ötletek kivitelezésére, de még nem forrott ki igazán a csapat egyedi arculata. Persze akkoriban még számukra sem rajzolódott ki egyértelműen hogyan és merre tovább, de az ezt követő időszak bizony nem könnyítette meg az életüket ilyen téren sem. Nyakukba szakadt a minden zenész életét (is) megkeserítő pandémia, ami egy időre erősen láncra vert minden színpadon ténykedő művészlelket. Ez az időszak azonban nem gátolhatta meg abban őket, hogy ne tudjon hangszeres tudásuk fejlődni, formálni az elképzeléseket és fejleszteni az új ötletek megvalósítását. Ennek a válságos négy évnek a terméke a szóban forgó nagylemez is, ami több, mint 50 perces zenei élményt nyújt 14 szerzeménybe rejtve!

 

 

A csapat a folytatásban elmozdult egy valamivel modernebb és dallamosabb irányba, egyfajta deathcore-metalcore elegyet képező zeneiségbe, ami úgy gondolom, hogy abszolút nem volt egy rossz útválasztás, hiszen hallhatóan jó érzékük van az efféle stílushoz és szívük-lelkük – és nem utolsó sorban – sok-sok munkájuk benne van.

Már a digipack CD borítójára rápillantva látható, hogy nem éppen vidám témák köré épül a koncepció: pirulák, fecskendők, penge, halálfej, csikkel teli üveg látható a széthajtott artwork-ön, ami szerintem nagyon jól sikerült, a színvilágot is jól eltalálta az alkotó, hatásos lett az összkép. Szövegileg is nagyjából hasonlóan sötét és elborult témák kerülnek elő, amiért nagyrészt a banda énekese/basszusgitárosa, Ivanics Dani felel. De néhány szövegrészlet a csapattal 2020 óta együtt tartó, rózsaszín hajától rikító szépség, Kövecses Evelin gitáros ötleti nyomán is bekerült a sorok közé. Dani vegyesen vetít elénk társadalomkritikus és személyes indíttatásból fakadó témákat, amik a modern világunk keltett szorongásokból és mindenki számára érezhető negatív és nyomasztó atmoszférából fakad. De térjünk rá a zenére…

A nyitó Message from Us remekül felvezeti az albumot, amolyan rövid kedvcsináló tétel, mielőtt magával sodornának az utána következő dalok garmadái. A Helion dühös riffelése azonnal arcul csap a hangfalakból: a hangzás szép és tiszta, de nem hagyták, hogy evvel elvegyék a vad nyersességet, ami megadja a zene erejét és a „dög”-öt! Fűr Balázs mértani pontossággal üti a dobokat és jó érzékkel vitelezi ki a breakdownokkal tarkított tört ütemeket és a kétlábgépes veretéseket. Le a kalappal teljesítménye előtt. Ivanics Dani vad hörgése és ordibálása szerintem hatalmasat dob a produkción, igazi fűszerként hat az orgánuma, ami nagyon jól kifejezésre juttatja a már említett szövegbéli koncepciót és bennük rejlő átható fájdalmat. Breier Máté és a már emlegetett Kövecses Evelin gitárosok megbízhatóan szállítják a jobbnál jobb riffeket, valamint a dallamos vékonyhúron táncoló lágyabb verzéket és szólókat. Minden hangszer egységesen szól, de a dallamvezérelt gitárok által keltett atmoszféra mindenképp meghatározó a lemez összképét illetően.

 

A Nest of Plagues szombaton élőben bemutatják a kiváló To Kill A God című nagylemezüket a Analog nagyszínpadán, olyan kiváló zenekarok társaságában mint az Eagle Has Landed és az Archaic. Ma még kedvezményesen vásárolhattok jegyet a bulira a Tixa oldalán vagy az alábbi linkre kattintva https://tixa.hu/nest_lemezbemutato

Esemény FB linkje: https://www.facebook.com/events/494050175502161

 

CANNIBAL

 


Nest of Plagues lemezek a Metal.hu shopban

[products tag=”nest-of-plagues” orderby=”date” columns=”4″ order=”ASC”]

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN