Ha egy death metal banda a svéd hangzás mellett teszi le a voksot, elég nagy fába vágja a fejszéjét. Na de nem azért, mert annyira nagy követelményei lennének az adott irányzatnak, sokkal inkább amiatt, mert a konkurencia ilyen téren végeláthatatlannak tűnik. Ugyanis ha még el is tekintünk a Svédországban a ’90-es évek elejétől napjainkig töretlenül formálódó újabb hasonló produkcióktól, amikből az elmúlt több mint 3 évtized alatt Dunát lehetne rekeszteni, szinte a világ minden valamire való metal mezőnnyel rendelkező országában lehet találkozni hasonló hangzású bandával.
Mindemellett death metal terén a svéd hangzás olyan, mint a japán anime stílus az animációban. Szigorú szabályok és kötöttségek mellett nem sok teret hagy a zenei kibontakozásra, illetve erősen egységesítő tendenciaként hosszútávon egysíkúvá teszi minden gyakorlóját. Ilyen feltételek mellett nem teljesen tisztázott, hogy a számos banda a bőség zavaráról mit sem tudva kezdi a svéd death metalkodást, vagy tudatosan vágnak bele az északi klasszikusok által megszállottan, kihívásokat keresve, esetleg a banánt sosem unva.
A kérdés a német Wilt esetében is fennállhatna, akik idei visszatérő, második lemezükkel ugyancsak a svéd stílusú death metal kiadványok végtelen sorát erősítik. Amíg az első, Faces of the Grave címet viselő albumuk a svéd death metal archaikus időszakára emlékeztet, az Into Nothingness a műfaj jelenkori, rendkívül erőteljes, profi megszólaltatását tükrözi. A zenekar visszatérése technikai fejlődést is éreztet. Gyakorlatilag körbejárják az irányzat adta minden lehetőséget, a primitív, sulykoló jellegű témáktól a súlyosabb belassulásig. Ez egyben betudható lehet az ún. német következetesség céltudatos alkalmazásának is, de akárhogy is, az Into Nothingness minden vélt vagy valós elcsépeltsége ellenére rendkívül nívós színvonalon szólal meg, számos hasonszőrű ambíciókkal rendelkező kortársát maga mögé szorítva. A dal kompozíciók mesterien lettek összerakva, részben az egysíkúság elkerülése végett (a lehetőségekhez mérten), részben az intenzitás növelése érdekében.
Ezt általánosan számonként egyfajta 3×3-as képlettel valósították meg meg, 3 egyszerű riff téma és 3 eltérő tempó opcionális változtatásával, amit esetenként egy rövid, dallamosabb szólóval egészítettek ki. Bár a képlettel leírhatóságtól egyenes út vezet a sablonszerű megoldásokig, ilyen keretek között csupán úgy lehetséges kiemelkedőt alkotni, ha a hallgatónak egyáltalán nem is tűnik fel a szinte tervezőasztalon megszületett kompozíció. A Wilt-nek mindez sikerült, köszönhetően a fogós témáknak illetve azok megfelelően időzített, rendszeres változtatásával. A svéd irányzat rajongó számára kötelező darab, de az Into Nothingness kiválóságának köszönhetően szélesebb körben is potenciálisan élvezhető kiadvány.
Írta: Oroszi István
