Meghallgattuk a death metalos NECROPHAGOUS új lemezét

2022. 01. 29. - 19:57

NecrophagousIn Chaos Ascend (2022)
Transcending Obscurity Records
10/8

A Svédországból származó Necrophagous egy 2019-ban alakult friss formáció, melynek tagjai a már sokak számára ismerős Entrails-ből szakadtak ki és jöttek össze, hogy ezúton is tiszteletüket tegyék a halál fém oltára előtt. Az Entrails-el ellentétben azonban nem egy újabb tipikus svéd hagyományőrző csapatot tisztelhetünk, akik az Entombed/Dismember/Unleashed trió által lefektetett alapokra támaszkodnak, pont, hogy ellenkezőleg: A trió felállású brigád ezúttal teljesen más vizekre evezett, egészen konkrétan az amerikai vonal zászlaját lengetik jó magasra, olyan bandák előtt hódolva, mint a Morbid Angel, Malevolent Creation, Suffocation, Dying Fetus vagy a Cannibal Corpse.

Ha kissé sarkosan akarom megfogalmazni, akkor egy mai death metal zenekar kétféleképpen gondolkodhat zeneszerzés terén: vagy a már meglévő alapokra építkezve valami új és eredeti ötletekkel próbál operálni, evvel is valami sajátost és egyedit alkotni (ami valljuk be, igen nagy kihívás a mai mezőnyben) vagy pedig egészen nyugodtan hátradőlve, mindenféle magasztos cél nélkül, csakis a korai hatásoknak és gyermekkoruk legszebb dalainak hagyományait ápolni, úgy ahogyan azt a nagyoktól ellesték. Utóbbi kategóriát erősíti a Necrophagous, akik a fent említett amerikai zenekarok hatására ragadtak hangszert.

A debütlemezt egy rövid és sejtelmes, kántálós intro nyitja, majd ezután a húrok közé csapva azonnal gyors és feszes tempók veszik kezdetét az Order of the Lion-al, amiről nekem rögtön a Dying Fetus/Malevolent Creation stílusjegyeinek vegyítéke ugrott be. Már első hallásra fülbeötlő, hogy egész jól kiemelték a death metal bandáknál sokszor rejtve maradó basszusgitárt, aminek reszeléséért Joakim Svensson a felelős. A ritmusszekció másik tagja Martin Michaelsson dobos pedig eszeveszett tempókban adagolja a blastokat, a lába szinte le sem ugrik az egész lemez alatt a duplázóról, le a kalappal a teljesítménye előtt.

A második tétel, az At Dawn the Immolate egy az egyben Morbid Angel worship, kapásból három olyan témára is felfigyeltem, amit egy az egyben átemeltek a floridai legendától. Nem vádolom őket totális plágiummal, de közel vannak hozzá, maradjunk annyiban. Totálisan a Domination és Covenant világát idézik Tommy Carlsson énekes/gitáros (ő egy rövid ideig a Visceral Bleeding-ben is keltette a zajt) riffjei és még az énekstílusa is erősen hajaz a David Vincent féle középmély tartományos hörgésre.
A címadó tétel, az In Chaos Ascend pedig egy az egyben Cannibal Corpse utánérzés, ahogy belevágnak azokba a tipikus, lassan földbe döngölő riffekbe, simán elférhettek volna akár egy Bloodthirst-ön is. A hangzásról még annyit, hogy nekem kicsit vékony lett egy ilyen kaliberű anyaghoz, még egy kis mély elfért volna, hogy nagyobb legyen benne a dög (főleg a doboknál), de ez nem különösebben zavaró, így is átadja azt, amit egy ilyen anyagnak át kell.

Most nem elemzem tovább dalról-dalra az anyagot, minden tétel egymás után szaggatja szét a hallójáratokat, nem hagytak szinte egy perc szusszanásnyi időt sem, még egy rövid instrumentális átvezető tételt sem tűztek be. Szinte tűpontosan 45 perc tömény Death Metal-t hallhatunk, ha az introt nem számítjuk.

Összességében nézve az egész lemezt a Morbid Angel és Malevolent Creation dominancia rajzolódik ki mindenhol leginkább, ha lett volna bennük még némi humorérzék, lehettek volna Malevolent Angel vagy akár Morbid Craetion. Ennél a pontnál már kit zavarna ez? Haha.

Száz szónak is egy a vége: aki barátságot ápol a fent említett csapatok valamelyikével és éppen nem vágyik másra egy jó amerikai death metal rifftengerhez Svéd mániákusok által előadva, azoknak bátran ajánlom! Nem váltották meg a világot, de nem is ez volt a cél! Jeles és tisztes iparos munka. Kíváncsi vagyok lesz-e folytatás…

Cannibal

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN