Az amerikai Massacre egy fogalom a death metal színtéren, ezen jelzőt egyetlen albummal, az 1991-ben megjelent „From beyond” című dalcsokorral érdemelték ki, azóta minden munkájukat ehhez mérten szükséges kezelni. Legendájukat már 1996-ban, a második albumként kiadott „Promise” című (ha ezt komolyan gondolták, szerencse, hogy csak ígéret maradt!) koronggal kezdték el szisztematikusan lerombolni s ez a folyamat a többszöri megszűnés-újjáalakulás démonikus forgatagában sem tűnt el, ezt 2014-ben meg is fejelték azzal, hogy a „Back from beyond” albumon hiába volt ott Rick Rozz és Terry Butler, akik emblematikus játékukkal sikerre vitték a debütáló korongot, a mikrofonnál ezúttal nem Kam Lee állt, hanem egy Edwin Webb nevű fickó, aki nem ismeretlen a színtéren a ’90-es évek közepe óta, mégsem passzolt a Massacre soraiba, ezt az idő is igazolta, hiszen ma már nem tagja a bandának, 2021 óta a Monstrosity sorait erősíti.
A Massacre legutóbbi inkarnációja 2019 óta datálódik, ekkor tért vissza az alapító tagok között számontartott Michael Borders (basszusgitár), aki a klasszikus demókon még szerepelt, majd bő három évtizeden át a nevét sem lehetett hallani a színtéren. A jogfolytonosság vele és Kam Lee-vel biztosítva van, más kérdés, hogy a felállás több posztja évekig átjáróháznak tűnt, még jó, hogy a 2019-es „Resurgence” című negyedik albumot rögzítő zenészkompánia most is tagnak vallhatja magát, ebből a szempontból a működéshez szükséges szilárd alapok már megvannak. Bár az utóbbi években már korántsem az első ligában játszanak, kiadványaikkal folyamatosan traktálják a rajongóikat, számos kislemezzel (üdv a Seven Metal Inches kiadónak!) és válogatáskoronggal örvendeztették meg híveiket, köztük engem is, így a „Mythos” című minialbumot sem hagyhattam ki a kollekcióból.
Bár még tavaly jelent meg különösebb visszhang nélkül, érdemes néhány szót szólni róla. Mint említettem, a tagság biztosnak tűnik, viszont a zenei irányt tekintve nem a két régi tag viszi a prímet, hiszen a 4 szerzemény szerzői jogain fele-fele arányban osztozik a „mindenholottlévő” Rogga Johansson gitáros (komolyan, ez a fickó mikor veszi már észre, hogy nem a mennyiségre kéne menni, hanem a minőségre?) és a honfitárs Jonny Pettersson (többek között Wombath, Rotpit, stb…). Érdekesnek találom, hogy mindkét gitáros svéd, viszont ebből a zenében semmit sem érezni, és a dalokban igyekeztek megcsillogtatni a „From beyond” dalainak jellegzetességeit, ez különösen a záró „The thing on the doorstep”-ben érhető tetten. Ami viszont változatlan, az Kam Lee fékevesztett, dühödt, acsarkodó bömbölése. A szövegeket is ő jegyzi, a Massacre mindig is az élet árnyékos oldalát igyekezett lírájában kifejezni, az elmúlt kiadványok dalaiban H.P. Lovecraft irodalmi munkásságát idézik meg. A lemezt nyitó „Behind the serpent’s curse” kompozícióban a norvég Cadaver oszlopos tagja, Anders Odden hörög versenyt Lee-vel, sokat nem tesz hozzá – szerintem. A külcsín Timbul Cahyono kezemunkáját dicséri, többnyire mélykék árnyalatokban pompázó festményén sikerült megragadnia a Lovecraft által megálmodott Ősök világának űröntúli entitásaiból áradó zsigeri félelmet.
Náluk és érvényes az a régi mondás, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, így ennek a kiadványnak a megjelenése óta már piacra dobtak egy válogatásalbumot az utóbbi években megjelent, csak 7” EP-ken közreadott dalokból, illetve egy „Submergence: live beyond 2019” elnevezésű koncertalbumot, amelyet a „From beyond” dalainak szenteltek s a gitár ezen alkalommal Rick Rozz kezében volt. Ha hinni lehet a híreknek, további split és önálló korongokat terveznek a közeljövőben piacra dobni, amennyiben állandósul a „Mythos” dalainak iránya (szövegvilágot is beleértve), kíváncsian várom hogyan alakul a sorsuk. Aki analóg hangzással szeretné birtokba venni ezt a kiadványt, idén tavasz óta megteheti, mivel 10” MLP-ként is megjelent.
Írta: lez_stygian
