A japán Coffins nevéhez köthető számtalan kiadvány (split albumok, kislemezek, EP-k, válogatások) tudtában és a banda fáradhatatlan produktivitásának ismeretében valahol meglepő, hogy a Sinister Oath még csak a zenekar hatodik nagylemeze. Kompromisszummentes, idegroncsolóan torz hangzású és erősen demoralizáló zenéjükkel már közel 25 éve aktívan kísértik az underground mélységeit.

Bár az előző, Beyond the Circular Demise címet viselő lemezüknél felmerült ugyan az ellaposodás lehetősége, a Sinister Oath ezeket a balsejtelmeket hamar elűzte. A banda talán két legjobban sikerült albumát idézi, az intenzitásban kiemelkedőbb The Fleshland-et, és a végtelenül súlyos Buried Death-t. Az utóbbi egy olyan periódusban készült (2008), amikor a zenei minimalizmus és a hangzás fontossága került előtérbe a nemzetközi mezőnyben, amíg a The Fleshland idején (2013) a változatosabb témák is jelentőséget nyertek, ami az album anyagán is érezhető volt. Ennek a két aspektusnak a keveréke jellemző leginkább a Sinister Oath-ra, ami az albumot hallgatva hamar fel is tűnhet.

A Coffins zenekart ugyan sosem a változatosság jellemezte, valahogy mégis képesek voltak a death/doom legszélsőségesebb irányzatánál maradni úgy, hogy az ne váljon monotonná. Ennek sikeres megvalósításában 2 faktor játszott szerepet, illetve játszik a mai napig. Az egyik, a japánokra jellemző alaposság, ami során egy adott stílust a legapróbb részleteire és hatásaira kiterjedően végigelemeznek, és azoknak a legalapvetőbb, esszenciális alkotóelemeiből újra összegyúrják. Emiatt a Coffins zenéje a technikázás fogalmától mindig a lehető legtávolabb esett. Teljesen alap, vontatott doom riffeket állítottak párhuzamba pár akkordos, punk-ra jellemző, tempósabb punk témákkal. A zsenialitása abban rejlik, hogy ehhez egy olyan torz hangzásban és elborult módon, mély hörgéssel asszisztálva került tálalásra az egész, hogy a végeredmény az említett műfajok kedvelői számára kicsit sem lett kompatibilis. Mi több, ez a kombó a metal rajongók többségének is már túl soknak bizonyult. A death/doom egyfajta egyedi újradefiniálását vitték véghez, és ebben a hangzásnak volt leginkább döntő szerepe, amiből a megunhatatlanság másik oka is fakad: egyszerűsége ellenére a zenéjük nem túl könnyen emészthető, így a zajedzettebb közönség számára sem válik egykönnyen fülbemászóvá. Mindemellett az undergroundban aktuálisan fellépő trendeket is élénk figyelemmel követték, ami minimálisan ugyan, de mindig valamilyen formában hatásként érezhető volt a zenéjükben. Ezek a kisebb változtatások már csak azért is óvatosan kerültek beiktatásra, hogy a fókusz véletlenül se térjen le a zajszennyezésről illetve a hallgató lehetséges agykárosodásának elősegítéséről. Az arra fogékonyak számra azonban ez a barátságtalan primitívség valahogy addiktívvá válhat, így a kisebb, de elég stabil közönségbázist tudhat magáénak. Számukra a Sinister Oath sem okozhat csalódást, mi több, nagy eséllyel első számú kedvenccé válhat.

A borzalmasan részletgazdag lemezborítóval megáldott új Coffins albumot a Relapse Records adta ki, illetve a szokásos platformokon megtaláljátok.

Coffins bandcamp katt IDE

Írta: Oroszi István