Meghallgattuk a BRYGMUS – Augury lemezét

2024. 05. 4. - 10:45

A Brygmus-ról már debütálásakor könnyű volt megállapítani, hogy egészen egyedülálló produkcióval van dolga a nagyérdeműnek, és ami talán ennél is szembetűnőbb (vagy szembetűnőnek kéne lennie), hogy zenéjük a hazai mezőnyön belül egyértelműen példátlan. Attól eltekintve, hogy itthon a nemzetközi színtérrel ellentétben nem nehéz újat mutatni (leginkább a széleskörű érdeklődés hiánya miatt), a Brygmus nem csak azáltal válik jelentőssé, hogy az egy kézen is megszámolható magyar sludge/doom bandák számát gyarapítja, illetve új aspektust mutat be az adott stíluson belül, hanem mert zenéjük a nemzetközi mezőnyhöz mérten is bőven a középszint fölé sorolható. Nem túl gyakori az, ha egy magyar banda ilyen kvalitásban igazán kiemelkedőt alkot, az meg még kevésbé, ha ezt megismétli, és így nem csak egyszeri sikeres dobásnak minősül.

 

A zenekar 2021-ben megjelent Vitiate címet viselő kiadványa eléggé feladta a leckét rendkívül súlyos témáival, zajos megszólalásával és kellemesen demoralizáló, lehúzó erejével. A tavaly év végén kiadott Augury részben továbbviszi ezeket az alapokat, részben némileg több teret engedve az egyénibb kibontakozásnak. Ugyan a Brygmus hivatalosan blackened sludge/doom metal-ként lett meghatározva, a blackened jelző nagyon nagy jóindulattal is csak nyomokban fellelhető referenciák által volt indokolható, köszönhetően az atmoszférikus hangzást nem igazán támogató, súlyosan dübörgő hangzásnak. Ennek hiánya azonban az album zajos masszivitása miatt fel sem merülhetett, ugyanis remekül egységes lett a végeredmény. Az Augury dallamosabb témái által indokoltabbá teszi a blackened jelzőt, alapot is kínálva a szélesebb körű melódiák jelenlétéhez. Ez azonban szerencsére nem billentette az albumot a könnyen emészthetőség felé, a kíméletet nem ismerő, lehúzó erejű riffek itt is prioritást élveznek. A Vitiate óta történt énekesnőváltás is ezt a kontrasztos analógiát erősíti. A korábbi, inkább black metal stílusú vokál (Komódi Szófia) helyett death metal-ba is illő brutál hörgés (Szőke Boglárka) asszisztál, amilyet hazai frontnőtől eddig még nem igazán lehetett hallani. A két véglet egységesítő összehangolása teszi az albumot igazán kivételessé. Nem képeznek hiányérzetet egyik irányból sem, az agresszívabb, demoralizálóbb és dallamosabb részek arányai kiegyenlítettek, létrehozva a harmóniát a diszharmóniában. Ugyancsak kiemelendő, hogy az Augury látszólag kisléptékű, ám a véreredmény függvényében igencsak meghatározó erejű változásokat mutat fel az első nagylemezzel összevetve. Önismétlés általi szinten tartásra törekvésnek nyoma sincs, szélesebb perspektíva is kerül itt terítékre, ami által kijelenthető, hogy az album felülmúlta elődjét. Bár a sludge/doom közel sem a legpopulárisabb, ill. közönségbarát irányzatok sorát gyarapítja, a Brygmus zenéje több izgalmas meglepetést tartogat, mint azt hasonló bandáktól feltételezni szokás.

 

 

Az Earth My Body kezei alatt készült karakteres artworkkel ellátott Augury, erős folytatása a Vitiate lemeznek, melyet a holland Dying Sun Records adott ki. Náluk vagy a hazai terjesztőknél és a zenekarnál keressétek a korongot!

 

Brygmus facebook és Brygmus bandcamp

 

Írta: Oroszi István

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN