Itthon bizonyára már sokaknak ismerősen csenghet a hazai Brygmus neve, főleg azoknak, akik baráti viszonyt ápolnak a súlyos és belassult black metal atmoszférával átitatott doom/ sludge zenékkel. Tavaly év végén jelentették meg a Vitiate névre (fordított)keresztelt bemutatkozó nagylemezüket, ami úgy gondolom remekül definiálja, azt amit a műfaj megkövetel: a lemezt hallgatva az ember szinte érzi, ahogy a szennytől bűzlő, mocsaras indák csápjai magával ragadják és beviszik egy olyan sivár és beteges világba, amellyel sokunk nem akar szembenézni. Idehaza mindenképp hiánypótlónak éreztem egy ilyen kaliberű alakulatot. Felkeresésemre a zenekar minden tagját sikerült kifaggatnom, nevezetesen Illés Ádámot (Dob), Kovacsics Tamást (basszusgitár), Szakács Bencét (gitár) és Komódi Szófiát (vokál).

Sziasztok! Mielőtt rátérnénk a zenekarral kapcsolatos dolgokra, kérlek titeket, néhány szóban mutassátok be magatokat az olvasóknak. Továbbá ezen belül is meséljetek kicsit a zenei előéletetekről, ki milyen bandában játszott eddig?
Ádám: 20 éve zenélek aktívan, mindenféle projectekben. Volt közte punk (még a nagyon korai időkben), alter, rock de természetesen a metál (death, thrash, black, doom, stb) volt a fő profil mindig is. Ahol eddig játszottam, a teljesség igénye nélkül: Goretrust, Downrage, Necroratory, Red Swamp, de ezek mellett volt/van/formálódik több formáció és egyéb kisegítés.
KT: Nekem az első komoly zenekarom a Her Highness volt, és a mai napig az a legfontosabb kreatív outlet számomra, de bizonyos szempontból már felér mellé a Brygmus is. Ezeken kívül én is kisegítettem pár egyéb bandában alkalomadtán, játszottam olyan zenekarokban, amikről nem szeretnék beszélni, illetve vannak még zenei jellegű tervek a jövőre nézve is, de ezekről inkább majd akkor, ha aktuális lesz.
SzB: Az első koncertezős zenekarom 95-ben egy hardcore szerű zenét játszó banda volt Chain Reaction néven. Aztán jött az első komolyabb formációnk egy jóbarátommal, a Korovjov, ami után következtek a gyors muzsikák. My First Knife, Torzz, Goat Stalker, Jack, Father Bluebeard. Közben volt még volt a Level Exit, de ott nem voltam dalszerző. Végül a Grrrmba és a Brygmus..
KSZ: 10 éves korom óta éneklek és 12 éves korom óta screamelek. Három felállásban is voltam eddig de nem látott napvilágot ebből semmi. Jelenleg benne vagyok egy másik zenekarban de az még legyen a jövő zenéje emellett a párommal csinálunk egy dark wave projektet is SOPHIAENETH néven.

A Brygmus története nem is olyan régen, 2019-ben vette kezdetét. Hogyan találtatok egymásra? Ha jól tudom az eredeti ős-alapítótagok Bence és Tomi. Hogyan jött képbe Ádám és Szofi? Hamar megvolt az összhang köztetek? Volt már az elején egy tervezett koncepció vagy ösztönösen alakultak a dolgok?
Ádám: Még jóval a megalakulás előtt volt egy beszélgetésünk a Bencével egy közös zenélés tervével. A Grrrmba-ban játszottam volna nagyon szívesen, de legalábbis nagyon hasonló zenében gondolkoztam már egy ideje akkoriban. Az végül ilyen olyan okok miatt nem jött létre de később megszületett a Brygmus project és akkor újra felvettük a kapcsolatot. Nézve a két zenekar stílusát, utólag kompenzáltunk. 🙂
KT: Úgy látszik, legtöbbünk esetében a Grrrmba a kapcsolódási pont, ugyanis én is szívesen játszottam volna abban a zenekarban, ha Bence úgy dönt, hogy színpadra viszi a bandát, haha. Végül ebből nem lett semmi, viszont megszületett a Brygmus, és most már úgy gondolom, hogy jobb is így, hogy tiszta lappal, a nulláról kezdtük a projektet közösen. Bence elképzelése volt a kezdetektől, hogy női frontembert szeretne; nekem voltak kétségeim, hogy sikerül-e megfelelő jelöltet találni, ugyanis az underground ilyen mélységeiben, ilyen stílusban, főleg idehaza sajnos nem jellemző, hogy túl sok női zenész mozogna, de szerencsére elég hamar egymásra akadtunk Szofival, aki tökéletesen beleillik a bandába, a koncepcióba, sőt, képes – némi képzavarral élve – pozitív irányba is formálni azt.
KSZ: Én egy hirdetésben találtam rá a bandára.

A megalakulásotok után az első kiadványotok a 2020 februárjában megjelent …for all that is holy! két számos EP volt. Mit kell tudnunk erről az anyagról, minden sztori érdekes lehet, ami eszetekbe jut róla! Milyen visszajelzések érkeztek rá?
Sz.B: Azért készült, mert gondoltam könnyebb úgy dobost találni, hogy meg is tudjuk mutatni milyen zenére gondolunk és nem csak szóban körbeírom, hogy ilyen meg olyan kemény és amolyan súlyos. Így vagy tetszik valakinek vagy nem. És nekem sem kell elmagyaráznom amit nem tudok.

Milyen gyakran szoktatok amúgy próbálni? Hogyan kell elképzelnünk egy tipikus Brygmus próbát? Van esetleg valami szaftos sztoritok a teremből? Ezen belül pedig ejtsünk arról is szót, hogyan állnak össze a szerzemények! Valaki hoz egy témát és arra építkeztek vagy „free jam” jelleggel, ösztönszerűen jönnek létre a Brygmus szerzeményei?
Ádám: Igazából tul sok minden nem szokott történni a próbákon. Lemegyünk, lezúzzuk a setlistet, ha van, akkor új számot gyakorlunk, közben meg megy a stoneulás, sör, szerek, súly, gonoszság. Unalmas zenekar vagyunk. 😀
KT: Szerintem átlagban olyan heti egyet próbálunk, koncertek előtt többet, nyugalmasabb időszakokban pedig van, hogy kihagyunk egy-egy hetet. A szaftos sztorikkal az a baj, hogy a többségük illegális, és ha elmesélném, az szembe menne a munkahelyemen aláírt etikai kódexszel is, haha.A számok többségét Bence írja, és általában már kész dalokkal megyünk le a terembe, amihez mindenki hozzáteszi a saját színezéseit. Újabban viszont megpróbálkoztunk a jammelős módszerrel is, és elképesztően súlyos és beteg dolgok születtek belőle, egyelőre azonban erről nem szeretnék többet mondani, csak annyit, hogy meg fogja baszni mindenkinek az agyát kegyetlenül.
SzB: Általában lemegyek már próba előtt legalább egy órával és tekergetem a pedáljaim hátha még durvábban fog szólni a gitárom. Aztán mire megjönnek a többiek, addigra üveges szemekkel és kiégett aggyal állok a gitárommal a kezemben és nem lett durvább a gitárhangzásom sem. Rosszabb esetben még gyengébbre sikerült beállítanom a hangzásom. 😀 Kész dalokkal szoktam előállni, amiket aztán még formálunk együtt a teremben. És ha már mindenki mosolyog miközben játszuk, akkor tudjuk hogy nem kell tovább csiszolni.

November 1.-én jelent meg hivatalosan az első nagylemezetek, a Vitiate, amivel úgy gondolom remekül életre keltettétek azt a szennyes mocsárszörnyet, ami hallatán majd mindenki meg lesz terhelve jó pár tonnányi súllyal. Mennyi idő alatt állt össze a kész anyag? Voltak már régebbi, a fiókban porosodó kész dalok vagy inkább új alkotások ezek?
SzB: Ezek mind új dalok, amik a Brygmus részére íródtak. Olyan előfordul, hogy előkerül egy-egy téma, riff, amit már régebben szültem csak nem volt folytatása, de elég erősnek éreztem, hogy ne dobjam ki. Arra nem emlékszem mennyi idő alatt állt össze az egész anyag.

A lemez felvételei a Studio King-ben zajlottak Király Kristóf vezényletével. Nagyjából mennyi idő alatt vettétek fel az anyagot, milyen volt a hangulat a felvételek közben? Kristófot ismertétek korábban is? Milyen volt együtt dolgozni?
SzB: A Studio King valójában Király Kristóf barátom személyesen. 😀 A Jack-ben játszottunk évekig együtt és most többek közt a Graveolution-ben gitározik. Mondta, hogy vannak mikrofonjai és tud felvenni is, úgyhogy bemikrofonoztuk a próbateremben, amit épp felvenni akartunk és felvettük. Minden hangszer kapott egy napot a felvételre. Így meglehetősen laza, baráti hangulatban, környezetben teltek a felvételek. 😀

A keverési munkálatokat pedig a Boru-ból ismert Nagy Miklós keverte. Úgy gondolom, hogy remek munkát végzett. Ti elégedettek voltatok a végeredménnyel? Régóta ismeritek egymást Mikivel?
Ádám: bár személyesen nem de a Boru-s munkásságát ismerem (az új lemezt pörgessétek, atom lett!), a lemez pedig nagyon faszán szól, szóval maximálisan elégedett vagyok!
SzB: Az első Boru anyag megjelenése környékén ismerkedtem meg Mikivel és a többiekkel, leszámítva Lacit, akit már a Jack-es időkből ismerek. Mindig nagy örömmel tölt el, amikor találkozunk, mert nagyon bírom a társaságot. Ami pedig a végeredményt illeti, elégedettek vagyunk. Amit lehetett azt kihozott belőle Miki.

A lemez végén hallható egy feldolgozás is, ami a legendás finn Beherit átirata, ami úgy gondolom, hogy remekül beleillik az általatok képviselt zenei világba. Aki netán nem ismeri az eredetit simán hiheti, hogy egy saját szerzemény, annyira beleolvad a többi szerzeménybe. Miért pont ezt a dalt választottátok és kinek az ötlete volt? Mennyire volt hatással rátok a Beherit munkássága?
Ádám: én speciel nem ismertem korábban, a szám végére azért raktunk egy kis fűszert ami nem szerepel az eredetiben.
KT: Bence ötlete volt, én pedig természetesen egyből haraptam rá. Hatalmas favorit nálam a Beherit, remek példája a korai 90-es évek underground felfogásának, amikor a Black Metal még szélesebb körök számára sem csupán azt jelentette, hogy játsszunk gyors riffeket blastbeattel. Egy kicsit is avatottabb fül számára a Drawing Down the Moon lemez maga a megtestesült gonoszság, elképesztő sötét energia árad minden dalából.

Az anyag zárótétele egy instrumentális alkotás, amit információim szerint Bence és Miki írt. Úgy gondolom remek lezárása az anyagnak és jól levonultatja a fél órában magával húzó kátránytömböt. Hogyan vettétek fel ezt a dalt és milyen effekteket használtatok hozzá?
SzB: Volt egy alap elképzelésem, amit a magam szerencsétlen módján a guitarpro program segítségével megcsináltam és átküldtem Mikinek amolyan iránymutató jelleggel. Még a teremben felvettem Kristivel egy basszusgitár témát, amit gondoltam, hogy bele lehetne pakolni és onnantól Miki kezébe adtam a gyeplőt. Azt hogy ő milyen effekteket használt végül, fogalmam sincs. Én csak meghallgattam mindig, amit átküldött és maximum bele-bele kontárkodtam, hogy ez itt kicsit máshogy legyen, vagy az ott még súlyosabb legyen. 😀

Szofi, a zenekar borítóit és artwork-öt is mind te készítetted! A lemez megjelenése előtt pedig készült egy beteges hangulatú klip is, ami a Buried Alive című szerzeményhez íródott, aminek képi anyaga szintén a te kezed munkáját dicséri! Mióta rajzolsz és mit kell tudni alkotási folyamataidról? Honnan merítesz ezekhez inspirációt? Van valami művészeti előképzettséged? Más zenekaroknak is készítettél már alkotásokat, kapsz ilyen irányú felkereséseket?
KSZ: Képzőművészeti középiskolába jártam, jelenleg pedig grafika szakon tanulok a Metropolitan egyetemen. Más zenekarnak és eseménynek is terveztem logót és plakátot már és a saját projektemben is magamnak tervezek mindent. Én mindig is rajzoltam, már gyerekkorban megfogtak a gore és az okkult témák.

A szövegeket Bence és Szofi írja. Honnan merítettek inspirációt ezekhez és úgy általában, hogy osztjátok meg ezeket? Nem gondoltatok soha arra, hogy magyarul írjatok szöveget vagy elengedhetetlenül az angol nyelv a jó önkifejezési eszköz az efféle zenéhez?
KT: Ezt annyival egészíteném ki, hogy én is írok szövegeket, például a bemutatkozó EP-n az Eradication-ét, illetve néhány új, eddig még kiadatlan dalhoz is. Inspirációt sok minden adhat: könyvek, filozófia, személyes tapasztalások, gondolatok… alapvetően egy sötét, elitista világnézet jelenik meg a szövegeimben. Nekem szövegíráskor az angol jön természetesen, ennyi az egész.
SzB: Lassan ott tartunk, hogy Tomi írta a legtöbb szöveget csak azok még nem kerültek felhasználásra. Én a szövegeimet a fejemből merítem. Van ott elég baj amúgy is, nem kell messzire mennem a hülyeségért.
KSZ: Mi hárman egészen más szövegeket írunk de szerintem passzolnak. Én a Buried Alive szövegét írtam és úgy gondolom az okkultabb mint amit a többiek írtak.

Külföldre szeretnétek terjeszkedni koncertek terén? Vannak nemzetközi tervek a zenekar életét illetően?
SzB: Mindenképp szeretnénk. Ha végre a körülmények ezt lehetővé teszik.

Eddig kb mennyi koncertet adtatok? Milyenek a bulik hangulatai és milyenek voltak a visszajelzések? Koncert előtt megy a szipka és a drink vagy csak buli végére tartogatjátok a mámorba ejtő élvezeti szereket?
Ádám: koncert előtt maximum csak lightosan megy a szesz, utána már nem emlékszem…
KT: Ádámnak erre a mondatára a legutóbbi szegedi fellépésünk kapásból rá is cáfol, legalábbis ami engem illet; koncert közben néhány riffet már a tudatalattimból kellett ösztönösen előhívnom, haha.

A neten felkutattam a Brygmus szó jelentését és azt találtam, hogy ez egy patológiában használatos szó, ami fogcsikorgatást vagy éjszakai fogcsikorgatást jelenti, mint egyfajta mentális betegség tünete. Ki választotta a nevet, esetleg valamelyikőtök küzd olyan mentális „betegséggel”, ami evvel jár?
SzB: Nekem már lassan nincs fogam. Alvás közben is vicsorgok állítólag, de napközben is azon kapom magam hogy rávicsorgok egy-egy nénire a közértben sorban álláskor. Gondoltam passzol a zenéhez ez az állandó feszültséget tükröző szó.

Maga a sludge/doom és még a black metal műfaj is szövegileg sokszor erősen kötődik egyfajta mentális betegségek és a drogokhoz témaköréhez is. Ti mit gondoltok, a mai világunkban fellépő neurotikus, szorongásos társadalmat, hogyan lehet egyénileg jól kezelni, úgy hogy ne feltétlenül őrüljön bele ember, vagyis: lehet manapság egészséges az egyén egy ilyen beteg társadalomban? Valaki alkohollal, drogokkal, sporttal és ezer más kényszerbetegséggel olthatja magát, a tárház szinte végtelen. Ti hogy kezelitek lelkileg a mindennapi stresszhatásokat, mik a ti receptjeitek?
Ádám: egy bizonyos fokig kezelhetőek a feszültségek az egyén szintjén, de a társadalmi összeomlás elkerülhetetlen. Akárhány spanglit is szív el addig az ember. Próbálkozni azért szabad. 🙂
KT: Ha szemlélőként tekint az ember a világra, tagadhatatlan, hogy rendkívül érdekes korszakot élünk. Személy szerint nekem a pandémia kitörése óta eltelt idő, különösen az első pár hónap, életem egyik legkülönösebb időszaka volt, és nem feltétlenül negatív értelemben. E mellett általánosabb érvényben is foglalkoztat a jelenünk radikális átalakulása, melyet a poszthumanista filozófia az antropocén alkonyának, illetve a poszt-antropocénbe történő átmenetnek nevez. Az egyre inkább kézzelfogható futurista változás mellett párhuzamosan hangsúlyos a különböző ősi tradíciókhoz való visszatérés is, e tekintetben számomra megkerülhetetlen Georges Bataille filozófiai, szociológiai és (a)teológiai nézetrendszere. Ugyanakkor úgy vélem, hogy akármi is történjék, nincs általános érvényű megoldás senki kezében, végső soron az ember magára marad mindazzal, amit a saját tapasztalásaiból képes felépíteni, akárcsak A 49-es tétel kiáltása című Thomas Pynchon regény főhőse: soha nem derül ki, hogy egy világméretű összeesküvésnek, vagy saját paranoid elméjének az áldozata.
SzB: Időnként megkérem a szomszéd nénit hogy korbácsoljon meg. Ő pedig örömmel tesz eleget a kérésemnek, mert amúgy is mindig panaszkodik a tőlünk átszűrődő dübörgés miatt.

Összességében ebben a műfajban, amit ti is műveltek, itthon kevés zenekar ténykedik, ez távol esik a klasszikus black/doom metaltól, de annyira post-nak sem nevezném, valahol a kettő között. Egy személyes megjegyzés: Én bevallom nekem ez a médium állapot kielégíti az ízlésemet, nem rajongok túlságosan a modern post-black metal irányzatokért és az erőltetett 80-as évek világához való makacs old school imádat is sokszor sok és unalmas tud lenni. Szerintem jól megtaláltatok egyfajta középutat. Benne van az ősi, nyers erő, mégis beilleszthető a modern szcénába, anélkül, hogy nagyon kilógnátok belőle. Ti ezt hogy látjátok?
Ádám: igen, valóban nehéz kategorizálni és ez mindenképpen pozitív. Őszintén, nem igazán tudom elhelyezni a zenét amit játszunk, az alap címkék adottak de sok helyről merít, mindenki hozzárakja a maga kis plusz dolgát.
KT: Rég rossz lenne, ha az alapján írnánk zenét, hogy ilyen vagy olyan kategóriába beleférjünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tisztelnénk a stílusteremtő zenekarok örökségét, sőt, épp ellenkezőleg: többek között ezért sem szeretem, ha a – saját mércémmel mérten – mainstreamebb sajtó megpróbál beleerőltetni valamilyen kategóriába sokszor teljesen oda nem illő zenekarokat.

A magyar underground életről összességében hogyan vélekedtek?
Ádám: csomó frankó zenekar fut odalent, rengeteg jó arccal és tehetséges zenésszel!
KT: Van sok jó banda, van még több szar – sokszor nem értem, hogy adott emberek miért hallgatják az utóbbiakat, a magam részéről megpróbálok az előbbiekre koncentrálni.
Így a vége felé, mik a terveitek még a jövőre nézve? Van már valami konkrét elképzelésetek? Kiadó ügyében kaptatok már felkérést valahonnan? Mik várhatóak tőletek merch terén?
SzB: Játszani a zenét, amit szeretünk, koncertezni amennyit tudunk. Már nagyjából megvan egy újabb lemeznyi anyag. Ezeket szép apránként betanuljuk és csiszolgatjuk. A Vitiate-t ugye a Daying Sun Records adta ki és remélhetőleg a jövőben is fogunk még közösen dolgozni. Pólókat is szeretnénk kihozni a közeljövőben, amire már több ötlet is van. Valami lesz.

Bónusznént még egy nem könnyű kérdés mindannyiótok felé: Mindenki nevezzen meg öt olyan lemezt, ami a legnagyobb hatással volt rátok és mai napig a legnagyobb kedvencek közé sorolandó! Vagyis a mindenkori Top5-öt!
Ádám: ez az a lista ami lehetne top 50es is. 🙂
Morbid Angel – Gateways to Annihilation
Death – Human
Fear Factory – Obsolete
Dissection – Storm of the Light’s Bane
Mayhem – Grand Declaration of War

KT: Teljesen lehetetlen küldetés, de kapásból ezek az anyagok jutnak eszembe:
Slayer – Seasons in the Abyss
Mayhem – De Mysteriis Dom Sathanas
Dissection – Reinkaos
Eyehategod – Take as Needed for Pain
Bongzilla – Gateway
Cavity – Somewhere Between the Train Station and the Dumping Grounds
Bongripper – Hippie Killer
Deathspell Omega – Si Monumentum Requires, Circumspice
Ennél kevesebbet lehetetlen kiemelni, természetesen így is rengeteg meghatározó, kultikus lemez kimaradt.

SzB:
Ámokfutók – Sebességláz (1994)
Dupla Kávé – Ha nem tudom, nem fáj (1999)
Gergely Róbert – Fények között (2009)
Kredenc – Orafsko kántri (2012)
Bódé Bruszli és a Ferde Szemek – Rizskirály (?)

KSZ:
The Agonist – Once Only Imagined
Red Hot Chili Peppers – Blood Sugar Sex Magic
Lucifer – Lucifer I
Slipknot – Slipknot
Arch Enemy – War Eternal

Azt hiszem kifogytam a kérdésekből! Nagyon szépen köszönöm, hogy megválaszoltátok őket. További sok sikert kívánok nektek! Mit üzennétek még a kedves olvasóknak zárógondolatként?
Ádám: mi köszönjük a lehetőséget, let the metal flow!
KT: SUPPORT THE SLUDGE!
SzB: Köszönjük a megkeresést! Már nincs sok hátra.

Készítette Cannibal