Október 2-án három kiváló prog/djent-metal banda gyűlt össze, hogy súlyos riffjeivel ledöntse a Dürer Kert falait.
Elsőként a francia ten56. kvintettje kezdett a döngölésbe. A hangzásuk, szettjük elég hűen leírható a „bunkó” szóval, szinte zajos, dühös zenéjük megtöltötte a termet, amiben ekkor még nem tartózkodott túl nagy számú közönség. Ez a közönség azonban kellően aktív és lelkes volt, a rövid játékidőt a zenekar és rajongóik is ki tudták használni. Egyesek szerint a csapat nem volt a topon, a vokál kifogásolható volt – mások viszont teljesen elégedettek voltak mindennel, így ez is ízlés vagy álláspont (szó szerint, hogy fizikailag a terem melyik pontján állsz…) kérdése.
A sort egy szintén francia progbanda, a Novelists folytatta. Hatalmas energiákkal érkeztek, Camille Contréras énekesnő tökéletesen vitte a hátán a látványt, a közönségkommunikációt, a jelenlétet. A vokalista még csak alig több mint egy éve szerepel a banda lineupjában, de olyan magabiztosan viszi a frontot, mintha az alapítás óta tag lenne.
Rajtuk már majdnem tele volt a terem, a közönséget végig sikeresen megmozgatták. A zenészek kiválóan játszottak, sok szólót hallhattunk, az énekesnő hangja is remek volt. A fantasztikusan energikus előadásmódjuk bevonzotta a tekinteteket is. Camille később gitárt ragadott, így kiegészítve a többi hangszert.
Az ausztrál Northlane headliner-koncertje zárta az estét. Ahogy beléptem a terembe, egyből leesett az állam a baritongitárok soundjától. Ritkán tapasztalni ilyen súlyosan megszólaló mélységet – annyira mély, hogy szinte már magas… Tehát djent- és prograjongók hallószerveit teljes mértékben kielégítő produkciónak lehettünk tanúi.
A vetítés a háttérben és a fények szinkronban voltak a zenével, kiemelték a groove-okat és a kemény, djentes témákat. A srácok színpadi jelenléte még közelebb hozta a közönséget a produkcióhoz, az énekes Marcus Bridge folyamatosan kommunikált velünk, megszólított, hergelt, dicsért minket, millió köszönetet mondott.
Nekem személy szerint a dobok mögött ülő Nic Pettersen látványa volt a legszórakoztatóbb, mivel tetőtől talpig életre kelt benne a zene. Minden egyes ütését egész testes „koreográfia” kísérte – szeretem, amikor egy dobos nem csak mereven, gépként ül a hangszere mögött, hanem végigmozogja, és éli a számokat.
Látványban persze a rendezői jobbon elhelyezkedő gitáros, Jonathon Deiley sem maradt el Nic mögött, amihez leginkább a már hozzánőtt fekete maszk (amit egyébként a dobos is visel), valamint a pirosan az arcába világító futurisztikus „szemüveg” járult hozzá. Persze akkor már Josh Smith gitáros sem maradhat ki a felsorolásból, hiszen ő is folyamatos, aktív mozgolódással játszotta végig a szettet, mint akinek elsődleges otthona a színpad.
Összességében nagyon energikus, kemény hangzású koncertgyűjteményt tudhatunk magunk mögött. A Northlane bennem különösen mély nyomokat hagyott, és ezzel biztos, hogy nem vagyok egyedül.
További fényképek megtekintéséhez KATT IDE!
Fotók: Csukás Nóra
Írta: Barbi
