Örüljünk annak, hogy van egy Tiansenünk, és szurkoljunk nekik, mert még sokra vihetik!
Örüljünk annak, hogy van egy Tiansenünk, és szurkoljunk nekik, mert még sokra vihetik!
Rendkívül nehéz megállni, hogy ne pattintsak pár doboz sört, miközben az új Türböwitch album forog a lejátszóban, de hát (mint tudjuk) első a munka – aztán a szórakozás.
Az amerikai illetőségű Druid Lord-ról elmondható, hogy a néhai legendás floridai death metal mezőny romjain alakult formáció.
A Heroic azon kevés melodic death bandák táborát erősíti, amikből zenei téren nem lettek száműzve a death metal elemek a fülbemászóbb dallamok nyomatékosabb érvényesítéséért, és ezáltal teljes mértékben megfelel a stílus elvárásainak
Az Altars azon újhullámos ausztrál bandák közé sorolható, akik a zenei extremitás terén hagyományos eszköztárral próbálnak újítani.
A dániai illetőségű Grava novemberben debütált egy rendkívül súlyos anyaggal, ami kortárs bandákhoz hasonlóan vegyes zenei hatásokból építkezett.
A Foregone egy ajándék azoknak a rajongóknak, akik kitartottak In Flames mellett az elmúlt pár évben, valamint azoknak az új rajongóknak is, akiket pont ebben az időszakban szerették meg őket, mert ez a lemez minden műfajt és stílust lefed, amellyel a banda valaha is operált, és egy tökéletes albummá dolgozta őket össze.
Zenészeket kerestünk meg, hogy mondják el melyik 5 lemez volt 2022-ben nekik a kedvencük, egy pár mondatban foglalják össze hogy miért ezek voltak számukra a legfontosabb kiadványok.
Az Atomic visszatérő lemeze, a Hate Transplant a régi bandákhoz hasonlatosan az alapokhoz való visszatérés jegyében született meg, ami a banda zenéjének korábbi sajátosságait sikeresen megőrizte.
Nagyon fel kell zárkóznom Devoid ügyileg, ugyanis a győri hardcore / death metal kvintett olyat villantott legutóbbi kislemezén, hogy még most sem tértem magamhoz. A tavalyi év elég izmos volt súlyos zenei kiadványok szempontjából, a hazai szcéna is hozta a...
LEGÚJABB TERMÉKEK A SHOPBÓL
LEGKÖZELEBBI KONCERTEK
LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN