LAZARVS / Abigél koncertbeszámoló 2023.12.08. Szeged JATE

2023. 12. 12. - 16:40

Ha emlékeim nem csalnak, 2019-ben voltam utoljára a JATE klubban, méghozzá Within Destruction / Ingested koncerten, azóta pedig érezhetően sok víz folyt le a Tiszán, és a világ is fordult párat a tengelye körül. Szeged mindig is világváros volt zenei szempontból, rengeteg tehetséges és elismert zenészünk került ki innen, az erős rock / metal mozgalmaknak köszönhetően. Ráadásul, sok underground szinten elismert formáció fordult meg itt. A keményebb műfajok szinte minden ágában ténykedő muzsikusaink egyik kreatív központja volt Suncity, igaz az utóbbi időben fényéből némileg veszített. Hogy ez most a helyek bezárásának vagy a bandák ritkulásának köszönhető, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a háttérben folyamatosan alkotó keménymag, megtesz mindent az önmegvalósítás terén és továbbra is áldoz az underground művészetek oltárán.

 

Péntek estém így a JATE-ban telt, rettentő kíváncsi voltam milyen flasht nyújt a Lazarvs / Abigél konstelláció. Az Abigél csapatához élőben nem volt még szerencsém, csak a Sugarmama lemezükről írtam anno, ezért még érdekesebb volt számomra e különös zenei párosítás. Többnyire grunge és alternetív elemekre épülő dalaik könnyen megtalálják az utat a hallgatósághoz, melyek valahol a modern és a garage rock határmezsgyéjén helyezkednek el. A kiírt kezdésnek eleget téve csaptak a lovak közé az Abigél tagjai. A hangzásra nem lehetett nagyon panasz, talán a gitárok túlságosan hátul szóltak (pedig kettő 6 húros is pengetett), betemetve kissé a soundba. A mozsárágyú „dob meg a basszus zakatol az ereiben” most hatványozottan érvényesült, Várallyay Benedek (énekes – gitáros) éneke abszolút kivehető volt, klasszikus értelemben vett frontember típus, kockás nadrág és sárga napszemcsi védjegyekkel. Az elején nekem még nem állt össze a formula, de úgy a setlistjük 1/3-nál kitisztult az ég és egy finoman impulzív rockzenekar képe bontakozott ki. Bejárták a csöppnyi színpadot, volt erősítő tetején reszelés, széles terpesz rock and roll. Kb. fele – fele arányban játszottak a debütről illetve a hamarosan megjelenőről, így csak a régi nótákat ismertem. Aranyosan leküldték a fiúk a settet, az új számok viszont már más szíjízt hagytak maguk után. Az Osees / QOTSA / Idles rokonháromszög egyre kevésbé illik rájuk, több saját karaktert véltem bennük felfedezni, ami egy jó jel. A Lazarvs sulykolása elé felvezetésnek / bemelegítésnek szerintem pont passzolt ide az immár négytagúvá bővült banda, de lássuk azt a bizonyos medvét!

 

Az Áron Andris vezette trió fontos átalakuláson ment keresztül, aki követi a híreket, az bizonyára tudja, hogy a Prepelicza Zoltán (basszusgitáros) már nem tagja az együttesnek, helyét a Dungaree-ban tevékenykedő Balogh Attila vette át. Nem akármilyen feladat ez, sőt. Ez a második találkozásom velük ebben a felállásban, tudom, hogy páran visszasírják a Zolis korszakot, de együtt kell haladni a változással, a legnagyobb bandáknál is történtek hasonló szituációk, nem dőlt össze a világ. Nyílván embere válogatja, vagyis a rajongó szemszögéből nézve minden ember máshogy „processzálja” ezeket a dolgokat (csak egy példa: valakinek máig Dead énekével Mayhem a Mayhem, valaki más pedig Csiharra esküszik és még sorolhatnám reggelig ezeket az ellentéteket). A kérdés számomra ilyenkor mindig az, hogy milyen az összkép. Mi az, amit EGYBEN mutat. A Lazarvs esetében pedig nekem most is maximálisan megvan a feeling, amit régen nyújtottak élőben. Oké, kétszer láttam őket a friss felállással, minimális aggályaim nekem is voltak, de Attilát személyesen ismerve, semmi kétségem nem volt afelől, hogy maradéktalanul helyt fog állni. Ha a megfelelő embert keresték erre a posztra, akkor ő az. Nem lehetett egyszerű, ebben biztos vagyok, nem kevés munka egy ilyen életmű / koncertprogram megtanulása, szóval minden elismerésem érte.

 

Allezusammen, másfél órányi stoner – doom – sludge metal ólomöntést kaptunk a nyakunkba, csodásan masszív wall of sound utánérzéssel. Brutálisan berobbant a hangzás az intrót követően, két apróság ragadta meg a figyelmem: Andris gitárja nem kaszabolt szét eléggé, illetve az ének nála valami miatt az elején halk volt. Szerencsére ez aztán javuló tendenciát mutatott – mindkét esetben. Tematikusan felépülő műsoruk kb. ötöde után gyors hangszeres cseréket követően, érezhetően kikerekedett a hangkép, így minden kétségem elillant a kezdeti nehézségek miatt. Szinte minden albumról kaptunk áldást, de nagyrészt a Blackest tételeit hallhattuk az este folyamán. A Judas kivételével, az első blokkba az új opus leghúzósabb / koponyarepesztőbb számait sikerült összeválogatniuk a fiúknak, legnagyobb örömömre. Az olyan nóták, mint a Galatian, a Dominator, a Scum vagy a hidegrázós / befeléfigyelős vokálokkal előadott Perpetual Rule vagy akár a zseniális címadó (az a málházós / betonozós Gojira ízű riff rettentően adja) élőben sokkal brutálisabb, mint lemezen. Amennyire szokatlannak ítéltem meg először ezeket a dalokat, most azt mondom, lassan kezdenek beérni. Simán oda lehet őket tenni a nagy slágerek / közönségkedvencek mellé. Ugyanúgy bennük van a kellő mélység, képesek elvinni a hallgatót, pont úgy, mint azelőtt. A Hex albumos Death után, a második blokk az Apey & the Pea éra keresztmetszetére épült, a kihagyhatatlan trackek (Abraham, Nazareth, stb.) mellett a Methusalem könyörtelen pusztítása nekem nagyon hiányzott, de volt Solar King és Godslayer is. Dinamika és vitalitás terén mindig erős volt a Lazarvs, szerencsére ez a páratlan egység megmaradt Zoli távozásával is, úgyhogy aggodalomra semmi ok. Becsületesen végigtolták a srácok a 90 percet, mindenféle üresjárat nélkül (az ambient noise átvezetők kiválóak), Makai Laci kétlábgépes részei kegyetlen úthenger hatását keltették bennem minden egyes alkalommal. Fifikás játékát öröm hallani / figyelni – de ez a többiekre is igaz. Zárásként megkaptunk még az arcunkba az elszállós Pothead örökzöldjét, ennél szebben nem is lehetne egy koncertet befejezni – a kör így volt teljes.

 

 

Továbbra is azt gondolom, hogy a srácoknak külföldön a helyük, itthon már mindent elértek, amit ezzel a zenével el lehet. Megvan az alázat és a szorgalom is bennük a stílus iránt. Működik, amit csinálnak és ezt minden egyes alkalommal képesek a leghatásosabb módon a színpadra vinni a Lazarvs égisze alatt. Nátás!

 

Nemrég startol el amúgy az őszi-téli turnéjuk, az alábbi állomásokon lehet őket elcsípni a Darkmess társaságában:
10.28. London (UK) / The Underworld
11.10. Tatabánya / Roxxy
12.02. Pécs / Amper
12.08. Szeged / JATE
12.15. Győr / Rómer
01.12. Székesfehérvár / Petőfi
01.13. Miskolc / Helynekem
01.19. Szombathely / Végállomás
02.10. Kecskemét / Ápoló Klub
02.17. Sopron / Hangár
02.23. Kolozsvár (RO) / Flying Circus
02.24. Debrecen / Roncsbár
03.02. Novi Sad (SRB) / SKCNS Fabrika
04.05. Budapest / Dürer Kert
04.12. Temesvár (RO) / Nemesis
04.19. Prague (CZ) / Hospoda

 

 

A fényképeket Szilágyi Frank készítette.

 

Írta: MZ

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN