Ilyen sűrű októberre nem nagyon emlékszem és még nincs vége. Mind kiadványok terén és koncertek terén is rég volt ennyire izmosan intenzív ez az időszak. Csak kapkodtam a fejem merre / hogyan / kit nézzek meg / kit vagy mit hallgassak meg, ráadásul ezen a pénteki napon, egymásba ért jó pár – számomra igencsak fontos – esemény. Míg a Barba Negrában, Corpsegrinder a Cannibal Corpse élén épp azon volt, hogy minél több ember arca leszakadjon és megsemmisülve érezze magát, addig az Akváriumban Áron Andrisék a Lazarvs-szal módszeresen / ünnepélyesen földbedöngöltek bennünket. De ne haladjunk ennyire előre.
Az estét nyitó Northern Revival Szerbiából érkezett hozzánk, Újvidékről. Velük 2022-ben az Alpárfeszten találkoztam először, rendkívűl szimpatikus emberkék, még szimpatikusabb zenével. Módfelett érzik a műfajt a fiúk, a NOLA környéke southern stoner / doom metal az ereikben csörgedezik – amikor betoppantam a Nagyhallba épp az utolsó számot játszoták mint kiderült, de legalább ennyit el tudtam csípni belőlük. (Az alföldi életnek megvan az ára és produkál néha váratlan fordulatokat, ennek ellenére igyekszem a maximumot kihozni ebből.) Örülök, hogy kicsit tudtam bandázni és beszélgetni a srácokkal a koncertjük után, innen is üdvözlöm őket. Remélem hamarosan találkozunk (akár egy közös fellépés alkalmával) és megkóstolhatjuk azt a Northern Revival sört!
A bulgáriai TDK felettébb egy furcsa zenekar. Idén a Fekete Zajon a szakadó esőben láttam őket először, akkor egy totál más banda képe bontakozott ki lelki szemei előtt. Mintha egy másik alteregóját hallottam volna a csapatnak – a mostani fellépésüknek ugyanis semmi köze nem volt a korai Mastodon-hoz. Vagy bármihez, amit eddig feltételeztem akkor róluk. Az experimentalista megközelítés továbbra is jellemző a zenéjükre, változatosan felépített dalokkal operáltak, az avant-sludge színes skáláján mozogva, különböző műfaji elemeket egybeolvasztva. Néhol olyan flasht generáltak, mintha a Faith No More egy fémesebb / funky-mentesebb változatát hallanám. Nem mondom, hogy plagizáltak / konkrét témákat vettek át, hanem volt egy ilyen fura / elborult vibe-ja az egésznek amit FNM / Mr. Bungle koncerteken tapasztalhat az ember. Voltak olyan részek, amikor visszább vettek a muzikális elvetemültségből és szép, letisztult struktúrákat – dallamokat kaptunk. Énekesük, Nikola Nikolov igazi frontember lévén nem tudott egy pontban megmaradni, dinamizmusa együtt mozgott a TDK keltette szónikus hullámokkal. A közönséggel való állandó kommunikáció mellett, nem volt rest használni a mikrofonállványára applikált multieffektet sem, így minden egyes számban annak karakteréhez illő hangon szólalt meg. Az overall sound eléggé öblösre és mélyen búgóra sikeredett – rengeteg sub lett odatekerve, a basszeros szinte végigdominálta a performanszot. Nem volt annyira vészes, hogy ne lehessen élvezni, de mondjuk a gitárokból toltam volna még előre. Mindent egybevetve, a TDK egy izgalmas és ígéretes formáció, minőségi zenével, tessék csekkolni őket!
Részemről volt bennem egy félsz, hogy miként fognak szólni az Akváriumban fellépő bandák, ugyanis az a véleményem, hogy hiába van kiváló hangrendszerük, ez bizony nem metal zenére való. Voltam itt pár bulin (Neurosis, Cult Of Luna, etc.) és sosem voltam elégedett a sounddal. Úgy gondolom ez a terem sokkal inkább elektronikus zenére való / arra lett modellezve. De! És itt jön a de: a hangtechnikus kruciális szerepe a hangosításban. Nem mindegy ki áll a potméterek mögött és milyen tudással rendelkezik. Aki figyelmesen nyomonkövette a Lazarvs életútját, az nagyjából tudja, hogy saját crew-val dolgoznak a srácok, olyan az egész mint egy nagy család, minden embernek megvan a helye / funkciója a gépezetben, a roadoktól kezdve a hangosítóig. Ezen az estén végre megtört a jég – legalábbis számomra – a Lazarvs ugyanis olyan hangzással állt ki az Akvárium színpadára amiben nem volt hiba. Minden hang a helyén szólt, pontosan ott, ahol kell egy egészséges mixben. (Le a kalappal a hangtechnikusuk előtt, ez már Master Of Potmeters!)
Maga a koncert, 90 perce, szisztematikusan fele-fele arányban a 10. életévét betöltő második nagylemez, a Hellish dalaira épült, míg a második szekcióban a klasszikus Lazarvus nótákból csemegézhettünk. Úgy a harmadik tracknél kezdtem azt érezni, hogy egy érdekes időutazáson veszek részt, rám tört a finom nosztalgia, eszembe jutott, hogy mit csináltam 10 évvel ezelőtt… vajon mit… hmmm… de valójában semmi sem jutott eszembe, mivel nincsenek emlékeim. (Persze ez nem igaz. Minden el van raktározva.) A lényegre visszatérve: Andrisék nem nagyon tudnak hibázni, rutinosan lenyomták a szettet, a tőlük megszokott lazasággal. Nincs üresjárat, kezük / lábuk alól úgy gördültek ki a Hellish lemez nótái, mintha mintha éjjel-nappal ezt csinálnák, még álmukban is. Nem tudom mi a titkuk, biztos, hogy a napot a bajnokok reggelijével kezdik és nem egy forró feketével. Bár, kitudja. Ahogy lement a múltidéző blokk, helyet kaptak a már – már slágeresnek titulálható számok, mint például (két személyes kedvencem) a Perpetual Rule, a Black November vagy az olyan tempósabb / zsigeribb tételek mint, a Scum, a Slaves vagy a Solar King / Godslayer kettőse. A teljesség igénye nélkül, volt még az első lemezes Devil’s Nectar-ról a Nazareth és zárásként kaptunk egy bivalyökleléssel felérő Belphegor-t.
Minden alkalommal rácsodálkozok a srácokra, hogy mindféle görcsölés és erőlködés nélkül a pofádba tolnak másfél óra tömény sludge / doom zúzdát, a legnemesebb fajtából – ez most sem volt másképp. Van a zenéjükben valami örvényszerűség, ami magával húzza minden egyes élő fellépésen a hallgatót – többek között engem is. Ilyenkor megszűnik a külvilág, kiszakadsz a hétköznapok szürke monotonitásából. Végre otthon érzed magad, de mégsem a négy fal közé bezárva telnek el ezek a percek. És sosem egyedül. Egy Lazarvs koncerten nincs idő, csak egy óriásinagy energiafolyam, ami magával ránt – ezért felesleges küzdeni ellene.
Az Áron-Balogh-Makai trió ismét csont nélkül győzött – nem véletlenül telt meg műsoruk alatt teljesen az Akvárium nagyterme, viszont az új anyagra, amely már ezzel a felállással fog készülni, rettentő kíváncsi leszek.
A Lazarvs perpillanat egy év végi EU turné kellős közepén tart, nemrég jöttek haza Thessalonikiből, viszont aki magyar földön szeretné elcsípni őket az majd novemberben megteheti.
Fotók: Bodnár Dávid és Erdős Viki
Írta: MZ
