Kis ízelítő a SYSTEM OF A DOWN basszerosának új szólólemezéből – állítólag a Toxicity-re fog hasonlítani

2023. 07. 31. - 19:43

Shavo Odadjian, a System Of A Down basszusgitárosa szólóalbumot készít Michael „MorgothBeatz” Montoya gitárossal (Winds Of Plague) és producerrel. Már meg is osztottak egy ízelítőt az anyagból, és elég keményen szól, tele mélyrehangolt, koszos riffekkel.

 

Odadjian nemrég elmondta Radioactive MikeZ interjújában, hogy Jonathan Davis (Korn) is fel fog tűnni a lemezen mint vendégénekes, valamint megtudtuk, hogy nagyjából 12 dal van készen.

 

MorgothBeatz-cel kezdtem el ezt a projektet; ő a producerem, valamint a „csapat” gitárosa is” – mesélte Odajian. „Shavo-nak nevezzük, és nagyon kemény. Visszatértem a gyökereimhez – semmi hip-hop. Azt hiszem, ez a legkeményebb, amit valaha csináltam, és csak úgy árad belőlem.

Lesz egy számunk – kimondom – Jonathan Davis-szel. Épp most dolgozom azon a dalon. Már megvannak a refrének és az első verze, lesz benne egy kisebb breakdown. Ez a 12. nóta, már ennyi dallal készen vagyunk a szólóalbumomon. Nagyon izgatott vagyok.”

 

Várhatóan év végén vagy 2024 elején tarthatjuk majd a kezünkben a kész lemezt: „Szerintem az idei év vége felé, vagy jövő év elején lesz kész és keresni fogok hozzá egy kiadót. Nem csinálom egyedül. Szükség van nyomásra, mert ez az, amit hallani akartok tőlem. Ha tudjátok, mit alkottam az eddigiek során, akkor ismeritek a dalokat, amiknek társszerzője voltam. Hasonló a Toxicity-hez. Headbangelni fogsz rá, moshpitelni, megőrülni, de mindezt mosolyogva, nem mérgesen.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

sHaVo (@shavoodadjian) által megosztott bejegyzés

 

Forrás: MetalInjection

LEGFRISSEBB CIKKEK

Meghallgatuk az AT THE GATES utolsó Tompa-val közös nagylemezét

Meghallgatuk az AT THE GATES utolsó Tompa-val közös nagylemezét

Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy Tomas “Tompa” Lindberg tavaly szeptemberi halála alapjaiban rázta meg a metal közösséget, hiszen a ma működő újabb death metal, illetve mindenféle …core zenekarok nagy többségére (ha megkésve is) elképesztő hatással volt az At the Gates és Tompa munkássága.

LEGKÖZELEBBI KONCERTEK

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN