Kerry King nemrég hosszabb interjút adott a RollingStone-nak ahol szóba került az új albuma, a From Hell I Rise ami május 17-én jelenik meg, és persze a Slayer-ről is sokat mesélt, ez főleg azért érdekes mert a beszélgetés pár nappal a visszatérés bejelentése előtt volt, vagyis már tudta, hogy hamarosan bejelentik az őszi visszatérő koncertjüket.

 

 

Mit jelent számodra az Idle Hands [tétlen kezek]?

 

Az Idle Hands az, amit az elmúlt négy évben csinálok. Ez és a From Hell I Rise a lelkiállapotom leírása az elmúlt négy és fél évből.

 

 

A jellegzetes stílusod megmutatkozik a fő riffben. Hogyan írnád le ezt a hangzást?

 

Nem tudom rá a helyes kifejezést, de én úgy hívom, hogy „tört ritmus”. Az ének a riffet követi. Aztán a refrén a feloldás. Mark kinyitja, és csak fokozódik.

 

 

Megannyi Slayer–album megírása után tisztában voltál vele az írási folyamat alatt, hogy mi fog kisülni a From Hell I Rise-ból?

 

A dalsorrend már megvolt vagy két éve. Úgy építettem fel, mint egy koncertre a setlistet. Kell egy intro, mert valamire fel kell mennem a színpadra, aztán jön a nyitószám, ami mindenhonnan lerobbantja az ajtókat. Aztán valami súlyossal folytatod; ezúttal ez a Residue. Utána a Tension az egy hátborzongató dal. A Two Fists egy punk szám a ’80-as évek stílusában. A Crucifixation -t „money shot”-nak hívom. Olyan, mint egy jó ’80-as évekbeli thrash a közepén nagy breakdownnal.

 

 

Hogy néz ki manapság a zeneszerzési folyamatod?

 

Baromi primitív. Egy akkora erősítőn játszom, mint a csizmám, és ezzel veszem fel [King a telefonjára mutat]. Focit nézek vagy a SportsCentert, kikapcsolok és hagyom, hogy a kezeim tegyék a dolgukat; mindent kitalálnak. Csak arra kell figyelnem, hogy ott legyek annyira fejben, hogy fel is vegyem.

 

 

Miért ‘Kerry King’-nek nevezted el a bandát?

 

Nem tettem. Sokáig úgy volt, hogy ‘King’s Reign’ lesz, ami elég menő lett volna. De még erről is azt mondtam a srácoknak, hogy „én nem vagyok egy egoista ember, nem szeretném, hogy szerepeljen benne a nevem”. Egy darabig szó volt a ‘Blood Rain’-ről, de nem működött. Mindig, amikor előhozakodtam egy nagyjából jó névvel, kiderült, hogy már használja valami ismeretlen kelet-európai banda. Azért lett Kerry King, mert tetszik ez a logó.

 

 

Igaz, hogy két hét alatt hoztátok össze az albumot?

 

A dobsávok nagyjából 5 nap alatt kész lettek, mert Paul és én nagyon rajta voltunk.

 

 

Zajlott ez így valaha a Slayerrel?

 

Nem. A God Hates Us All kilenc nap alatt lett kész a vokálokat kivéve, ami három hónap volt. Ennél az albumnál Paul sokkal jobban fel volt készülve, mint valaha a közös munkánk során. A dobok után felvettem a ritmusgitárt, és minden lead-gitárt megcsináltam egy nap alatt. 18 szólótémát vettem fel egy nap alatt. Másnap visszamentem és hetet vagy nyolcat kijavítottam, de ott voltak.

 

 

Hogy toboroztad össze a zenekart ehhez az albumhoz?

 

Azt tudtam, hogy Paul velem lesz. Az eredeti szándékom az volt, hogy Gary Holt-ot [Slayer gitáros] is beveszem, de minél jobban eltávolodtam a Slayer-től, annál inkább az lett az érzésem, hogy az emberek majd „fapados Slayer”-nek vagy „Baba-Slayer”-nek fogják hívni. Úgyis ezt fogják mondani, nem kell még olaj is a tűzre. Semmi nézeteltérés nem volt Gary és köztem.

 

 

Hogyan jött a képbe Phil Demmel?

 

Demmel a Slayer-be 2018 végén került négy buli erejéig Gary helyettesítőjeként. Amit értünk tett, én nem hinném, hogy a bolygó bármelyik bandájáért is meg tudnám tenni. Gyakorlatilag két napja volt, hogy megnézze a Slayer koncertjét, hogy tudja, hol van pyro, és mi a szettünk tempója. A Judas Priest-ért sem tudnám megtenni, pedig nagy rajongójuk vagyok.

 

Szóval Bostaph azt mondta, „és milyen lenne Demmel [az új bandába]?”. Írtam neki. Azt mondta, „aha, pont tegnapelőtt fejeztem be a Machine Head-del”. Mire én: „nos, az elég kiváló”.

 

 

 

 

 

Hogyan egészíti ki egymást a játékotok Phillel?

 

Technikásabb, mint gondoltam. A californiai thrash-szcénából jön, mint én. Ha kérdezi, „szerinted túl dallamos ez a szóló?”, azt felelem: „ez a te szólód. Amíg nem bántóan béna, nem szólok bele”. Tetszik, amit behozott a lemezre, még ha ez nem is jelent sok dolgot, mivel a ritmusgitárban nem hagytam, hogy részt vegyen.

 

 

Meglepődtem, hogy bevettél egy második gitárost. Azt hittem, minden gitárt és basszust te magad fogsz játszani.

 

Már csináltam olyat. Nem ezen a lemezen, de a korai kilencvenes évek óta én csináltam minden ritmusgitárt és a basszusgitárt is [Slayer lemezeken]. Mindig én vettem fel a basszust, mert az én basszerom [Tom Araya] nem igazán tette.

 

 

Milyen újítást hozott Kyle Sanders basszusgitárjátéka?

 

Korábban elküldtem Kylenak a kezdeti demóinkat, de csak Paul és az én gitárjaimat, basszus nélkül. Három nappal később visszaküldte őket basszussal. Mire én: „még soha senki nem csinálta ezt meg nekem”. Ekkor világosodtam meg.

 

 

Mark Osegueda nagyszerűen énekel. Ő egyértelmű választás volt?

 

Markkal együtt ő is hamar képbe került. De nem köteleződtem el mellette, mondván, „nézzük meg, mi történik”. Például ha mondjuk Rob Halford [Judas Priest] egyszer csak felhív, hogy szeretne az énekesem lenni, akkor őt választom.

 

 

Gondoltál már arra, hogy csinálsz egy olyan albumot, amin minden dalban más énekel, amilyet például Tony Iommi csinált?

 

Ellene voltam, mert nem reprodukálható: ha mondjuk Rob Halford énekel egy számot, ki fogja élőben elénekelni? Mark is elég jól előadná, de old-school albumot szeretnék állandó tagokkal. Nem akarok vendégzenészeket.

 

 

Felröppentek olyan pletykák, hogy Phil Anselmo fog énekelni a lemezeden. Szóba jött ez egyáltalán?

 

Szó volt róla. A managementem, a promóterem, a kiadóm is Philt akarta. Phil jó barátom, de mindig úgy gondoltam, nem ő a megfelelő. Ennek semmi köze a képességeihez, csak tudtam, hogy nem ő az. Ha meghallod Markot az albumon, egyből tudod, hogy ő az.

 

Meg kellett fontolnom, mert ha Philip lett volna az énekes, egyből arénákban játszanánk, mert tudnánk új anyagot játszani, tudnánk Pantera-t, Slayert játszani, a rajongók boldogok lennének. Ennek a végére akkor került pont, amikor előjött a Pantera-dolog.

 

 

Arról is hallottam, hogy esetleg részt veszel a Pantera újraegyesülésében…

 

Ezt nem erősítem meg, és nem is cáfolom.

 

 

Néhány éve láttam Markot Minor Threat és Cameo covereket énekelni a The Wedding Band-ben Metallica-tagokkal. Más volt, mint amit amit a Death Angelben csinál, és nagyszerűen szólt.

 

Ő nagyon sokoldalú. Felkészült rá, hogy ez más legyen, mint a Death Angel. Az albumon a felét se használom ki annak, amit tud.

Mark tudta, hogyan akartam, hogy előadja a dalokat. A demóimon nagy meggyőződéssel énekelek, de nincs erős hangom; emiatt nem szoktam énekelni. A Residue-n [Mark] olyan jól szólt, hogy meg kellett kérdeznem tőle, hogy „ez fenntartható? Nem akarom, hogy megerőltesd magad ezen a lemezen, aztán minden harmadik koncerten elmenjen a hangod”. Majd folytatta pár nehezebb dallal, amiken ugyanúgy énekelt, úgyhogy azt mondtam, oké.

 

 

Az éneklése nagyon Slayeres.

 

Mert én rakom össze a vokálokat. Tom képes lescreamelni a csillagokat az égről. Ezt soha nem fogom tőle elvenni. Az ő meggyőződései változhatnak – és nem akarom Tomot cukkolni, nem ez a cél – de Mark minden egyes nap eljött és minden dal minden egyes másodpercében kiváló.

 

 

 

 

 

Ha már Tomról beszélünk: hogyan jöttél rá, hogy vissza akar vonulni?

 

Turnén voltunk, és épp interjút adott, amikor valami ilyesmit mondott: „le kell ülnöm Kerryvel és beszélni vele az új lemez előtt”. Azt is mondhatta volna, hogy valószínűleg nem fog több lemezt csinálni, vagy megejthette volna ezt a beszélgetést velem, mielőtt ilyesmit megemlít.

Így csak találgattam, hogy vjon miről lehet szó. És azt mondta, hogy „befejeztem”.  Nem számítottam rá. De ha egyszer már meghoztad ezt a döntést, nem foglak lebeszélni róla, mert a szíved úgysem abba az irányba fog húzni.

 

 

Megmonda, hogy miért akarta befejezni?

 

Szerintem csak megviselte a turnézás. Otthon akart lenni. Egyikünk sem igazán szeret a rivaldafényben lenni, de ő főleg nem. És amikor Jeff [Hannemann] ott volt, olyanná vált, mint egy remete. Nem akart híres lenni. Én jól tolerálom a hírnevet. Valakinek ilyennek is kell lennie.

 

 

Azon gondolkodtam, hogy vajon amiatt váltatok-e külön, mert különböztek a politikai nézeteitek. Úgy tűnt, felbosszantott, amikor Tom Trumpról posztolt a Slayer Instagramján.

 

Nagyon mérges voltam – de nem annyira, hogy kilépjek a bandámból. Azt mondtam, „figyu, erre való a saját közösségimédia-fiókot. Te vagy az egyetlen a bandában, aki nem szarja le ezt az idiótát, és ha posztolsz róla, azzal mind támogatjuk őt”. Én pedig nem [támogatom Trumpot], Gary sem, és Paul sem. Ez a te véleményed, nem a miénk. Én sosem tenném ezt veled.

 

 

Nem voltam benne biztos, hogy komolyabb dologról volt-e szó.

 

Nos, Tom és én sosem pendültünk egy húron. Mintha én csokis shaket akarnék, ő pedig vaníliásat. „Kerry, milyen színű az ég?” „Kék.” „Tom, milyen színű az ég?” „Fehér.” Különböző emberek vagyunk. Az évek előrehaladtával egyre különbözőbbek lettünk.

Hogy fogok-e együtt lógni Tommal? Valamennyire szereti a tequilát, én pedig nagy tequilás vagyok, úgyhogy megiszunk együtt egy felest, aztán elválunk. Nem fogunk együtt lógni vagy ilyesmi, mert nagyon különbözők vagyunk. Együtt pedig nagyon jó zenét írtunk és nagyon jó koncerteket adtunk.

 

Mikor fogtad fel, hogy vége a Slayernek?

 

Rögtön, mert tudtam, hogy nem fogok semmmit másképp csinálni. Ő mondta. Amikor a Forumban játszottuk az utolsó két bulit – főleg az utolsónál – eszembe jutott, hogy ez az utolsó alkalom, hogy ezt ebben a formában csinálom. Kemény volt. A legnehezebb dolog talán az volt nekem, hogy szerepben maradjak [a koncertek alatt], és ne rontsam el [a játékot], mert az egész életemmel volt tele a fejem.

 

Beszéltél Tommal az utolsó koncert óta?

 

Mégcsak írásban sem. E-mailben sem. A banda összes többi tagjával beszéltem telefonon, chaten vagy e-mailben. Ha Tom felkeresne, valószínűleg válaszolnék. Valószínűleg attól függ, mivel keresne meg, de most ebben a pillanatban nem kívánom őt a halálba.

 

 

Felkerestétek Tomot a Repentless session-ökön játszott From Hell I Rise-os dalok újrafelvételével kapcsolatban?

 

Nem számít. Én írtam őket. Ha bármennyit is írt volna ő, és azokat használtam volna, akkor megváltoztattam volna őket, ahogy a korai Metallica-Mustaine időkben. De a maradék az én anyagom volt, úgyhogy nincs probléma.
 

A másik egyetlen túlélő Slayer-tag az Dave Lombardo, de a zenekar kitette őt 2013-ban, miután írt egy Facebook-posztot a kulisszák mögötti zenekari tevékenységekről. Beszéltél vele?

 

Nem. Lombardo számomra halott.

 

 
Nem tudtam, hogy ez ennyire komoly volt.
 

Akkor kezdte ezt, amikor Ausztráliába repültünk, és tudta, hogy 14 órán keresztül nem fogunk tudni visszavágni, úgyhogy hátbaszúrt. Én voltam az egyetlen, aki a bandában akarta őt tartani. Tom már azelőtt is ki akarta őt tenni, Jeffet pedig akkor marta meg a pók [amitől elkapott egy húsevő baktériumot, így nem folytathatta a turnét], szóval ő nem is játszott velünk sokat. Azt mondtam, „szükségünk van Dave-re. A rajongók nem fogják megérteni, ha most rögtön lecseréljük őt”.

Aztán bejött az ausztráliás dolog. Hátbaszúrt, én pedig azt mondtam, „Én vagyok, aki a bandában tartott téged”. Úgyhogy úgy voltam vele, hogy csessze meg ez az ember.

 

 

Mi történt ott?

 

Ő nagyon befolyásolható. Hallgatott arra a nőre, aki akkoriban az ügyvédje volt, és ő azt gondolta, hogy nekünk Metallica-nyi pénzünk van, ami soha az életben nem volt. Szóval a nő csak löki neki a hülyeséget, és ő pedig azt hiszi, több jár neki, mint amit kap. Beszéljen inkább olyannal, aki ismeri a szituációt és nem csak tolja neki a dumát, hogy pénze legyen a jutalékából.

 

 

Történt változás a Slayer dinamikájában, miután Jeffnek vissza kellett lépnie? Úgy tűnik, ő volt a döntőbíró közted és Tom között.

 

Igen, hosszú ideig hárman voltunk, még ha Paul mindig is ott is volt. Igazából Jeff szavazata volt a döntő abban, hogy Paul visszakerüljön, és ez egy jó lépés volt. [Paul Bostaph helyettesítette Lombardot 1992-2001 között, amikor Lombardo visszatért, majd Bostaph ismét belépett 2013-ban.]

 

 

Nehéz volt számodra Jeff nélkül folytatni?

 

Mindig azt hittük, hogy vissza fog jönni, és több bulihoz is fog tudni csatlakozni, mint a „Big 4”. De nem így történt.

 

Azt hiszem, az utolsó év, amikor turnézott velünk, az 2010 volt. Vissza akart térni. Azt mondtam neki, „ha nem vagy 100%-os, az emberek azonnal rájönnek”. Ez a beszélgetés még a Big Four előtt volt, amikor visszajött. Megtanult négy számot. Beszéltem erről Tommal, és azt mondtam, „nézd, a mi érdekünkben és Jeff érdekében játsszunk két számot, mert az emberek meg fognak őrülni, hogy láthatják, nem fogják hallani, amit játszik”.

 

Szóval megmondtam Jeffnek, mire ő: „igen, de négy számot tanultam meg”. Azt válaszoltam, hogy „izgatott leszel, bele fogsz tenni mindent, és a harmadik számnál az emberek elkezdik majd észrevenni, hogy nem száz százalékosan játszol”. Ez valószínűleg életem legnehezebb beszélgetése volt. Azt mondtam, „ez van. Szívességet teszek neked”. És visszatekintve soha senki nem mondott egy rossz szót sem arról a buliról, mert nem lehetett.

 

 

 

Ahogy Jeffel együtt játszottál, úgy hangzott, mintha ugyanazon hangnak a két fele lennétek.

 

Ez nagyon jó észrevétel. Ő és én mintha ugyanaz az ember lettünk volna. Néhány dologban eltért a véleményünk, dea kezdeti időkben nehéz volt minket megkülönböztetni. Aztán ahogy öregedtünk, persze nyilvánvalóbbá vált[ak a különbségek].

 

 

Hogyan befolyásolt téged Jeff a dalírás terén?

 

Volt egy punk időszaka, én pedig sosem adtam esélyt a punknak, mert én olyan nagyszerű énekeseket szerettem, mint [Ronnie James] Dio és Halford. Jeffnek köszönhetően punk lettem, és megtanultam, hogyan építsem ezt be a zenémbe. Még ezen a lemezen is van pár dalom, amit punknak neveznék: az Everything I Hate About You az thrash-es punk, a Two Fists pedig olyan ’80-as groove punk.

 

 

El tudtál köszönni Jefftől halála előtt?

 

Nem. Tudtam, hogy kórházban van. Tudtam, hogy rossz az állapota, de azt nem, hogy ennyire. Paullal próbáltam épp valamire, és [a managerem] felhívott egy nap, és azt mondta: „elvesztettük Jeffet”. Nem számítottam rá.

 

Tudtam, hogy egyszer eljön… mármint csak egy órára lakott tőlem, olyan irányban, amerre sosem megyek – ami nem kifogás. De addig nem tudod, amíg egyszer csak be nem következik, és akkor azt mondod magadnak, hogy „bárcsak elmentem volna tegnap”. De nem történt meg.

 

 

Végleg vége a Slayernek? Írnál valaha még egy albumot Tommal?

 

Szinte 100%-os bizonyossággal kijelenthetem, hogy nem, mivel nekem már van más hely, ahova írok, és az nem Slayer, de úgy hangzik, mint a Slayer. Még mindig olyan zenét csinálok, amit szeretek, úgyhogy nincs rá szükségem. A lemezeket ma már úgysem veszik. Ez csak egy eszköz arra, hogy legyen egy termékem, ami alapján az emberek tudják, mit játszom, amikor jövök hozzájuk.

 

Hogy fog-e még turnézni a Slayer? Egészen biztos vagyok benne, hogy ez nem fog megtörténni. Tudna még egyet koncertezni a Slayer? Biztos vagyok benne, hogy lenne olyan helyzet. Hogy keresem-e? Nem, épp a karrieremet készülök elindítani. Ha megtörténik, megtörténik. De én ezt fogom csinálni az elkövetkezendő legalább tíz évben.

 
 

Az új album szövegei két ellenségre fókuszál, ami visszanyúlik a Slayer-korszakodra: a kereszténység és a kormány. Ez miért van?

 

Nos, nem titok, hogy azt gondolom, a vallások mankók azoknak az embereknek, akiknek szükségük van valamire az életükben, ami átsegíti őket a buckákon. Amerikában ez a mankó Jézus. Szerte a világban sok Jézus van többféle formában és névvel. Én azt gondolom, hogy ez egy rakás szar, és mindig azt gondoltam. Elképesztő számomra, hogy annyi embernek kell valami, ami inspirálja őket. Nekem erre való a családom és a barátaim.

 

 

 

 

El tudod képzelni a társadalmat kormány vagy kereszténység nélkül?

 

Nos, kormányzatra szükség van. Csak azt kívánom, bárcsak lenne egy főiskolai tankönyv arról, hogy hogy kell helyesen kormányozni. A Toxic egyik sora az, hogy „Too many people spend too much time forcing their opinion on other people’s lives” . [Túl sok ember tölt túl sok időt azzal, hogy mások életére erőltessék a véleményüket.]

 

 

Mi inspirálta ezt a szöveget?

 

Akkor írtam, amikor a Roe vs. Wade ügyet elbírálták. A legfontosabb, amit ki szeretnék emelni ebben az interjúban, az az, hogy minden legfelsőbb bírósági bíró, aki Trump idején kezdett, hazudott, hogy megkapja az állást. Egy bíró hazudott, hogy megkapja az életre szóló állását. Ez mennyire elcseszett? Felborították a Roe vs. Wade ügyet, mert emiatt tették oda őket. Sok időbe telt, mire túlléptem azon, hogy a legfelsőbb bírósági bíróink hazudtak. Sok dalban feltűnik, például a Toxic-ban és a Residue-ban.

 

 

A Rage című szám is politikával foglalkozónak tűnik: „Alternative facts for an alternative God„.

 

Emlékszel, amikor Trump kiment a fehér házból, hogy csináljon egy képet egy Bibliával egy templom előtt? A Rage szövege arról szól, hogy milyen az, hogy arconcsapnak egy gumibottal, csak mert Trump, ez az ember, aki nem olyan okos, mint mi, többiek, okvetlenül kimegy, hogy fotózkodjon egy templom előtt egy Bibliával. A Rage sok része erről szól, mert a rendőrség az utcákon úgy nézett ki, mint a Gestapo. Emlékszem, amikor meglöktek egy 80-éves bácsit. Hátraesett és beverte a fejét.

 

Hogy tudnak éjjel aludni, hogy közben ezt csinálják? Ez olyan, hogy „én Kerry King vagyok. A legdurvább szövegeket írom, amit csak hallhatsz, de akkor is vannak érzéseim az emberiség felé”. Nagyon szomorú voltam aznap. Azt mondtam, „hogy lehetsz ennek a része, hogy mondhatod azt, hogy ez így oké, és hogy mondhatod a rendőrnek is azt, hogy ez oké?”. George Floyd, hogy mondhatod azt nekem, hogy ez oké? Egyáltalán nem oké. Ez a társadalmunk.

 

 

Felkészültél a novemberre?

 

Kész vagyok elmenni.

 

 

Nem aggódsz azon, hogy elpártolnak tőled a Trump-támogató rajongóid?

 

Azt gondolom, a rajongók a zenét élvezik. Nem hinném, hogy a rajongókat annyira befolyásolná a politikai nézetem, és nekik is megvan a véleményük, amiről nem akarom őket lebeszélni. Én tényeket állítok. Ha egyetértesz velem, jó neked. Ha nem, maradj otthon.

 

Azt olvastam, hogy megváltoztattál pár szöveget ezen az albumon, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát.
 

Az ukrán háború akkor kezdődött, amikor a szövegírás közepén voltam, és a Trophies of the Tyrant-ot nagyjából erről a háborúról írtam, de pár másik is, például a Two Fists is háborúval foglalkozik.

 
 

A Közel-Keleten már ősidők óta vannak háborúk, úgyhogy erre már immunisak vagyunk. De most Putyin hazudik az embereinek és kivégzi az ukránokat. Szóval az a kérdésem: miért ne éreznének valami fantasztikusat a dalommal kapcsolatban?

 

Én idősebb vagyok, nem vagyok húszéves. Nem kell botrányt csinálnom. Azért írom, amit írok, mert mindig ezt írtam. De nem akartam érzéketlen lenni azzal kapcsolatban, ami ott történik, mert a háború mindenképp tragédia. Nem akartam, hogy az új bandámat, új albumomot megbélyegezzék.

 

 

Apropó kor: hogy érint, hogy 60 éves leszel idén?

 

Még mindig fiatalnak érzem magam. A szívem fiatal. Még mindig olyan zenét írok, amitől fiatalnak érzem magam. Ugyanakkor történnek dolgok az idő előrehaladtával. Ha megsérülsz, az hosszabb ideig fáj. De ezt nem viszem bele a zenémbe.

 

 

Készen állsz visszatérni a turnézáshoz?

 

Egyik nap mondtam a feleségemnek, hogy még sosem voltam otthon egyhuzamban négy és fél évet, szóval nagyon izgulok, hogy most játszani fogok. Idő lesz, mire hozzászokom. De amint felállok a színpadra, szuper lesz.

 

 

 

Forrás: Rollingstone.com