Júliusban Judas Priest az Arénában

2019. 11. 8. - 14:37

Jövő nyáron ismét Magyarországra érkezik a Judas Priest, akik július 13-én a zenekar ötvenéves jubileumi turnéján jutnak el ismét hozzánk. A koncert a Papp László Budapest Sportarénában lesz.

Kevés olyan heavy metal csapat van, aki akkora sikereket ért el, mint a immár fél évszázados karrierje alatt a Judas Priest, A zenekar hatása a komplett heavy metal színtérre évtizedek óta töretlen, amire nem kell jobb példa a tavalyi Firepower albumnál, amivel Rob Halfordék bebizonyították, hogy több évtized után is képesek a letagadhatatlanul rájuk jellemző zenét friss megközelítésben játszani.

A lemezük az összes addigi albumuknál jobban szerepelt a slágerlistákon, és a Priest munkásságát az utóbbi időben úgymond hivatalos helyekről is elismerék: 2006-ban VH1 Rock kitüntetést kaptak, bezsebelték a Legjobb előadásért járó Grammy-díjat 2010-ben, 2017-ben a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagságára is jelölték őket.

Megünnepelvén 50 évüket a zeneiparban, ezúttal igazi nagy dobásra készülnek, 2020-ban egy olyan 50. évfordulós turnéra indulnak, ami garantáltan méltó lesz eddigi pályafutásukhoz.

A Judas Priest 1969-ben alakult az angliai Birminghamben, amelyet sokan tartanak a heavy metál bölcsőjének. Azóta a zenekar az egyik legnépszerűbb heavy metal bandává vált, olyan klasszikus albumokkal, mint az 1980-as British Steel, a ’82-es Screaming for Vengeance, illetve az 1990-es Painkiller. Legismertebb dalaikat, mint a Breaking The Law, a Living After Midnight, vagy a You’ve Got Another Thing Coming igazi rockhimnuszokként tartja számon a szakma és a közönség egyaránt.

A zenekar a jubileumi turné keretében 2020. július 13-án a Budapest Arénában lép fel vadonatúj show-jával. Jegyek a budapesti koncertre november 12-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

 

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN