Júliusban érkezik az ARCH ENEMY új albuma – Deceivers

2022. 01. 31. - 09:35

Az ARCH ENEMY bejelentette új albumát, a ’Deceivers’-t, amit július 29-ére ígérnek. A felvételen helyet kapnak korábban felvett számok is, mint a ’Deceiver, Deceiver’ és a ’House Of Mirrors’, valamint egy harmadik szám is, ami február 4-én már elérhető is lesz – a ’Handshake With Hell’.

„Miután a 25. évfordulónkat ünnepeltünk csapatként és a 11. stúdió albumot adjuk ki, azt gondolhatná az ember, hogy már úgy megy, mint a karikacsapás. Valójában ez nem is állhatna messzebb a valóságtól” – mondja Michael Amott, az ARCH ENEMY gitárosa.

„Kétségkívül mindig kihívást jelent, hogy az új albummal fentebb tegyük a lécet szövegírás és dalszerzés terén is és mindig ijesztő kicsit, mielőtt belevágunk. De amint elkezdjük és belemerülünk a kreatív munkába, olyan, mintha nem létezne semmi más és teljesen át tudjuk magunkat adni a folyamatnak. Ha hiszitek, ha nem, a munka nagyrésze onnantól szórakozás.”

„A ’Deveivers’ munkálatai sem különböztek ettől, amint kizártuk a külső világot és a művész zónába kerültünk. Úgy érzem, most igazán különlegeset alkottunk mind zeneileg és dalszöveg terén is, egy-két rész talán még meg is lepi majd a rajongókat – persze közben megtartottuk a zenekarra jellemző elemeket. A lényeg, hogy az ARCH ENEMY teljes gőzzel halad előre!”

Az ARCH ENEMY áprilisban újra útra kel, mégpedig a BEHEMOTH, NAPALM DEATH és az UNTO OTHERS oldalán.

Forrás: Metalinjection

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN